Ep8: Mi történik a burkolás fázisában, hogyan dolgozik együtt a kivite - DODO | Designban Otthon

Ep8: Mi történik a burkolás fázisában, hogyan dolgozik együtt a kivitelező és a lakberendező?

A lakberendezőnek nagyon nagy szerepe van a burkolási fázisban és a munkája is szorosan összeforr a kivitelezővel annak érdekében, hogy időtálló és esztétikus burkolat készüljön.

A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak nyolcadik adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója - Székely Józsival, a Generál Kommandó ügyvezetőjével, valamint Bozsó Pannival és Kovács Violával a Simplace lakberendező párosával azt járja körbe, hogy a lakás különböző pontjaira milyen burkolatot érdemes választani, valamint ezeket hogyan és hol válasszuk ki, és egy esetleges elakadás során kitől kérhetünk segítséget.

A nyolcadik epizódban olyan kérdésekre keressük választ, mint hogy hogyan válassz burkolatot, melyik hova való, hol tudod beszerezni őket, milyen munkálatokkal lehet párhuzamos haladni vagy hogy éppen mikor kezdődik a lakberendező munkája. Tarts velünk!

Hallgass bele!


Töltsd le a műsorban elhangzó tippeket!



Szeretnéd egyben látni a legfontosabb lépéseket, amelyeket érdemes követned a házépítés- és felújítás során? Töltsd le checklistünket, amit csak neked készítettünk el az epizódban elhangzottak alapján!

Hallgasd meg az összes epizódot!



Inkább olvasnál?



- Vitvera Gábor: Sziasztok! És köszöntök mindenkit a Házi feladat podcastban, ahol az ingatlankeresés, házépítés és felújítás egyes munkafázisaiba kalauzolunk el téged. A műsort megtaláljátok kedvenc podcast platformotokon, értékeljétek, osszátok tovább, és további segítségért látogassatok el a dodo.hu/hazi-feladat aloldalra. Az előző adásainkban ugye elindultunk onnan, hogy találtunk egy ingatlant, megvásároltuk, és elkezdtünk alapozni, majd falakat építeni, végül pedig az előző adásunkban bekerült a gépészet is. Most pedig ugye ott tartunk, hogy kezdődnek azok a látványos munkák, mint a burkolás, festés, amikor ténylegesen egy üres otthont fogunk már létrehozni, ugye még nem leszünk berendezve, de már egészen közel leszünk a végleges állapotához. Ebben az epizódban ismét elhívtuk az ország legjobb szakértőit, Bozsó Pannit és Kovács Violát, a Simplace dinamikus lakberendező párosát. Ha nemcsak tervezésre van szükséged, hanem szeretnéd a teljes felújítási projektet jó kezekben tudni, akkor rájuk biztosan számíthatsz, illetve Székely Józsit, a Generálkommandó ügyvezetőjét, aki közel 10 éve foglalkozik kivitelezéssel, és eddig több mint 264 ezer négyzetméter felépítéséhez vagy felújításához volt köze. Sziasztok, és köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívást!

- Bozsó Panni: Szia Gábor! Köszönjük a meghívást!

- Székely József: Sziasztok! Üdvözlünk mindenkit! 

- Vitvera Gábor: Hadd kezdjem veletek, hogy van ez, hogy így a Simplace két fős? Ugye a legtöbb lakberendező, akit én is személyesen ismerek, ők általában egyedül dolgoznak, vagy egy kisebb csapattal, de hogy amennyire titeket megismertelek, nálatok ez egy ilyen tényleg dinamikus duóról van szó, megvannak a szerepek, és ha jól tudom, ti a klasszikus lakberendezésen túl azért egy jó pár más területbe is belefolytok. Hogy működik ez nálatok?

- Kovács Viola: Igen, ez így van, nálunk úgy működik ez a dolog, hogy mi amellett, hogy lakberendezünk, mi a lakásfelújítások tervezésével, szervezésével és lebonyolíttatásával is foglalkozunk és nagyon nagy részben kitölti ez az időnket. Főleg olyan ügyfeleink vannak, akik nem akarnak ezzel foglalkozni, időhiányban szenvednek, nem érnek rá, vagy egyáltalán nem értenek hozzá, és nem akarják ezt a terhet a vállukra venni, úgyhogy mi vagyunk azok, akik segítünk nekik ebben. És hát hogy miért vagyunk ketten, azért, hogy kiegészítsük egymást, a Panni a lakberendezés területén van jelen, én pedig nagyon gyakran a felújításokkal foglalkozom, és azokat felügyelem, és a szakemberekkel vagyok.

- Vitvera Gábor: Tehát akkor ez egy ilyen teljes szolgáltatás tud lenni. Hogy jön össze mondjuk a munkátok egy generálkivitelezőjével, mint a Józsi, tehát ha mondjuk egy generálkivitelező is van a képben, akkor ti hogy dolgoztok együtt? Hol vannak a határvonalak?

- Kovács Viola: Alapjaiban véve, amikor generálkivitelezővel dolgozunk együtt, akkor nagyon-nagyon fontos, hogy azok, akik megkeresnek minket akár felújítással, akár hogyha új otthon építéséről beszélünk, akkor építéssel kapcsolatban, hogy már azon a ponton, amikor odakerül az út, hogy átadják egy generálkivitelezőnek ezt a dolgot, akkor pontosan tudják azokat, hogy mit szeretnének, hogyan szeretnének és lakberendezéssel és a belsőépítészeti dolgokkal is teljesen tisztában legyenek, mert azon a ponton, amikor mindez megvan, akkor tudnak a generálkivitelezők a lehető legjobb munkát végezni és a legprofibban átadni az új otthont.

Mikor kezdődik a lakberendező munkája? 

- Vitvera Gábor: Józsi, tapasztalatod szerint mikor kell bekapcsolódni egy lakberendezőnek itt az építkezés folyamatába?

- Vitvera Gábor: Soha nem lehet elég hamar. Hogyha visszatérünk az eddigi axiómáinkhoz, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy minél hamarabb be kell, hogy kapcsolódjanak. Lehetőség szerint már a tervezés szakaszában, amikor még csak tervrajzról ismerjük az otthonunkat, vagy az épületünket, vagy az ingatlanunkat, hiszen rengeteg olyan dolog tartozik a belsőépítészeti, lakberendezés témájában, ami később rettentően fontos lesz. És ami nélkül későbbiekben egy generálkivitelező nem tud dolgozni, sőt, bele fog fulladni az apróságokba, a megválaszolatlan kérdésekbe, és minél több a megválaszolatlan kérdés, és minél több dolgot kell a helyszínen eldönteni, annál problémásabb lesz a projekt és annál kevésbé tartható majd a határidő.

- Vitvera Gábor: Itt nálad is fölmerült, hogy lakberendező és belsőépítész. Segítsetek tisztázni, hogy mi a különbség, van-e különbség ebben egyáltalán? 

- Bozsó Panni: Alapvetően a belsőépítészek ők építészek, csak tudnak szakosodni ilyen irányban, azonban a lakberendezők is az iskolában tanulják a műszaki dolgokat is egy bizonyos szintig, és ők is képesek rá, hogy ugyanúgy az elektromos kiállásokat, konnektorok helyét, egyebeket megtervezzék, és picit össze is mosódik ezáltal a kettő. Magyarországon alapvetően nem is nagyon tudjuk szétválasztani a kettőt. Úgy gondolom, hogy aki lakberendezőt keres, az akkor jár jól, ha olyan lakberendezőt keres magának, aki képes ezeket a műszaki dolgokat is megtervezni neki, addig, amíg egy lakberendezőnek ezt meg kell, tehát a lakberendező nem mondja meg, hogy milyen anyacsavar, meg milyen könyök, meg nem tudom, kerül-e egy gépészeti tervezésbe, de azt megmondja, hogy hol van a vízkiállás, megmondja, hogy milyen készülék kerül rá, megmondja, hogy mit kell, mint végtermék átadni, és onnantól kezdve a gépész villanyszerelő tudja, hogy neki mi a dolga, hogy a végtermék létrejöjjön.

- Vitvera Gábor: Ez azt is jelenti, hogy praktikusan nincs igazán olyan felállás, hogy van egy építész, aki megtervezte a házat, van egy belsőépítész, aki megtervezte a belső tereket, és utána van egy lakberendező, aki pedig a végén kiválasztja mondjuk a tapétát vagy a bútorokat, hanem ebben az esetben valaki a belsőépítész lakberendező vonalon kimarad egy ilyen felújításból vagy építkezésből?

- Bozsó Panni: Alapvetően nem lenne hatékony, ha különválasztanánk a belsőépítészetet és a lakberendezőt, nem biztos, hogy hatékonyan át lehetne az adatokat adni, nem biztos, hogy a nézőpontok teljesen egyeznének. Akkor hatékony, ha ez egy kézben van, és még vissza akarok picit kanyarodni arra, amit a Józsi mondott, hogy minél hamarabb van lakberendező, annál jobb, mivel hogyha most egy ilyen konyhai példa tényleg konyhanyelven, hogyha valaki szeretne enni egy nagyon jó gulyáslevest, akkor azt tudni kell az elején, hogy ő egy gulyáslevest szeretne főzni, egészen pontosan olyat, amit a nagymamája szokott, és akkor tudja, hogy mit kell venni hozzá, tudja, hogy mennyi arányba kell belerakni, tudja, hogy hogyan kell fölkockázni, mennyi ideig kell főzni, de hogyha az van, hogy ő csak egy levest főz, akkor szeretem a répát, szeretem a zellert, de hogy a végén milyen leves lesz, azt a jó ég tudja, az majd akkor kiderül, amikor kész a leves. Tehát így van körülbelül egy házzal is, hogyha az elején nem mondjuk meg, hogy én oda egy puffot szeretnék, oda egy 3 fiókos komódot, és fölé kettő konnektort, ha nem tudjuk, milyen magas a komód, nem lesz fölötte a konnektor, lehet, hogy soha nem fogjuk tudni használni. Szóval ezért a legeslegvégső állapotból kell visszafele tervezni, hogy a generálos is tudjon hatékonyan dolgozni. 

- Vitvera Gábor: Tehát valójában akkor, ha jól értem, nagyon nagy részben átfedésben van a két terület, talán az építész egy kicsit bele tud még folyni a korábbi ilyen mérnök jellegű munkákban, egy lakberendező meg sokkal inkább el tud mélyedni a legutolsó ilyen befejező műveletekben, amikor ténylegesen az esztétikai szempontok például már így nagyon hangsúlyosak lesznek.

- Kovács Viola: Igen, ez így van.

- Vitvera Gábor: Jaj, de jó egy ilyen egyértelmű igent hallani, akkor megérkeztünk a konklúziónkhoz. És hogyan dolgoztok együtt egy kivitelezővel, tehát hogy hogy működik ez, amikor ténylegesen megy a felújítás, ti csak megcsináljátok a terveket és átadjátok, rendszeresen ott vagytok a helyszínen, tehát, hogy ez mennyire egy irodai munka, vagy mennyire egy ilyen fölvesszük a csizmát és a munkavédelmi sisakot típusú feladat?

- Kovács Vera: Ez a mi esetünkben, ugye mi nem ilyen szokványos lakberendezők vagyunk, ha lehet ezt így mondani, a mi esetünkben a fölvesszük a csizmát kategória szerepel. Ugye nálunk az nagyon fontos, hogy amikor hozzánk jön egy ügyfél, és elkezdünk együtt dolgozni, akkor ugye a lakberendezést, amikor elkezdjük csinálni, és azért jön hozzánk, hogy ne csak lakberendezzünk, hanem segítsük végig abban, hogy ugye elkészüljön az otthona, vagy éppen a befektetésre szánt ingatlan, akkor nálunk nagyon-nagyon fontos az, hogy a tervezés, amikor lezárult, akkor kezdünk el egyáltalán a generálkivitelezőkkel együtt dolgozni, azért, hogy amikor ezek a generálkivitelezési folyamatok zajlanak, akkor nagyon hatékony legyen, és ne veszítsünk időt azzal, amit a Józsi is mondott, hogy ugye lehetséges az, hogy amikor még nincs eldöntve, hogy hova kerül a lámpa, vagy milyen lámpa, vagy hol lesz a kanapé, és a kanapé mellett kell majd egy kiállás, akkor mindez meglegyen, és ne veszítsenek azzal időt, hogy éppen amikor már megcsinálták a villanyt, akkor újra kell kezdeni, vagy egy kicsit ki kell pótolni, vagy le kell bontani.

- Vitvera Gábor: Igen Józsi, te is említetted, hogy van egy pont, ameddig mindenképp már a végleges berendezési tervnek rendelkezésre kell állnia. Ugye ez az, amikor ténylegesen nekiálltok a gépészetnek, mert addigra minden konnektornak tudni kell a helyét, hol lesznek az éjjeliszekrények, azokon a lámpák. Ugye említettetek ilyet, hogy a konyhabútor kapcsán is vannak különböző kiállások. Az a tervünk ebben az epizódban, hogy végigmegyünk helységről helységre, és megpróbáljuk azokat a technológiai, illetve esztétikai szempontokat behozni, amik itt a burkolás, illetve a festés, tapétázás kapcsán szóba kerülhetnek. De mielőtt belevágnánk itt ténylegesen a részletekbe, és esetleg helyiségenként, vagy technológiánként vizsgálnánk, menjünk egy kicsit bele az alapfogalmakba. Ugye van egy pár dolog itt a burkolás kapcsán, hogy hidegburkolat, melegburkolat, hallani ezeket mindig. Mit jelentenek ezek pontosan?

Mit is jelent pontosan a burkolat és milyen típusok vannak?

- Bozsó Panni: Alapvetően nagyon egyszerű a válasz, hiszen benne van a nevében is, hogyha mezítláb rálépünk a burkolatra, akkor hideg érzete van vagy meleg érzete van. Hidegburkolatnak nevezzük például a járólapokat, amit ugye csemperagasztóval tesznek le, az tényleg egy hidegebb érzetet ad, és a laminált padló és a fapadló, az melegburkolat, és manapság nagyon népszerű a vinyl padló, az is meleg burkolat, az is egy meleg érzetet ad a lábunknak. Vízállóság szempontjából szokták inkább a hideget választani, de manapság már választ erre a vinyl burkolat, hiszen az is vízálló és akkor lehet egy olyan vízálló burkolatunk, ami meleg.

- Vitvera Gábor: Miket mérlegelünk, amikor burkolatot választunk? Mi a legfőbb szempont? 

Ez egy esztétikai dolog, ez egy technológiai dolog, mert itt ugye behoztad azt, hogy vízzáróság például nyilván egy fürdőszoba nem ázhat föl. Ezek a fő szempontok, vagy itt mindenre van valójában hideg, meg melegburkolat, mindenre van vízzáró, meg nem vízzáró alternatíva, tehát hogy mindennel meg lehet oldani minden funkciót, vagy azért ez valahol különválik így logikailag?

- Bozsó Panni: Nagyjából mindennel meg lehet oldani ma már mindent, nagyon fontos, hogy az adott lakó, aki ott fog lakni, a tulajdonos, vagy ha bérbeadás a cél, akkor ugye a könnyen kezelhetőség a cél. Meg kell nézni, hogy az adott embernek mi a fontos. Ha az a fontos, hogy nagyon könnyen lehessen tisztítani, és nagyon sokáig jó legyen, és ne legyen vele gond, ne kelljen vele foglalkozni, akkor olyan burkolatot kell választani, amivel a legkevesebb macera van. Hogyha valaki imád takarítani és neki mindegy, ő állandóan azzal lesz elfoglalva, hogy szép legyen, akkor olyan burkolat is lehet, amin minden porszem meglátszana. Szóval ez nagyon egyéni kérdés.

- Vitvera Gábor: És az esztétikai szempontok, ezek milyen szinten jelennek meg a választásnál? Mert amit én sokszor láttam, hogy így bemész egy barkácsáruházba, vagy valamilyen burkolatoshoz, és ugye végtelenül sok, tehát óriási a kínálat. Ha még a webáruházakat nem is nézem, ahol szintén nagyon nehéz lehet burkolatot választani ténylegesen, hiszen a textúráknak ezek az apró különbségei nem igazán jönnek ki talán egy fényképen még kevésbé. Hogyan lehet választani? Tehát, hogy mi alapján választ valaki burkolatot? Mert óriási árkülönbségek vannak.

- Bozsó Panni: Ilyenkor jó egy lakberendező, hogyha van a közelben, hiszen mi már nagyon sok mindent láttunk, és nagyon le tudjuk szűkíteni az ügyfélnek azt, hogy mondjuk három választási lehetőségre, hogy tudjon választani, hiszen nagyon sokszor mondják azt, hogy Úristen, Panni nem aludtam, három napja, mert már annyi burkolatot láttam, hogy már így nem tudok tőle aludni, és olyankor azt mondom neki, hogy figyelj, ez, meg ez, meg ez, ez a három szerintem passzol színbe, minőségbe, és akkor választ háromból. Tehát akkor muszáj leszűkíteni, mert tényleg bele lehet bolondulni. De megnézem azt, hogy az adott embernek tényleg mi a fontos. Az, hogy az álmai gyönyörű, fehér, csillogó, burkolatai és ő tényleg fel fogja minden nap, hason csúszva takarítani, akkor neki az tökéletes, vagy hogyha egy praktikusabb ember, akkor máshogy nézünk.

- Vitvera Gábor: És technológiai szempontból milyen különbségek vannak? Mert ugye amit én például hallottam, hogy ez a kis lap, nagy lap, nem pont ugyanúgy lehet vele burkolni. Sokkal nehezebbé válik, minél nagyobb a méret. Rengeteg ugye márka, kötőanyag, nem tudom minek hívják ezeket vannak, azok között is óriási különbségek lehetnek, hogy itt mik a fő vezérelvek, Józsi.?

- Székely József: Nagyon sok dologra kell figyelni. Ugye már ott eldől a dolog, hogy hideg vagy melegburkolatot választunk-e, a kettő között óriási különbség van árban. Egy melegburkolat lerakása, mind munkadíjban és általában anyagdíjában is jóval kedvezőbb, mint egy hidegburkolatnak az építése vagy a hidegburkolatnak a lerakása. Úgyhogy eleve már itt érdekes a kérdés, hogy én inkább úgy szoktam fogalmazni, hogy burkolatokra el lehet költeni x-et meg 10x-et is, és a kettő között bárhol meg lehet állni. Tehát jó eséllyel, hogyha nekünk van egy költségvetésünk, akkor abból a költségvetésből szinte biztosan ki lehet jönni, és biztosan lehet burkolatot találni, csak az a kérdés, hogy milyet. Ha nincs lakberendezői segítség, ami nekünk egy óriási hátrány, akkor mi azt szoktuk javasolni, hogy legyen keretösszeg, amiben gondolkozhatunk, és ha van keretösszeg, akkor egy picivel könnyebb a választás. Ha típusonként megyünk sorba, akkor vegyük először górcső alá a hidegburkolatot. Hidegburkolatnál általában az nem választás kérdése a megrendelő vagy az ügyfél esetében, hogy ő milyen segédanyagot használ, az a kivitelezőnek a privilégiuma, hogy ő melyik márkával dolgozik. Minden szakembernek van preferált márkája, amivel jó a tapasztalata, jó a tapasztalat az anyag minőségével kapcsolatban, jó a tapasztalata, a reklamáció kezelésben jó a tapasztalata a szakmai segítségnyújtásban, merthogy ugye ilyen is van már, ma nagyobb márkáknál, ahol alkalmazástechnikusok segítik a munkánkat. Amikor ez megvan és kiválasztásra került ez a termék vagy burkolat, akkor szintén a kivitelező az, aki meghatározza, hogy ehhez milyen segédanyagok szükségesek, és akkor itt jön az, amit mondtál, hogy egy kisebb méretű burkolatnál, vagy egy nagyméretű burkolatnál, vagy egy közepes méretű burkolatnál eltérhetnek a technológiák mind munka kapcsán, mind a rakás kapcsán, mind a felhasznált segédanyagok kapcsán. És ez nagyon fontos, hogy a segédanyagok minőségében is eltérhet, mert mondjuk egy nagy lapos burkolásnál teljesen más minősítésű ragasztót szükséges használni, ami egy normál ragasztóhoz képest akár kétszeres, háromszoros árakon is lehet. Ez ugye megmutatkozik majd a lerakás díjában is. Ezek lényeges különbségek, és sajnos itt is alkalmazni kell azt az elvet, hogy egy picit visszafelé kell gondolkodnunk, hiszen nem mindegy, hogy mi honnan indulunk el, mi az a költségvetés, amivel a végén zárni szeretnénk, és a záró költségvetéshez képest visszafelé kell gondolkodni, és visszafelé kell ezeket a témákat mindenféleképpen boncolgatni. Mi még be szoktunk hozni egy harmadik funkciót is, illetve egy harmadik döntési szempontot, az pedig a későbbi módosítási lehetőség. Az pedig egy melegburkolatnál sokkal egyszerűbb, mint egy hidegnél. Tehát úgy, ahogy előkerül a DIY kérdése esetleg, és itt is tudjuk ezt értelmezni. Előkerülhet. Akkor mondjuk egy laminált padlót, azt nagy eséllyel nagyon sokan megpróbálkoznak, hogy lerakják. És pont itt van az a pont, az az inflexiós pont, ahol azt mondom, hogy a melegburkolatok esetében mondjuk a laminált parketta az a termék, amit bátran meg lehet próbálni DIY-ban lerakni, mert nagy károkat nem okozhatunk vele. Illetve pont ez a rész, ahol érdemes, vagy lehet spórolni, hogyha esetleg az építkezés vége felé szűkös az eklézsia, hiszen laminált padlót ma már 2500 forintért is lehet kapni négyzetméterért, az más kérdés, hogy ez a termék milyen, de egy-két évig sort tölthet addig, ameddig esetleg nem akkumulálódik a pénztárcánk, és nem tudunk egy drágább, minőségibb burkolatot cserélni. Egy hidegburkolat cseréje egy jóval izmosabb tétel lesz. Jóval izmosabb, és ugyanúgy nemcsak amiatt izmosabb, merthogy technológiájában egy jóval drágább technológia, hanem azért, mert azt már azért nehezebb DIY-ban elkészíteni.

- Vitvera Gábor: Ehhez gondolom, akkor kellenek mindenféle eszközök, sokkal inkább szerszámok.

- Székely József: Hogyne, sokkal eszköz igényesebb, sokkal technológiai igényesebb, hiszen ott maga a falazat is sérül egy bontás kapcsán, sokkal több munkafázis, amiről szó van, sokkal szerszám igényesebb, ott van egy igen drága munkafolyamat benne a vízszigetelés, ami a bontás során megint csak sérül, és hát a vízszigetelések ugye azon kívül, hogy fontos funkciója a víz szigetelése, hogy ne menjen tovább a falazatba, azon túlmenően nem árt szakszerűen is elvégezni, mert hiába van ott az anyag, ha nem szakszerű a kivitelezés, akkor nem ér semmit, az egyébként szinte méregdrága anyag.

- Vitvera Gábor: Mielőtt belemegyünk tényleg ezekbe a szempontokba, hogy mit érdemes esetleg DIY-ozni, ugye ebben az epizódba nagyon részletesen, vagy viszonylag részletesen bele fogunk menni nagyon sok tippbe, trükkbe, mit lehet elrontani, főleg, hogyha DIY-ozunk, mit lehet elrontani, hogyha kivitelezővel dolgozunk együtt, hol mehet félre. Mielőtt ebbe belemegyünk, mi az, amit a kivitelező is szerez be ilyenkor, mert ha jól értem, kicsit különválik már az, hogy ami esztétikai, az inkább az ügyfélhez kapcsolódik, ami pedig technológiai, az inkább a kivitelezőhöz. Hogy ez hogy működik ilyenkor?

A kivitelezőnek milyen szerepe van a folyamatban?

- Székely József: Jól látod, ami a falig tart, vagy a fal mögött van, az általában majdnem minden esetben a kivitelezőnek a választási lehetősége. Az, hogy milyen idomokkal dolgozunk, milyen anyagú csövekkel dolgozunk, milyen márkájú, milyen márkázott villamos alapszerelési termékekkel, vagy az, hogy milyen glettekkel, milyen festékekkel, vagy milyen alapozókkal dolgozunk. Ez eddig általában a kivitelezőnek a választási lehetősége, hiszen ő vállal majd arra a munkára garanciát, így meg kell hagyni neki azt a lehetőséget, hogy az anyagminőséget is ő választhassa ki ezekben az esetekben. Viszont ugye, amikor már arról van szó, hogy valamilyen terméknek szépészeti, dizájn funkciója van, na ott fogyott el a kivitelezőnek nemcsak a hatáskör, de én azt mondom, hogy a lelkesedése is, hiszen ő ott abban már nem akar szerepet vállalni, és nem is tud szerepet vállalni, főképp akkor igaz ez, hogyha az imént említett példa valósul meg és valaki ugye napokig álmatlanul forgolódik, hogy melyik csempét válassza, hiszen ameddig ő álmatlanul forgolódik, és ez ne adj Isten, a kivitelezés közben van, addig ugye a kivitelező is álmatlanul forgolódik, hiszen nem halad addig a munka, és nincs annál drágább, mint amikor a szakember fölött próbálunk valamilyen kérdésben döntést hozni. És itt ez valójában az egésznek a kulcskérdése, hogy amikor a szakember a munkaterületen megjelenik, akkor már nem szabad, hogy nyitott kérdés legyen, mind dizájnban, mind pedig ezekben az apró kérdésekben, hogy akkor ezt most hideg vagy meleg, ami azért annyira nem is apró kérdés.

- Vitvera Gábor: Mi most itt optimálisan építjük a házunkat, tehát a lakberendező már befolyt ebben a projektben a legeslegelején. Ugye minden bútorunknak megvan a végleges helye, nyilván meghatároztátok azt is, hogy hol, milyen burkolatok legyenek, stb. Hogyan fog az ügyfél választani? Ő hoz inspirációkat, ti vagytok azok, akik mutattok neki alternatívákat, elkülditek a valamelyik barkácsáruházba, vagy a kedvenc burkolatos utakhoz, tehát hogyan szűkül le ez a végén egy csempére vagy egy járólapra a konyhába?

- Kovács Viola: Ez egy nagyon jó kérdés, alapjába véve, nálunk ugye mivel mi ilyen dinamikusan és hatékonyan dolgozunk, ezért az ügyfeleink is egy picit másak, és nagyon sokszor olyan ügyfeleink vannak, akik nem a saját házukat építik, hanem akár egy befektetési ingatlant újítanak fel, vagy a saját ingatlanjaikat újítják föl, de bármilyen ügyfél is jön hozzánk, az mindig nagyon-nagyon fontos, hogy ezeket az otthonokat, főleg hogyha otthonteremtésről beszélünk, ezt önmagának és a családjának csinálja. Úgyhogy mi nagyon sokszor szoktuk ezt mondani, hogy az, hogy mit fog szólni a szomszédasszony, vagy mit fog szólni a gyermekem osztályfőnöke ahhoz, hogy most az én konyhám piros vagy fehér, az ebben az esetben ne érdekelje, s akkor se érdekelje, amikor a fürdőszobából burkolatot választ, hogy ő milyen burkolatot szeretne. Amikor hozzánk jönnek az emberek, akkor nagy többségüknek már van egy elképzelése, amit akár Pinterestről, akár bármilyen közösségi médiáról már lenézett vagy látott vagy éppen a szomszédnál megtetszett neki, és mindenképpen vannak igényei azzal kapcsolatban is, hogy ő mit szeretne látni, és főleg a háziasszonyoknál, családanyáknál, hogy mennyit szeretne takarítani, mennyire szeretné, hogy ezek tartósak legyenek, és ugye az első találkozásnál mindamellett, hogy milyen stílusban gondolkodik, azt is megkérdezzük, hogy emellé melyek azok a praktikai igények, amik nála fönnállnak, és amikor mindez megválaszolásra kerül, akkor nagyon sok esetben az történik, hogy javaslunk neki egy-két-három opciót azok alapján, amiket ő elmondott, és akkor szaküzletekben elmegyünk, és megmutogatjuk, megnézheti, megtapogathatja. Nagyon-nagyon sokszor az van, hogy amikor valaki burkolatot választ, akkor nem csak egyszerűen egy weboldalról nézi ezeket meg, hanem szeret odamenni, szereti megnézni, szereti végig simogatni, hogy ez valójában milyen és megfogni a kezébe, úgyhogy nagyon gyakran az van, hogy mi elmegyünk és megnézzük.

- Vitvera Gábor: Ugye itt volt szó erről, hogy el lehet költeni egy X-et, meg tíz X-et is, tehát akár 10-szer annyit is, mondjuk hideg vagy meleg burkolatra. Ti mit láttok egyébként, hogy van ezek között különbség? És most nem arra gondolok, hogy az egyik drágább a másik olcsóbb, hanem arra, hogy ez tényleg megjelenik minőségben, tartósságban tízszeresen, vagy itt egy esztétikai egy dizájn dolgot fizet meg valaki, aki mondjuk egy exkluzív vagy különlegesebb belső térre vágyik.

- Kovács Viola: Az én nézőpontom az, hogy mindenképpen van különbség egy olcsóbb vagy egy drágább kategóriás burkolat között. Ugye én nagyon sokat dolgozok együtt és nagyon sokat kommunikálok szakemberekkel, hogyha mondjuk a szakemberek részét nézzük ennek a dolognak, akkor nem mindegy, hogy egy pár ezer forintos csempét vagy hidegburkolatot kell vágnia, vagy egy sok X-es hidegburkolatot kell vágnia. Nem fog annyira törni, nem fog annyira pattanni, vagy mondjuk egy sokgyerekes anyukánál sem mindegy az, hogyha mondjuk a gyerek leejti a kisautót, akkor ott a hidegburkolat meg fog sérülni, ki fog-e belőle pattanni egy darab, vagy nem, vagy hogyha leesik egy fazék spagetti, akkor az milyen károkat fog okozni mondjuk a konyhapadlón, úgyhogy az én nézőpontom az, hogy mindenképpen van, és ugye nem véletlen az sem, hogy ezek az anyagok drágábbak és más technológiákkal készülnek, sokkal másabb üzemekben, esetleg távolabbról jönnek, és ugye főleg manapság, ahogy minden anyag ár emelkedik, úgy ezeket is meg kell fizetni.

- Vitvera Gábor: Józsi, te hogy látod ezt kivitelezői szemmel?

- Székely József: Én is azt gondolom, hogy van azért összefüggés ár és minőség tekintetében, viszont van az az inflexiós pont itt is, ahol már nem érdemes árban felfelé menni, és nem lesz nagyságrendekkel nagyobb a minőség, itt én, hogyha mondani kellene valamit, mert te mindig szereted, ha mondok valamit, akkor azt gondolom, hogy azért ma már ilyen 8 és 10 ezer forinttól felfelé már lehet kapni olyan minőségi hidegburkot, amit érdemes lerakni, nyilván a 2000 forintosnál azért gyanakodni kell, hogy ott van valamilyen ára, hogy az 2000 forintba kerül. Ha melegben kellene ugyanezt mondani, akkor azt gondolom, hogy ilyen 5000 forinttól már 6000-től már azért lehet olyan minőségű laminált padlót kapni, amit le lehet rakni, aztán nyilván itt felfelé megint csak a csillagos ég a határ, bár itt azért nem meglepő a 15-20 ezer forint körüli négyzetméterár sem, de azért ott minőségben teljesen másról beszélünk, mert az meg már egy eredeti faparketta is kapható akár 15-20 ezer forint közötti értékben. Itt azért megkülönböztetném az anyagát is, hidegburkolatban talán nincsenek ekkora különbségek, ott is ugye fontos, hogy mázas kerámia, vagy greslap, vagy anyagában színezett vagy sem, vagy lézerre vágott, vagy sem.

- Vitvera Gábor: Melyik micsoda, mi a különbség ezek között?

- Székely József: Tartósságban van óriási különbség még. Pont az imént említett példa, hogy a mázas kerámiára leejtünk egy kanalat, vagy leejtünk egy nagyobb tárgyat, akkor ott felpattan a máz róla, és onnantól kezdve az alap pusztulásra van ítélve, hiszen az a bevonat, ami megvédi, ettől egy greslap már sokkal inkább fontos. A köznyelv nagyon sokféle megfogalmazást használ a burkolatokra, ugye csempének hívunk majdnem minden hidegburkolatot, de valójában a csempe az igazából inkább oldalfali, nem terhelhető burkolatot jelent, de járólapnak is hívhatjuk, de a járlapot csak lentre rakjuk, de greslapnak hívjuk, de kerámiának is hívjuk, tehát nagyon sokféle köznyelvi megközelítése van, de úgy összességében a hidegburkolatoknál, amit figyelembe érdemes venni, az a kopásállóság, hogy milyen helyiségekbe rakjuk, ez nagyon lényeges eleme, illetve a minőségét az deklarálja, hogy milyen technológiával készült a gyártása. Ezekben nagyon sok iránymutatást tud adni egy belső lakberendező csapat, én bátran indítok mindenkit arra, hogy ezeket a különbségeket a szemrevételezésre, és akár ugye az imént említett megtapogatási módszerre is tudja, tudja és fogja érezni, hogy mi a különbség a kettő között, illetve a kezébe veszi, a súlyából is fogja érezni, hogy mi a különbség egy-egy burkolat között. Nagyon-nagyon érződnek a különbségek. Tehát itt ez a része, ez ilyen szempontból eléggé kézzel fogható a minőség része. De persze, ahogy mondtam, és egy bizonyos szint után már nem érdemes ezt tovább fokozni. Majdnem minden részünkben előkerül ez, akár a nyílászárós részben is előkerült, hogy egy bizonyos pont után már nem biztos, hogy érdemes ezt a lovat ütni, mert nem jutunk vele előrébb, itt is fontos a fokozatosság elvének a betartása, meg az ár-érték arány betartása.

- Vitvera Gábor: Értem, tehát hogy amíg mondjuk megvettük bentre a legolcsóbb papírból készült belső ajtókat, akkor hiába rakunk le oda 30 ezer forintos négyzetméterárú burkolatot az összhatásában nem fogja azt hozni, amit szeretnénk.

- Székely József: Így van. Hogyha mindent márvánnyal fogunk burkolni, akkor amellé nem nagyon fog passzolni majd a papír ajtó, ezt nagyon jól, helyesen mondod. Tehát ezért nagyon fontos, hogy ha időben kezdjük a tervezést, és egy végleges berendezési alaprajztól visszafelé haladunk, akkor minden egyes elemre van egy költségvetésünk, és akkor tudjuk, hogy nekünk a mi költségvetésünk alapján hol van az a pont, ahol érdemes ezt helyén kezelni, és akkor helyén tudjuk kezelni a burkolatot, a beltéri ajtót, helyén tudjuk kezelni a nyílászárót, és akkor mindenre, mindennek ár oldalról be tudjuk kb. azt a minőségi követelményt is határolni, amire mi jogosultak vagyunk a pénztárcánk alapján. Tehát ez egy fontos alapvetés lehet, hogyha visszafelé haladunk ebben a kérdésben és van egy fix költségvetésünk, akkor a költségvetésünkből segíthetnek a lányok alapvetően elérni azt a pontot, hogy hol az az egy jól meghatározható időbeli és minőségi pont, ami abból a pénzből elérhető, hiszen mindenkinek kell legyen keretösszege, és javítsatok ki, hogyha tévedek, de hogy nagyon sok esetben nektek is egy keretösszegből kell dolgozni.

- Bozsó Panni: Persze, igen, igen, és fontos az is, hogy kommunikációban is ott vagyunk úgymond a generálos és a megrendelők között, hiszen nagyon sokat dolgozunk azon, hogy megértse az ügyfél, hogy mit miért csinálunk, mik a lehetőségek, mit lehet kihozni az ő erőforrásaiból, úgyhogy ténylegesen lennének egy kicsit ilyen konfliktusok vagy veszélyhelyzetek, hogyha mi nem tanítanánk erre a megrendelőt, hogy mit lehet úgymond elvárni a generálostól, hogy miben segít, miben nem, mit lehet egy adott összegből kihozni és mit nem, hogyha egy picit változtat, akkor az milyen dominó effektussal mozgatná meg az egész rendszert, úgyhogy ezzel nagyon-nagyon sokat.

- Vitvera Gábor: Ti vagytok azok, aki a földön tartja, és kicsit a racionalitás terére visszatereli úgymond az ügyfelet, és abban segít talán, hogy tudja tartani a költségvetését, és hogy az elképzeléseihez lehető legközelebbit tudja kihozni.

- Bozsó Panni: Igen, igen, szoktam nekik így fejbe számolni is a csempeboltban, hogy nézd csak ez 3000 forinttal drágább/négyzetméter, akkor neked van 100 négyzetmétered, akkor szorozzuk össze, és akkor egy kicsit fölszorozzuk, és akkor lehet, hogy azt mondja, hogy akkor is kell, lehet, hogy azt mondja, hogy hú, ha ezt fölszorzom, ez ennyi, akkor mégsem. Úgyhogy egy kicsit tényleg mindig kontrollálni kell ezeket a dolgokat.

- Vitvera Gábor: Józsi, korábban felmerült az egyik epizódban, már nem is emlékszem, hogy minek kapcsán, hogy nyilván a technológiákat tekintve, ahogy egyre prémiumabb burkolatokat választunk, ugye a kellékanyagok, illetve a munkadíj is azzal fog nőni, és ha jól emlékszem, ott az volt a példád, vagy az érved, hogy lehet, hogy megéri, - tényleg a falszigetelésnél beszéltünk erről - esetleg a vastagabb falszigetelést választani, mert ott ugye a munkadíj, az többé-kevésbé fix, viszont nagyon sokat hozzáadhat, hogyha plusz 10 vagy plusz 20 százalékot költünk az anyagrészre. Ez, ha jól értem, itt megbukik.

- Székely József: Teljesen megbukik, sőt itt a fordítottja. Tehát minél drágább egy burkolat, alapvetően annál drágább a burkolás díja, és ugye itt felmerül a kérdés, hogy miért, hogy miért drágább burkolásnak a díja, hiszen ugyanúgy csak csempét kell lerakni. Nyilván egyrészt függ a méretétől, tehát ami már önmagában meghatározza a technológiát, hogy a technológia miatt lesz drágább. De úgy összességében minél drágább egy burkolat, ugye annál kockázatosabb a szakembernek is a munkát elvégeznie vele, és valójában amikor ugyanazt a technológiában gondolkozunk, de mégis módosul az ár fölfelé, akkor az azért módosul, mert a szakember a kockázatot árazza, mondok egy egyszerű példát. Bármilyen esetben előfordulhat az, hogy egy szakembernek picivel rosszabb napja van, vagy teljesen véletlenül kicsúszott a kezéből egy darab, nagyobb méretű burkolat, ahol nem ritka, hogy egy darab burkolat olyan 100 ezer forints tétel. Most olyan esetben kitől elvárható, hogy ezt, ennek a burkolólapnak a díját rendezze, hiszen a megrendelő már egyszer megvásárolta, hát nem az ő hibája, a kivitelező meg ugye így járt, és nem volt szándékos, de mégis valakinek ki kell fizetni ebben az esetben. Itt van, itt jön be az a kockázati faktor, hogy minél drágább egy burkolat, arányaiban még ha technológia azonos is, akkor is drágább lesz maga a kivitelezés költsége, úgyhogy itt pont fordítva kell gondolkozni összességében, hogy ha legalábbis az a cél, hogy a kivitelezői oldalon spóroljunk és a kivitelezés legyen kevesebb.

- Vitvera Gábor: Ha jól sejtem, akkor ugye itt lehet akkor leginkább elszállni a költségekkel is, hogyha, vagy legalábbis biztos, hogy egy része, amikor el tudunk szállni a költségekkel. Hol tartunk most egyébként, hogyha egy státuszjelentést kérhetek? Tehát hogy hány százalékos készültségnél vagyunk, költségvetésünk mekkora részét égettük el, mielőtt elkezdünk burkolni, és hogy mekkora részét fogjuk rákölteni itt erre a burkolás során?

Mennyi idő és pénz a burkolás szakasza?

- Székely József: Ez a leginkább nehezen megfogható. Nagyjából most a kész állapothoz képest úgy állunk, hogy olyan 75-80 százaléknál állunk. Időben is, meg úgy a költségek tekintetében is, ha egy átlagos igényekre nézzük ezeket a burkolatokat, de a burkolatok azok, amelyek a leginkább kézzelfoghatóak, amelyek a leginkább alkalmasak arra, hogy érzelmileg elragadják az embert.

- Vitvera Gábor: Nagyon mosolyogtak, erre rá fogok kérdezni, hogy miért van.

- Székely József: Igen, ugye ez az, amit folyamatosan bámulni fogsz gyakorlatilag, amin jársz, ami folyamatosan ott van. Most egy vakolás nem fog érdekelni, hogy milyen volt, hogy fú, de császár volt az az anyag, amit hoztak a fiúk, mert hogyha a másik márkát hoznak, akkor lehet, hogy nem ilyen szép, hát kit érdekel, nem látod soha többé. Ugyanez a szigetelésnél, hát az megint csak nem érdekel, vagy az ablakra is visszamehetnénk, de az se érdekelt összességében, hogy most ilyen vagy olyan ilyen. És nagyon jó, hogy mondtad ezt a tökéletességet, mert itt szeretnék behozni egy olyan nézőpontot, hogy azt ne felejtsük el, hogy ezt még mindig emberek csinálják. Emberi kéz az, ami építi, az emberi kéznek a tökéletlenségeivel és a tökéletességével együttesen. Hogy ezt próbáljuk meg kellő távolságból nézni, ha lehet így fogalmazni, egy burkolást vagy egy festést, és vegyük figyelembe azt, hogy egy festő nem autófényező, vagy vegyük figyelembe azt, hogy egy burkoló, aki azt a burkolatot fölrakja, az továbbra is kézzel készül és nem egy gyárban robotkarokkal és ugyanazzal a technológiával. Ez nagyon fontos eleme a befejező szakipari munkáknak, hogy ezt kellő tisztes távolságból kell nézni, és nagyon sok benne a szubjektív elem is összességében, hogy az valakinek szép vagy nem szép.

- Vitvera Gábor: És akkor bocs, de rákérdezek, mi az, ami elvárható? Mert ugye rengeteg, mondjuk Facebook-csoportban, ilyen felújítós, építkezős Facebook-csoportban jönnek ezek a rémképek, hogy fú, ezt csinálta, ennyit kért érte, nem vagyok vele megelégedve, és hogy néha ránézel a képre, és nem látod, hogy mi a gond, néha ránézel a képre, és ordít róla, tehát majdhogynem mémmé válhatna az adott fotó. Mi a reálisan elvárható minőség, tehát, hogy egy, nem tudom, egy falnak mennyire kell egyenesnek és fehérnek lennie, vagy egy burkolásnál az, hogy mindenhol ugyanannyi fuga legyen közte, vagy egyáltalán ne legyen közte hézag. Ez mennyire tartható? Van ilyen toleranciaszint megfogalmazva, hogy ez alatt kókler?

 - Székely József: Az, ami rossz, ami nagyon kókler, ott elég éles a határ, azt mindenki látja, hogy nagyon kókler, és innentől kezdve mosódik el ez a határ, hogy van olyan, amit mondtál is, hogy egyes embernek az tökéletes, a másik ember meg azt mondja, hogy ez egy kókler kifizethetetlen semmirekellő munka. És itt van az, amire nincsen piaci sztenderd, amire nem fogunk tudni semmilyen olyan éles demarkációs vonalat húzni, amitől jó és amitől nem jó. Persze vannak sztenderdek, de nagyon sok esetben ezek a sztenderdek összességében anyagminőségre vonatkoznak, és az, hogy te az építőipari sztenderdnek megfeleltél, az az ügyfelet a legkevésbé sem érdekli. Mondjuk tipikusan inkább a festésnél van ilyen, hogy egyébként sztenderdnek tökéletesen megfelel, mondok egy élő példát. Tehát például gipszkarton falak glettelésénél a Q3-as minőség általában az, amit szoktak kérni az ügyfelek, ez a minőségi követelmény, ez az építőipari szabvány, ez megengedi azt, hogy súrlófényben látszódjanak a gipszkarton táblák toldásai. De hát egyébként ki az isten akar ilyet látni, nem? 

- Vitvera Gábor: Nálunk is a bemutatóteremben ez felmerült, hogy ugye a fenti mennyezeti világítás és minden kapcsán, hogy milyen minőségben, főleg színes falfelületeken hogy tudjuk úgy megcsinálni, vagy mennyire érdemes megcsinálni, hogy ne rondítson bele az összképbe, de azért nyilván ne ötszörös áron történjen a glettelés-festés.

- Székely József: Igen. És akkor itt lesznek ezek a sztenderdek, és akkor te hiába sztenderdnek megfeleltél, egyébként a sor végén meg nem megfelelő az eredmény. És ha időközben elmulasztotta mindenki a kommunikációt, mind a tervező, mert ezt egyébként már lehetett volna kezelni az építészeti tervezés folyamán is, de mindenki elmulasztotta a kommunikációt, úgy a kivitelező sem mondta előre, hogy ebből baj lesz, ha csak ezt a minőséget kéritek, akkor a végén mindenki elégedetlen lesz a sor végén, holott a kivitelező azt csinálta, amit az ügyfél kért, az ügyfél azt kapta, amit megterveztek neki, tehát elvileg összességében senki nem hibázott effektív, mégis a végeredmény az egy nem elégedett ügyfélkapcsolat.

- Vitvera Gábor: És kinek a felelőssége, hogy edukálja ilyenkor az ügyfelet? Mert ugye az fölmerült itt korábban, hogy ti azért itt segítetek neki, hogy mit érdemes, mit nem érdemes, melyik helyiségre koncentráljon és a többi, de hogy itt ebben az esetben ki az, aki azt mondja, hogy figyelj, ne a Q3-at válassza, Q4-et csináljuk inkább, arra lesz szükséged, az fog jól kinézni, vagy a Q2 is elég lesz.

- Kovács Viola: Én azt gondolom, hogy ez bárkinek is a felelőssége, ha mi nézőpontunkat nézzünk, akkor mi mindenképpen fel szoktuk ezekre a dolgokra hívni a figyelmet. Az én tapasztalatom az, hogy az átlagember, aki nem ezzel foglalkozik nap mint nap, az nem is érti alapjaiban véve ezt a kérdést, hogy mi az a Q3, mi az a Q4, hogyan kellene ennek kinéznie. És amikor mi ugye megvagyunk, és ide megint csak visszatér az, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy akkor készen legyen a lakberendezési terv, és egyáltalán utána lehessen egy generálishoz odamenni, hogy figyelj, ezeket az anyagokat, ilyen színben, ezt kell felburkolni, erre adja egy ára, szóval ezeknél a pontoknál, amikor visszaérkeznek az árajánlatok a generálosoktól, nagyon fontos az, hogy mi elmondjuk az ügyfélnek, hogy ha te ezt a Q3-at elfogadod, az azt fogja jelenteni, hogy a festő otthagyhatja ezt a munkát akkor, amikor a gipszkarton falnak az összeillesztése látszik súrlófényben, az pedig ilyen, és akkor megmutatjuk neki, hogy a lámpánál így néz ki ez a fény. Szóval, hogy bárkinek is a felelőssége, ezt mindenképpen meg kell csinálni, mert ezekből jönnek azok a rémmesék és idézőjeles rémmesék, hogy a végén, amikor meglátja a festést, akkor azt mondja, hogy a világ legrosszabb festője jött ide, és javítsa ki, és a festő pedig azt mondja neki, hogy kijavítom, plusz ennyibe fog kerülni, és ezért vannak azok, hogy megvan egy x-forint, hogy ennyibe fog kerülni a felújítás, és utána még ezek a kijavítom ezt, kijavítom azt, ami megint csak egy idézőjeles kijavítás, hisz papírforma szerint nem kell neki javítania, az még rádob, attól függ, hogy mekkora a lakás, súlyos százezreket.

- Vitvera Gábor: Nagyon érdekes egyébként, hogy mondod, hogy ez így működik, mert most azon jár közben az agyam, hogy milyen más területen tudom azt elképzelni, hogy valaki azt mondja, hogy figyelj, meg tudom csinálni pocsékul, kicsit jól, úgyhogy már csak közelről veszed észre, hogy gond van vele, meg jól, tehát hogy ezt sehol máshol ugye nem fogadod el, vagy én legalábbis nehezen fogadom el, hogy azt mondom, hogy oké, hát én a jó végeredményt szeretném kifizetni, és jó az nálam az egy falnál, hogy egyenes, és úgy tűnik, hogy közelről és távolról is egyenesnek és simának tűnik, de hogy akkor ez nem ilyen egyszerű.

- Székely József: Hát neked, mert alapvetően ez a te igényed, de most továbbmegyek, lehetnek olyan helyiségek, amik az életben nem hogy súrlófényt még természetes fényt sem kapnak soha, akkor felmerül benned majd a költséghatékonyság kérdése, hogy minek fizessem én ki a prémium glettelést, mondjuk a Q4-et, amikor elég egy kevesebb, és még akkor sem fogom soha látni azt a toldást, hiszen az életben nem kap ilyen jellegű fényt.

- Vitvera Gábor: Na de várjál, mert itt van az szerintem, amit mondani próbálok, hogy a legtöbb szakmában az, hogy valaki jól csinálja meg, vagy a minimum szintre törekszik, valójában nem különül el, tehát hogy az egy hozzáállásbeli kérdés, és nem feltétlenül jelenik meg plusz időben, plusz költségben.

- Székely József: De, mindenhol megjelenik, mindenhol megjelenik, hát ha megnézed, megjelenik az autóiparban, hogy te egy prémium autót vásárolsz, vagy egy középkategóriást, vagy egy alsó kategóriást, hát tök más az anyaghasználat. Hogyne jelenne meg?

- Vitvera Gábor: Az anyaghasználatot azt értem, de az autóiparban sincs olyan, hogy valaki azt mondja, hogy az ujjnyi rés az oké, mert ez egy olcsó autó.

- De van. Pontosan. Hogyha megnézel egy autónál, hogy egy olcsóbb kategóriásnál milyen illesztésű rések vannak, majd megnézel egy drágábbat, akkor ez a tűréshatár egyre csökken, ugyanez van az építőiparban is. Itt is valójában nem a munka az, ami pocsékabb, hanem az egyik, az egy réteggel kevesebb glettelést kap, a másik egy réteggel többet kap, tehát van benne többletmunka, amit elvégzel benne.

- Vitvera Gábor: Na jó, így már értem, hogy nem arról van szó, hogy le lehet festeni két rétegben fehérrel csúnyán is meg szépen is, és akkor el kell elfogadni a csúnyát, hogyha keveset fizetünk érte.

- Székely József: Nem erről van szó, arról van szó, hogy vannak sztenderdek és a sztenderdek között elvégzett munka van mögötte, hogy kevesebb vagy több munkát kell elvégezni, illetve az van benne, hogy ilyen vagy olyan anyaggal kell elvégezni. Tehát, hogy minőségbeli különbségek azért vannak, mert teljesen más az elvégzett munka mögötte és teljesen más az anyaghasználat mögötte, és ezek ugye költségoldalról jelentkeznek elsősorban. 

- Vitvera Gábor: Na így már értem.

- Bozsó Panni: Fontos nagyon az is, valamelyikőtök említette, hogy kinek mi az igénye, te mondtad, Józsi. Tehát ténylegesen nagyon fontos felkészíteni az ügyfelet arra, erre nekünk van lehetőségünk, mert hozzánk azért jönnek, hogy többet tudjanak a dologról. Nyilván, hogyha alapvetően megy oda közvetítő közeg nélkül a generáloshoz az ügyfél, ott a generálosnak nem lesz rá ideje, hogy reggeltől estig magyarázza, hogy hány sor gletteléssel hogy fog kinézni, meg hogy milyenek az illesztések, tehát az egy iskola, ténylegesen itt van a legtöbb konfliktus az ügyfél és a generálos között.

- Vitvera Gábor: Igen, itt ezt már az előző nagy nevetésből láttam, hogy erre van egy pár sztori.

- Bozsó Panni: Igen, igen, és azt érzem, hogyha ezt nem tanítanánk ilyen nagy figyelemmel és energiával és időbefektetéssel az ügyfeleknek, hogy mik a különbségek, akkor sokszor ilyen vérre menő öldöklések lennének a helyszínen az ügyfél és a generálos között, holott lehet, hogy az a generálos tökéletesen jó minőségben dolgozik. Az ügyfél nem tudja, mit várjon, tehát picit bizalmatlan lehet esetleg, mert tényleg nehéz olyat találni, aki szépen dolgozik, és nem tudja, hogy mit várjon el, és ha nincs egy valaki, aki ezt megtanítja, hogy mi lehet az elvárás reálisan, akkor ott nagyon nagy konfliktusok tudnak létrejönni, úgyhogy aki nem bíz meg lakberendezőt, annak talán egy kicsit saját felelőssége, hogy utánajárjon, hogy mit lehet elvárni és mit nem.

- Kovács Viola: A mi esetünkben nagyon sok ügyfelünk van, aki már egyedül végigcsinált egy felújítást, vagy akár felépített már magának egy otthont, és a második alkalommal már azt mondta, hogy ebbe nem vág bele, pont azért, mert hogy a generálkivitelezővel nem mindig értettek egy nyelvet. És itt tényleg ez a kulcs, hogy nem az, hogy emberileg a generálkivitelezők vagy az ügyfelek nem lennének jók, hanem az, hogy nem értenek egy nyelvet, konkrétan nem érti azt egy olyan személy, aki mondjuk egy orvos, egy ügyvéd vagy egy tanárnő, vagy egy pénztáros, hogy mit is csinál egy kőműves, mit is csinál egy burkoló, mi is az, hogy generálkivitelezés, magukat a szavakat nem értik és magukat azokat az eljárásokat nem ismerik, amivel dolgozni kell. Úgyhogy minden esetben mi azt figyeltük meg, hogy amikor ezek a meg nem értések megválaszolásra kerülnek, akkor lenyugszanak a kedélyek, és akkor nagyon jól flottul lehet továbbmenni a munkában. Úgyhogy tényleg, hogyha valakinek nincs arra lehetősége, hogy egy lakberendezővel együtt dolgozzon, akkor mindenképpen vegye a fáradságot, és amikor a generálkivitelezővel beszél, akkor nyugodtan kérdezzen vissza, és mondja azt, hogy figyelj, kérlek, ezt nem értem, magyarázd el nekem konyhanyelven. Ezt nem értem, mondd el, hogy ezt én hogy fogom látni a falamon.

- Vitvera Gábor: És reméljük, hogy két év múlva már csak annyit mond a generálkivitelező, hogy dodo.hu/hazi-feladat, hallgasd meg a podcastot, az alaptudás, ami egy laikusnak ahhoz kell, hogy mi beszélgetni tudjunk, az ott van benne, mert valójában ugye ezért csináljuk ezt az egész projektet. Nagyon köszi ezt a sztorit, meg tényleg ez szerintem érthető, hogy nagyon sokszor egy ilyen tudás hiányzik szerintem az ügyfél és az egyes szakemberek között, és persze ez a Q3-as glettelés, meg falminőség, ez egy teljesen új fogalom volt, és teljesen érthető, hogy amikor megkérdezik, hogy jó, milyen minőségben, azt se tudod, hogy mit kell mondanod, csak hogy jó legyen a végén. Mert hogy nem tudod, hogy mik a különbségek. Tehát hogy ez megint az a szituáció, amikor nem tudod még, hogy mit nem tudsz, és megkérdezik tőled ezt, akkor azt mondod, hogy nem tudom, legyen olcsó, meg jó, nem?

- Kovács Viola: Bár szerintem a legnehezebb azokkal, amikor megkérdezik, hogy milyen legyen, és azt mondja, hogy csak szép legyen. Ugye itt a szépnek vannak fokozatai, kinek mi a szép.

- Vitvera Gábor: Meg nem is tudod, hogy milyen opcióid vannak. Tehát, hogy tényleg nem az van, hogy na, akkor egytől négyig mondd meg, hogy hányas legyen, és tudod, hogy melyik mit takar, hanem csak így gondolkozol rajta, hogy milyen egy fal, egyenes, fehér, nincsenek rajta repedések, nem? És akkor nagyjából jók vagyunk. Jó, hogyha itt a helyiségeket vizsgáljuk, melyikre érdemes szerintetek koncentrálni? Úgy is mondhatnám, hogy nemcsak tervezésben, de hogy hol költsük el úgymond a büdzsénk jelentős részét, mire fordítsuk az időnk jelentős részét, mik a meghatározó helyiségek így burkolás szempontjából, vagy akár így a festés szempontjából?

Mik a meghatározó helyiségek burkolás és festés szempontjából?

- Bozsó Panni: Konyha, fürdőszoba mindenképpen, ahol érdemes jobban odafigyelni, jobban előttünk van, jobban nézegetjük, és ott ténylegesen nagyobb értéket tudunk hozzáadni az egészhez. Ahol kevés időt töltünk, mondjuk egy kamra, vagy egy kazánház, vagy egy hálószobában is néha kevesebb időt töltünk, ott nyilván más szempontok vannak.

- Vitvera Gábor: Tehát, hogy ott érdemes esetleg olcsóbb burkolatot választani?

- Bozsó Panni: Esetleg egy kevésbé izgalmas dizájn az mindig picit olcsóbb, ott visszább lehet venni.

- Székely József: Én is azt gondolom, hogy a használatnak az időtartamában kellene keresni a megoldást és a kulcsát ennek az egésznek, hogy minél több időt töltünk egy helyiségben, annál inkább kell rá koncentrálni, és valahogy így ez a konyha, étkező, nappali hármas ma már ugye elég gyakran egy kalap alá van véve, és egy helyiségben van, az talán a legfrekventáltabb funkció, annak kell lenni talán a legdesignosabbnak, ott fogadod a legtöbb külső vendéget, annak legreprezentatívabbnak lenni, hogy ha lehet így fogalmazni egy ilyen ingatlanban, és utána el lehet gondolkozni azon, hogy melyek a legkevésbé használt területek, melyek azok, amelyeket a legkevésbé látja más, mert noha mindig mondjuk, hogy nem mással kell törődni, de azért úgy szeretjük a szépet megmutatni, hogyha valami szépen sikerül, akkor azt szeretjük megmutatni az érkező családtagoknak, barátoknak, rokonoknak, és valóban én is a legvégére hagynám a hálószobát, hiszen az talán legkevésbé frekventált. Illetve van nagyon sok apró praktika, amit költségcsökkentés jogcímen fel lehet hozni és itt megint csak behozhatjuk a DIY kategóriát, hogy ameddig azt érezzük, hogy picit már szűkösebb a végén a költségvetésünk, addig a helyiségek nagy részében, amelyek nem annyira fontosak, kérhetünk első körben egy egyszerű fehér festést, és azt időközben később bármikor feldobhatjuk majd faburkolattal vagy színes festéssel, vagy tapétával, vagy bármivel, de hogyha nincs, akkor nyilván a legkedvezőbb árban a sima egyszerű fehér falfesték, és akkor azzal máris befejezett maga a helység, és mégsem költöttünk rá olyan sok pénzt, és az később bármikor olvasható, később bármikor feldobható, vagy ugyanez, de nem akarom elvenni itt a hölgyek kenyerét, hogy alapvetően hogyha van egy sima egyszerű kommersz helyiségünk, és azt így építészeti kivitelezési oldalon nincs időnk vagy nincs pénzünk már felpimpelni, akkor meghagyhatjuk ezt a lehetőséget a lakberendező számára, és itt talán jöhet a lakberendező ebben a kérdésben.

- Kovács Viola: Igen, és semmiképpen nem veszed el a kenyerünket, nagyon gyakran jönnek hozzánk olyan emberek, akiknek már megvan a nagyon nagy része akár a felújításnak, akár az otthonteremtésnek, és pont ezért ugye, hogy egy picit a végén már szűkös volt a keret, egy-egy ilyen csináld magad megoldással alakították ki a helyiségeket, és aztán később kérnek tőlünk tanácsadást, hogy hogyan, milyen módon lehet ezeket mégiscsak designosabbá tenni, hová menjenek vásárolni, milyen anyagokat használjanak, mi az, amit akár még ő maga is, miután megvásárolt, föl tud rakni, akár egy tapéta, akár egy fal panel, milyen bútorokat vegyen bele, ami mégis olyan dizájnt ad, amit már akár egy-két-három évvel ezelőtt elkészített, ugye ez alatt a nagy építkezés vagy felújítás alatt, de most kimaradt, hogyan tudja ezt pótolni, úgyhogy rengeteg ilyen ügyfelünk van, nekünk is sokan jönnek hozzánk, és tényleg utána lehet menni, úgyhogy szerintem ettől nem kell tartani, hogyha már szűkös a keret és a végén egy picit ilyen megoldásokkal kell élni, akkor is bátran.

- Székely József: Ugyanúgy a DIY vonalat erősíti szerintem az a része is, hogyha egy helyiségben csak egy egyszerű fehér festést rendelünk a kivitelezőtől, akkor utána van lehetőségünk DIY-ban akár színesre festeni, illetve van lehetőségünk DIY-ban berendezni bármiből, mert hogyha egy berendezési tárgy nem tetszik, akkor el tudjuk adni, és tudunk helyette venni egy másikat, ami lehet, hogy színben, méretben, funkcióban jobban passzol. Vagy egy olyan helyiségben, ami áll négy darab fehér falból, sokkal szerencsésebben tud segíteni nekünk egy lakberendező is, hiszen nem kell semmilyen kötöttséghez ragaszkodni, és nincs benne felesleges plusz műszaki tartalom. Tehát hogyha a végére nem jut erőnk, energiánk, lelkesedésünk annak a helyiségnek a kitalálására, vagy hogy funkciót, vagy hogy dizájnt adjunk neki, akkor bátran hagyjuk azt annyiban, egy egyszerű fehér festéssel gurítsuk el a következő mérföldkőhöz és majd amikor megérett bennünk a gondolat, akkor befejezzük, amikor már benne laktunk és megfogalmazódott az igény, akkor felkereshetünk egy lakberendezőt, aki segít berendezni, illetve lehet próbálkozni DIY-ban mindenféle berendezésnek a berendelésével, aztán meg, hogyha nem jön össze, akkor még mindig ott a másodlagos piac, eladni és újjal próbálkozni. Még költséghatékonyságban még mindig ez a legkedvezőbb, minthogy az időbeli nyomásra hivatkozva olyan megoldást választunk, ami egyébként hosszú távon nem fog tetszeni. Itt még egy talán értékes gondolat, hogy nem kötelező nekünk a beköltözésre az összes helyiséget gyönyörű szép designba öltöztetni. Tehát nem ördögtől való az, hogyha az építkezés végére egy-kettő helyiségünk van, amit álmaink szerint megvalósítottunk, és az összes többi az majd a bentlakást és a lakást követően fog megmutatkozni, hogy mire is van valójában igényünk.

- Bozsó Panni: Igen, és még annyit hozzátennék, hogy a burkolat választásoknál mondjuk szoktunk azzal játszani, hogy a konyha, a fali csempe az egy kisebb felület, 3-4 négyzetméter csak sokszor, és mondjuk oda lehet egy drágábbat választani, hiszen csak négy csomag kell belőle, és akkor az lehet drágább, lehet egy mozaik, lehet valami extrább. Vagy a fürdőszobában, ha a falak egyszerű csempék és olcsóbbak, akkor a padlóra, az egy kisebb felület szintén lehet egy picit drágábbat és akkor így átlagban kijön és a padló lesz akkor mutatósabb. Hogyha az átlagot nézzük, akkor is lehet ezzel játszani.

- Vitvera Gábor: Van még ilyesmi tippetek egyébként a nappalihoz kapcsolódóan is? Tehát, hogy végigmegyünk a fő helyiségeken, mik azok, amikkel nagyon-nagyon jó vagy látványos eredményt lehet elérni, és nem feltétlen azért, mert valami nagyon drágát tettünk le nagyon nagy felületre, hanem hogy hogyan tudjuk feldobni burkolással az otthonunkat, vagy milyen megoldások lehetnek?

Hogyan tudjuk burkolással feldobni az otthonunkat?

- Kovács Viola: Ami mostanában nagyon divatos, az az ágy mögötti falszakaszt akár tapétával, akár egy más színű festékkel lefesteni, mostanában egyre divatosabb és nagyon sokszor látni a közösségi oldalakon, hogy a melegburkolatot felfuttatják a falakra, akár egy laminált padlót, akár a vinylt felragasztják, úgyhogy ezekkel látványos javulást lehet elérni, ha lehet ezt javulásnak hívni, illetve dizájnban nagyon sokat lehet dobni a szép, jó dizájnos bútorokkal, ami nagyon jó ár-érték arányban van.

- Bozsó Panni: Ezt akartam én is mondani, jó is, hogy Viola elkezdted, mert hiszen én inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy a padlót talán kiválasztanám véglegesen, hiszen ha arra rákerülnek a bútorok esetleg beépített szekrények, akkor onnantól kezdve már később nagyon macerás, lehet változtatni rajta, de picit macerás. A melegburkoló be fogja árazni azt, hogy a te bútoraidat arrébb pakolja, meg be fogja árazni, hogy letakarja, és sokszor ezt sem tudják az emberek és nézik az árajánlatot, hogy megvédése a bútoroknak, raktározása, szállítása, erre nem is gondoltunk, hát ezek is súlyos pénzek, úgyhogy inkább a padlót válasszuk ki szerintem, ha lehetséges véglegesre, és akkor a falat lehet jobban, könnyebben variálni, vagy egy jó csillárral, vagy bármivel feldobni a szobát.

- Vitvera Gábor: Festés vagy tapéta? Melyikkel érdemes menni?

- Kovács Viola: Én azt gondolom, hogy ez egyéni esztétika. Azt tapasztaltam eddig, hogy van, aki a tapéta felé, van, aki pedig a festés felé megy. Hogyha olyan családok jönnek hozzánk, ahol már van egy-két-három főleg kisebb gyermek, akik még a falra rajzolós korszakot élik, akkor egyértelmű festés, és hogyha olyan ügyféllel találkozunk, akiknél még nincs gyermek, vagy már a gyermek elhagyta a családi fészket, akkor ők szeretik ezeket a design tapétákat használni.

- Mit szoktak elrontani egyébként leggyakrabban? Mondok egy példát, amit én így gyakran hallottam, hogy valaki kiszámolja, hogy neki kell 16 négyzetméter burkolat, és akkor elmegy a boltba és vesz 16 négyzetméternyi burkolatot, és aztán amikor hazaviszi, kiderül, hogy öt darab el van törve belőle, egyébként is nem annyi van benne. Nagyon sokféleképpen alullövi esetleg a mennyiséget, nem számol rá, hogy lesz selejt, nem számolja rá, hogy lesz vágás, meg egy csomó ilyen dolgot. Tudtok még mondani hasonlókat, amire így odafigyelünk, akkor nagy hibát nem csinálunk, vagy nem esünk bele egy ilyen csapdába?

- Kovács Viola: Az egyik mindenképpen az, hogy kérjen segítséget ahhoz, hogy hogyan számítsa ki ezeket a burkolatokat. Ugye a lakberendezők ők mindenképpen segítenek ebben, vagy hogyha kisebb felújításban van, akár a burkolót is megkérheti, hogy figyelj, kérlek nézd ezt át, hogy jó lesz-e, erre számoltam, ennyit szeretnék megvenni, segíts nekem benne, hogy ez rendben van-e így, mert ez tényleg nagyon kellemetlen tud lenni, amikor megérkezik a burkolat, és nem elég, és a burkoló aztán hetekig vár, amíg megérkezik az utánpótlás, és akkor még szerencsénk van, hogyha ez az utánpótlás, bár ugyanaz a márka, ugyanaz a szín, de mégis egy gyártósorról kerül rá, és nem lesz akár egy árnyalatnyi szintkülönbség sem köztük, úgyhogy az első az, hogy mindenképpen nézessük át, hogy ezek a burkolat számítások ezek rendben vannak-e. A második, amit mi szoktunk javasolni, hogy amikor megérkeznek ezek a burkolatok a helyszínre, akkor bontsa ki bátran és nézze meg, hogy van-e benne törött, van-e benne selejtes, ez picit furcsán hangzik, hogy most ott lesz egy raklapnyi csempe, és ezt most nézegesse át, de hogyha nem akar időben csúszni, azért hogy újra kell rendelni, akkor érdemes ezeket a burkolatokat ténylegesen átnézni, úgyhogy ezek. Illetve még azt is meg lehet nézni, hogy a csempéknek a dobozain különböző, erről nagyon sokat lehetne beszélni, de különböző jelzések vannak, és az már nagyon jó, hogyha ezek a csempék egy gyártósorról jöttek le, egy színárnyalatúak, hogy még véletlenül se legyen összekeverve, és ne derüljön ki, hogy négy-öt doboz csempe az véletlenül egy másik árnyalat.

- Vitvera Gábor: Józsi, neked ilyen trükk, vagy nagy gyakori hiba, amire felhívnád a hallgatóink figyelmét?

Milyen hibákat ne kövessünk el soha?

- Székely József: Aminek most nagy aktualitása van, az az időbeliség. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy egyre inkább terjed a webáruházi értékesítés, amit itt említettünk is, és hát bizony azért sok webáruházban van kicsit csalókán feltüntetve, hogy raktáron van az a bizonyos termék, és mi meg ugye gyarló emberek lévén hajlamosak vagyunk az utolsó pillanatra halogatni a megrendelést ezeknek a termékeknek, de ebből bizony baj lesz, mert hogyha nincs ott a termék akkor, amikor szükség van rá, akkor sajnos a szakembernek tovább kell állni és bizonytalan, hogy mikor fog tudni újra visszaérkezni a munkaterületre, azt javaslom mindenkinek, hogy inkább a termék várjon a szakemberre, mint a szakember a termékre, mert az egy sokkal olcsóbb megoldás. És bizony ma már az ellátási láncok nem annyira szabályszerűek, mint mondjuk három évvel ezelőtt voltak, és nagyon sok termékre heteket, sőt valamelyikre hónapokat kell várni, hogy megérkezzen, és ez bizony komoly bosszúságot tud okozni a kivitelezés során.

- Vitvera Gábor: És itt nem az van, mint egyébként, hogy ti ezt berendelitek és a telephelyeteken elraktározzátok, hanem ezt általában az ügyfél intézi ilyenkor? Vagy azt javaslod, hogy azt is szállítsa be a generálkivitelezőhöz, vagy vitesse ki az építkezésre, amint tudja?

- Székely József: Hát ez egy nehéz kérdés ebben, megint szerintem sokat tudnának mesélni a hölgyek, hogy mennyit kell ebben mediátorkodni, hiszen hogyha odaszállít mindent a helyszínre, akkor a kivitelező nem tud érte felelősséget vállalni, és nem tud tőle mozogni sem, és nem tudja a kivitelezést végezni. Aztán ott van persze a csempesz, aki azt mondja, de hát vigyétek már innen, hát ki van fizetve, nekem nem fér a raktáramba, hát vigyétek már innen. De a szerencsétlen ügyfél hova vigye el, nem teheti az ágya mellé és fekhet rá, hogy akkor ameddig nem kell, addig nem viszi ki. Körülbelül van egy szerencsétlen együttállás, és közben valamit kezdeni kell, hát erre nagyon nehéz megoldást találni. Mi találtunk, aminek nyilván ára van, tehát mi raktározzuk ezeket a termékeket a saját raktárunkban, de ennek díja van, hiszen raktárkapacitást kellett építenünk, amit raktározunk. Ugye lehet erre megoldás, de ez megint csak pénzbe kerül, de nagyon nehezen oldható meg jelen pillanatban a just in time jellegű anyagrendelés és beépítés, úgyhogy ez egy nehéz ügy. Én nagyon üdvözlöm azt, hogy a lakberendezők és a belsőépítészek azok léteznek, és hogy itt vannak a megrendelők, meg a generálkivitelezők között, mert napi problémáink vannak ezekkel az egyeztetésekkel, és úgy, hogy valójában senki nem hibás. Mondok egy újabb életszerű példát, és talán ez a leginkább kézzelfogható, dolgozik a szakember egy negyedik emeleti lakásban, ahol teljes generálban elvállaltuk a teljes ingatlannak a felújítását, de ugye a dizájn jellegű termékeket, mint szaniterek, burkolatok, ezeket nem mi hozzuk. Helyesen, időben megrendelik ezeket a termékeket, és esetleg még időben ki is tudják hozni, úgyhogy az bennünket nem hátráltat. Benne van a díjmentes szállítás, az árban a csempeszalontól. Kiérkezik a díjmentes szállítás. De a kapuban megáll a sofőr, és azt mondja, hogy díjmentes a szállítás. Jó, Uram, de csak idáig a kapualjig. És hogyan jut fel az onnan a negyedik emeletre?

- Vitvera Gábor: És ha jól sejtem egy családi háznál nem 100 kilóról beszélünk.

- Székely József: Igen, hát hogyne, akár egy 60-80 négyzetes lakásnál is, ez bizony akár lehet 2-3 tonna súlyú alapanyag is, amit fel kell mozgatnod a helyszínre. És akkor kérdés, hogy ez kitől várható el? Nyilván a megrendelő nem fog odakocogni hirtelen, és akkor fölhordja, ugye ilyenkor egy valaki van, aki tetten érhető, a kivitelező. De ugye a kivitelezőnek meg ez alapvetően nem tisztje, hogy ő másnak a termékét hordozgassa fölfelé, mert hát ugye nem az ő terméke. Valójában nem fizette ki senki ezt a szolgáltatás számára, és amikor ezt ugye jelzi a kivitelező, hogy ezt mi nem nagyon tudjuk ám fölvinni így ebben a formában, akkor ugye itt megint bejön az edukáció szerepe, és bízom benne, sőt nemcsak bízom benne, hanem tudom, hogy ez a podcast szintén beáll ebbe a sorba és fog tudni segíteni az embereken, hogy megértsék ezeket a problémákat, és kevesebb lesz a szembenállás a megrendelő és a kivitelező között, hiszen ebben a helyzetben azt valakinek fel kell vinni, de ha valaki felviszi, annak az elvégzett munkának ára van. És itt bizony ez egy kellemetlen szituáció, és ilyenből millió meg egy van egy kivitelezés során.

- Vitvera Gábor: Tehát, hogy egész egyszerűen a kommunikációnak a hiánya, vagy a tervezésnek a hiánya, és megint visszakanyarodtunk oda, ami talán a podcast fő tanulsága eddig, hogy előre gondolkozzunk.

- Kovács Viola: És hogyha ezt nézzük ugye anyagilag is, hogy mi erre a keret, akkor mi mindig elmondjuk az ügyfeleinknek, hogy számolj arra, hogy amikor kijönnek a burkolatok, kijön ez, kijön az, azokat igen, kihozza a futár az ajtódig, és onnan ki kell fizetned valakit, hogy fölvigye a negyedik emeletre, és ha nincs lift, akkor kézzel. Úgyhogy ezek súlyos pénzek, hogyha azt nézi az ember, hogy összerak akár egy családi otthont, akár egy 40-50 négyzetméteres lakást is, mert ezeket valakinek oda föl kell juttatni és annak a valakinek a munkadíját ki kell fizetni.

- Székely József: Igen, tehát itt a nagyon fontos tanulság, amit szerintem tanácsként még adhatunk a hallgatóinknak, az nem más, mint az, hogy itt jelen esetben nem csak azokkal a költségekkel kell kalkulálni, amelyek első körben szemmel láthatóak egy csempeszalon szállítólevélen, és amiket ki kell fizetni, hanem azon túlmenően lesznek olyan járulékos költségeink, amelyek első körben nem jelennek meg, és nem látszódnak kifejezetten az ajánlatban. Ezen segít az, hogyha egy végleges tervdokumentáció van, akkor tudjuk, hogy mi az elvégzendő feladat, és akkor abban lehet már ezeket a tételeket árazni. És itt érzem én azt, hogy nagyon le van maradva a szakma, és sok esetben ezek az egyéb járulékos tételsorok nincsenek benne az ajánlatokban, és itt van az, hogy az a gondos projektgazda, az a gondos kivitelező, aki ezeket árazza, az egy magasabb áron vállal munkát, tekintve, hogy ezeket árazza, és a megrendelő nem mindig van arra felkészülve, hogy ezeket a járulékos költségeket bizony bele kell érteni a kivitelezés költségvetésébe, és ha ezekkel nem kalkulálunk, még ha nincs is benne az ajánlatban, ne legyen az az illúziónk, hogy ezt nem kell kifizetni, mert ki kell, csak sajnos nincs nevesítve az ajánlatban.

- Vitvera Gábor: Igen, merthogy ingyen nem csinálja meg a végén senki.

- Székely József: Pontosan.

- Vitvera Gábor: Mert akkor felviheti a megrendelő is jó eséllyel.

- Bozsó Panni: Igen, volt már, hogy felvitte a megrendelő, és rájött, hogy a picike kis belvárosi lakásában is a csempét fölhordani lift nélkül, neki is két és fél órájába került, és utána azt mondta, hogy lányok, bármennyit kifizetek, csak még egyszer ilyet ne. Pedig ő mondta, hogy felhordja.

- Vitvera Gábor: Hát igen, itt van a szerepe mindenkinek, hogy erre fel kell készülni.

- Székely József: És akkor még egy nagyon életszerű példa, még nem is biztos, hogy a kivitelezőnek ez a rosszindulatán múlik, hogy ő nem viszi fel, hanem egyrészt anyagi oldala van, de még hogyha azt mondja, nem tervezetten esetleg a megrendelő, hogy fú, elfelejtem szólni, hogy légyszi vigyétek már föl, még akkor is lehet egy ilyen eshetőség, hogy mondjuk pont egy két idősebb szerelő van fönt, aki kiválóan el tudja látni a munkáját, mondjuk nagyon jó villanyszerelők, vagy nagyon jó tapétások, vagy nagyon jó festők és azt a napi munkát ők egy kényelmes tempóban elvégzik, de egész egyszerűen fizikailag kivégzed, hogyha azzal az 55 vagy 60 éves szakemberrel felviteted a földszintről a negyedik emeletre azt a két tonnányi csempét. Tehát fizikailag tönkreteszed, tehát nagyon sok olyan aspektusa van ennek, amibe első körben nem gondol bele a megrendelő, és nagyon sok olyan van, amibe meg a kivitelező nem gondol be, hogy ez miért fájdalmas a megrendelőnek. És ezért szükséges az, hogy sokat kommunikáljunk és mindig legyen valamilyen jellegű kommunikációs csatorna, és ebben jó, hogyha van mindig egy harmadik személy, és ebben nagyon jó a belsőépítész, lakberendező csapatoknak a nagy része, hogy egész egyszerűen van, hogy még kivitelezőként nem látjuk a fától az erdőt, van, hogy a megrendelőnél ugyanez a helyzet, és talán középen egy mindkét részre hajló vagy mindkét részre pártolt vagy pártatlan harmadik személy az, aki ebben nagyon jó segítő kezet tud nyújtani, mind nekünk, mind a megrendelő részére.

- Vitvera Gábor: Lehet, hogy egy árajánlat sablon lenne a megoldás, amiben benne van, hogy mit tartalmaz és mit nem, tehát hogy valahol szerintem azt le kell írnia a kivitelezőnek, amikor ajánlatot ad, hogy oké, a burkolásnak ez a négyzetméterára, akkor, ha te hozod az anyagot, és az anyag az a küszöbön belül van. Ennyi az ára, hogyha én intézem az anyagot, meg le is tárolom neked. Ennyi az ára, hogyha még én is viszem föl. Nem?

- Bozsó Panni: Ugyanakkor nem nézik át ilyen részletességgel az árajánlatot sem az emberek, hogyha nincs, aki elmagyarázza nekik. Tehát nem fog napi 12 óra munka után, amikor a gyerek mondja, hogy apa, apa, a kutya…, akkor ő nem fogja végigolvasni részletességgel, és utána azt választja, amelyik olcsóbb és akkor fog rájönni, hogy miért olcsóbb, amikor ott kopogtatnak az ajtón, hogy valaki vigye fel a burkolatot. Szóval ténylegesen nagyon-nagyon sok kommunikáció kell ilyenkor.

- Kovács Viola: Mi lakberendezőként ezen úgy tudunk segíteni, ha csak a saját példáinkat említem, hogy amikor elkészül egy ilyen lakberendezési terv és már tényleg, amikor még bele se állt a generálkivitelező, mi már akkor tudjuk az utolsó puffot és fotelt, hogy mi írunk egy ilyen költségvetést, hogy ennyibe fog kerülni neked ez az egész projekt, ez a felújítás, ez az építkezés, és vannak olyan tételsorok, amikor beírjuk, hogy igen, tizenöt különböző helyről rendeltél ezt, meg ezt, meg ezt, meg ezt, meg ezt, és ezeknek a szállítási/felhordási költsége ennyi lesz, és hogyha 15 helyről rendel, az már egy szemmel látható összeg. Amire senki nem gondol.

- Székely József: Igen, mert hogy ugye az van a fejedben, hogy hát miért is gondolna rá, hát ott volt tök jó, hát ingyenes a házhozszállítás, hát ez egy csoda, tök jó, benne volt a házhozszállítás, hát még persze, hát el is vártad, rendeltél 500 négyzetméter burkolatot, még jó, hogy ingyen van a kiszállítás. Igen ám, apróbetűs rész, a kapuig.

- Vitvera Gábor: Érthető, hát ugye nyilván a futár sem tudja fölvinni, vagy ő is lehet 50 éves, tehát hogy nem ez a feladata. Hát ez megint érdekes, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő téma, hogy így tegyünk le egy parkettát, burkolatot, mennyi buktatót rejthet magában. Ez egy visszatérő motívuma ennek a podcastnak, hogy tervezés, előregondolkodás, kommunikáció és a megfelelő szakemberek bevonása az, ami egy sikeres projektnek a kulcsa. Én személyesen nagyon sokat tanultam abból a részéből például, tehát hogy ez egy nagyon jó ökölszabály szerintem, hogy ahogy nő a burkolat ára, úgy fog nőni például a lerakási költsége is, amire azt gondolnánk, hogy egy négyzetméter az egy négyzetméter, sőt, hogy örüljön neki, hogyha egy nagy lappal rakja le, akkor azonnal másfél négyzetmétert lerakott egybe, merthogy ez nagyon-nagyon nem így van. Úgyhogy, ha szeretitek az ehhez hasonló tippeket, akkor irány a dodo.hu/házi-feladat oldal, ahol a checklistánkba ezek is be fognak kerülni a burkolással kapcsolatos tippjeinkhez, és kövessétek a podcastot az összes podcast csatornán, Youtube-on, Spotify-on, Apple Podcast-on, illetve csekkoljátok le a Simplace és a Generál Kommandó oldalait is természetesen, hogyha lakberendezőt, illetve generálkivitelezőt kerestek. A jövő héten pedig folytatjuk tovább a házunk építését, bele fogunk már menni az olyan utolsó részlet dolgokba, mint a beépített bútorok és az egyéb ilyen finishing touches, úgyhogy köszönjük, hogy itt voltatok velünk és találkozunk a következő epizódban. Sziasztok!

Keresés