Az én tervem - Nagy Lúcia - DODO | Designban Otthon
Az én tervem - Nagy Lúcia

Az én tervem - Nagy Lúcia

Nagy Lúcia

Milyen szolgáltatásokkal tudod segíteni ügyfeleidet?

Területileg hol vállalsz projekteket?

Milyen árkategóriájú projekteken szoktál dolgozni?

Mit érdemes tudni rólad?

Nagy Lúcia vagyok, Debrecenben és környékén dolgozom lakberendező és 3D látványtervezőként. Nagyon szeretek otthonok tervezésével is foglalkozni, viszont szívesen dolgozom együtt más lakberendezőkkel is. Sokszor vállalok kisebb egy-egy helyiség megtervezésére szóló munkákat, de előfordul egy-két teljes lakás/ház megtervezésére irányuló nagyobb projekt is. Maximalista vagyok, igyekszem minden tervezést úgy végig csinálni, mintha a saját otthonom lenne.

Mi a tervezői filozófiád / mottód?

A legjobb dolog az alkotás, amikor valami újat, szépet, kellemeset hozhatok létre.

Mióta foglalkozol tervezéssel?

Már gyerekként azzal "riogatott" a nagyapám, hogy egyszer lakberendező leszek. Sokáig haragudtam rá ezért, hiszen én divattervezőnek készültem. A főiskolán ismerkedtem meg először komolyabban az otthon/belső terek tervezésével, ahol nagy szerelem lett, azonban még ekkor sem indultam el ezen az úton. Egy pár évvel később úgy alakult, hogy burkolattervező lettem egy cégnél. Eleinte azt sem tudtam mit jelent, de gondoltam, nem lehet rossz, ha tervezni kell. Nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel szeretnék foglalkozni hosszútávon, de nemcsak lakberendezéssel, hanem látványtervezéssel is. Így 2 év burkolattervezés után, elindítottam saját vállalkozásomat, de már belső terek teljes látványtervezésére kiterjesztve.

Évente hány projektet fejezel be?

Több, mint 12 projektet szoktam befejezni évente.

Milyen veled a munka?

Elsősorban szeretem egy kicsit megismerni az ügyfelemet/ügyfeleimet: mivel foglalkoznak, mit csinálnak a szabadidejükben, mik a kedvenc színeik, stb. A legjobb egy személyes találkozó, ha nincs rá mód, akkor egy telefonos megbeszélés. A megbeszélés során átnézzük a tervezendő helyiségeket, a meglévő elképzeléseket, ötleteket. Ezek alapján állítom össze az első terveket, hangulati lapokat, elrendezési vázlatterveket. Amint elkezd körvonalazódni, merre is indulhatunk, jön a kedvenc részem, a látványtervezés. Igyekszem minden tudásomat beletenni a tervekbe, és minél valósághűbb képet adni az ügyfélnek leendő otthonáról. A tervek módosítására is van lehetőség, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb kialakítást. Ha van rá igény, nagyon szívesen részt veszek a tervek megvalósításának folyamatában is, ami mindig a legizgalmasabb rész, hiszen ekkor látjuk valósággá válni a terveket.

Mi a legnagyobb hozzáadott értéked egy projekt során?

Szerintem nagyon fontos, hogy valóban élethű képet kapnak az ügyfeleim elképzeléseikről. Van, hogy lakberendezői munkára nincs is szükség, egyszerűen csak biztosra akarnak menni, hogy szép lesz, amit megálmodtak. Szinte minden esetben kiderül, hogy szükség volt a látványtervre, és szerencsére így még időben alakítani/finomítani tudtak elképzeléseiken, és nem a kivitelezés után jöttek rá egy-egy rossz ötletre.

Keresés