7+1 szuper tipp kisméretű előszoba praktikus berendezéséhez - DODO | Designban Otthon

7+1 szuper tipp kisméretű előszoba praktikus berendezéséhez

Az előszoba gyakran figyelmen kívül esik, amikor otthonunk kinézetét tervezgetjük, pedig oda érkeznek meg először a vendégeid és Te magad is. Ez a helyiség sokszor pici, főleg ha társasházról vagy panellakásról van szó, ettől függetlenül fontos, hogy stílusos és harmonikus legyen, hiszen az első benyomás is itt születik meg otthonodról. Cikkünkben hoztunk 7+1 praktikus tippet, amivel frappánsan dobhatod fel az előszobádat!

Milyen szempontokat kell figyelembe venned az előszoba kialakításakor?

Ennek a legtöbbször szűkre szabott helyiségnek egyszerre kell barátságosnak, rendezettnek, hívogatónak és esztétikusnak lennie, hiszen a vendégeid számára ez jelenti az első benyomást az életteredről és lényegében rólad is! Emiatt nagyon fontos a lakás stílusához hangolt design, miközben nem szabad elfelejtened a legfontosabb dolgot sem: a helyiség funkcióját.


MAMMUT barna rózsafa fogas

A cipőket, ruhákat, szezonális holmikat úgy kell elhelyezni, hogy könnyedén és kényelmesen elérhetőek legyenek, miközben ne teremtsenek rendetlenséget. Egy fogas, vagy ruhaakasztó könnyen megoldja a kabátok elhelyezésének problémáját. De fontos az is, hogy az apró kiegészítők, kulcsok lerakására is legyen lehetőség, amit mondjuk egy falra szerelhető kulcstartó segíthet. Ahhoz, hogy az előszoba kialakítása optimális legyen több szempontot is figyelembe kell venned. Lássuk, mik ezek!

Nézd meg Paneltündérrel készült videónkat a panel előszoba berendezéséről:

Egy otthon egységes stílusának kialakításában az előszoba kiemelt fontossággal bír annak ellenére is, hogy jellemzően ez a lakásod egyik legkisebb helyisége. Persze az is előfordul, hogy túl nagy és sok helyet vesz el olyan szobáktól, amelyek funkciójuknál fogva lehetnének nagyobbak is. Bárhogy is van, lakberendezési szempontból az előszoba berendezése, a modern előszoba bútor beszerzése sokaknak okoz fejfájást. Szerencsére számos olyan praktika létezik, amivel megoldhatod ezt a gondot, és a kedvenc helyiségeddé varázsolhatod az előszobát is. Egy jól kiválasztott fehér előszobafal, vagy egy a térbe jól beilleszthető előszoba bútor szett azonnal érvényre juttatja a szándékaidat. Megadja azokat a kellemes első benyomásokat, amelyek az ízlésedről, az érvényesíteni kívánt lakberendezési stílusról, a hangulatról adnak képet.

Bútorok - a kényelem elsődleges

Reggel, induláskor, amikor mindenki rohan, nincs bosszantóbb dolog, mint ha keresgélni kell valamit. Mondjuk a kulcsokat, a bérleteket, az esernyőt, télen a kesztyűt.

Nos, ha kényelmesen és nyugodtan szeretnéd indítani a napot, akkor ezeket a holmikat nemes egyszerűséggel minden este oda készíted (vagy hazaérkezéskor eleve oda teszed) az előszoba szekrény fiókjába, ahogy az esernyőt a dekorációnak is beillő esernyőtartóba.

A DODO-nál több különleges és mutatós esernyőtartót találsz, amik feldobják az előszobádat vagy az előteredet.

PINK rózsaszín virágos esernyőtartó

Szintén a kényelmedet szolgálhatják a hely nagyságának figyelembevételével elhelyezett ülőpad, ami nagy segítség akkor, amikor cipőt kell húzni (kisgyermekes családoknál, vagy az idősebbeknél főként).

Az indulásnál segíthet kisebb előszobák esetén a keskeny előszoba szekrény tükörrel is, mert amellett, hogy kiváló tárolófelület, még attól is megkímél, hogy vissza kelljen menned a fürdőszobába egy hajigazítás miatt. Ha van elég hely, akkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy egy-egy konzolasztal milyen jó szolgálatot tehet a jelenlétével.

Burkolatok - egy klassz padló csodákra képes

Az előszoba a ház első olyan helyisége, ahova a vendégeid belépnek. Már itt is összhangot és rendezettséget kell tapasztalniuk, aminek a szerves részét képezi a padló milyensége is. A modern padlóminták, egy klasszikus fekete-fehér mozaik azonnal megragadja a tekinteteket.

A burkolat kiválasztásánál érdemes elsősorban könnyen tisztán tartható változatra letenni a voksodat - lévén, hogy az előszoba úgy működik, mint egy kosz-zsilip. Célszerű, ha olyan ellenálló anyagból készül, ami karc- és vízálló és a tisztán tartása nem igényel speciális tisztítószert. Lényeges az is, hogy a mintájában és a stílusában igazodjon a lakás többi helyiségéhez.

Tárolás - az előszoba bútor legfontosabb funkciója

Mielőtt az előszoba bútor megvásárlására kerül a sor nagyon fontos, hogy mérlegeld mennyi tárolnivalóval kell megbirkóznia. Vedd számba, hogy az előszoba szekrénynek hány ember holmijait kell, hogy elrejtse (mennyi kabátot, sálat, cipőt, stb. akarsz benne folyamatosan tárolni). Azaz a modern előszoba bútor ne csak modern legyen és esztétikus, hanem rendelkezzen olyan tároló elemekkel amelyek mérete praktikus és nem foglal el sok helyet a közlekedő folyosó területéből.


IZABELA fehér MDF cipősszekrény

Ha erre nem szánsz elegendő időt és energiát, akkor később folyamatos helyhiánnyal fogsz küzdeni, a helyhiány pedig rendetlenséghez vezet, ami rontja a pozitív első benyomás esélyét.

Azt is el kell döntened, hogy az előszoba szekrény nyitott vagy zárt legyen - ha sok ruhát kell tárolni, akkor a zárt változat az ajánlottabb (ápol és eltakar). Ha szűkös az alapterület akkor oda mindent tudó bútorok kellenek! A teret ugyanis akkor tudod a leghatékonyabban kihasználni, ha ugyanazon az alapterületen minél több dolog tárolását meg tudod oldani. Ebben lehetnek a segítségedre azok a többfunkciós bútorok, amelyeket direkt ezekre a helyekre terveztek. Például azok az okosan megtervezett kombinált előszoba falak, amelyek egyesítik a fogast, az ülőbútort, a cipők és kiegészítők tárolását, sőt még világítást, vagy tükröt is tartalmaznak.

A tér függőleges használata is jó megoldás, hiszen a mennyezettől a padlóig rengeteg értékes hely van a tárolásra! Erre sokféle szekrény és előszoba polc, polcrendszer alkalmazható.

Esztétikum - ez sem lehet mellékes szempont

Az előszoba ne csak hasznos legyen, hanem szép is! Ezt úgy érheted el, hogy az előszoba bútorok stílusukban összhangban vannak a lakásod többi részével - a helyiség hangulata illeszkedjen a többi helyiséghez. Ha itt modern előszoba bútor van, akkor a nappalidban sem tanácsos más stílusra váltani.

Bár sokak szerint az előszoba elsősorban funkcionális helyiség, de ennek ellenére nem kell száműznöd innen sem a finom részleteket. A praktikum mellett jöhetnek a szépítő ötletek! Felesleges díszítő elemekkel ne terheld túl az előszobát, de néhány kép a falra, egy szép tányér a kulcsoknak csak tovább emeli ennek a kulcsfontosságú helyiségnek a fényét. Az előszobád hangulata ugyanis betekintést nyújt az otthonod atmoszférájába, emiatt kell ezt a teret is ízlésesen és átgondoltan kialakítanod.

Egy kis odafigyeléssel a te előszobád is kellemes, kényelmes és látványos helyiséggé válhat. A következő tippek segítségével nem jelent majd többé problémát még a legkisebb előtér bebútorozása sem.


FINGERS arany alumínium fali akasztó

Nézzük a tippeket!

1. Válassz megfelelő bútorokat és tároló elemeket!

Ahogy már fentebb is említettük az előszoba bútor feladata a tárolás, ezért gondold át, hogy milyen előszoba-bútorokra van szükséged:

  • Az előszoba bútor pontosan akkora legyen, hogy az anélkül be tudjon illeszkedni a térbe, hogy zsúfoltságot okozna. A keskeny előszobafal előnye, hogy kevés helyet foglal.
  • A cipősszekrények sem hiányozhatnak egyetlen előszoba berendezésénél sem. A zárt tárolók rendezett hatást keltenek, de a ládás padok, a kihajthatós cipőtárolók is népszerűek. A multifunkciós bútorokkal is sok helyet spórolhatsz. Ezeken a helyeken célszerű azokat a cipőket tárolni, amelyek napi használatban vannak - az ünneplő vagy a szezonális cipőknek nem itt a helye.
  • A modern előszobafal, amin akasztók vannak szintén praktikus megoldást jelenthet a mindennap viselt kabátok, kardigánok tárolására.
  • A reggeli készülődés során nagyon jól jöhet egy pad vagy szék, ami lehet akár lehajtható ülőke, összecsukható szék is, vagy puff, esetleg hokedli.

2. Mindent a helyére! Tárolj okosan!

Még mindig a tárolás! Előszoba esetében ez örök téma, hiszen itt egyaránt szükséged lesz zárt tárolókra az elrejteni való dolgok számára, de a könnyen elérhető nyitott elemekre is azon daraboknak, amelyeket meg akarsz mutatni.

  • Hasznosíts minden szabad falfelületet: magasba szerelt polcokkal, keskeny fali cipőtárolókkal.
  • A gyerekek tárolóit helyezd könnyen elérhető magasságba, így a segítséged nélkül, egyedül tudnak majd öltözködni.
  • Fúrhatsz a falra lebegő polcokat, aminek a felső része tökéletes lerakó, ide teheted az apróbb dolgaidat (telefon, napszemüveg), az alsókra pedig rakhatsz dobozokat, kosarakat, amibe rendszerezheted a dolgaitokat.

3. Vedd figyelembe az előszoba formáját és méretét!

Ahány előszoba, annyi jellegzetesség a nagyságában és az alakjában és annyiféle lakberendezési szabály, amihez érdemes neked is igazodni.

Ha az előszobád hosszú és keskeny

Talán ez az egyik legszerencsétlenebb helyzet, amivel találkozhatsz, hiszen az ilyen előszobának nincsenek ablakai, csak más helyiségekbe nyíló ajtajai. Hogyan alakíthatod át úgy, hogy az egy derűs, elegáns helyiséggé alakulna anélkül, hogy a funkcionalitását elveszítené?

  • Fesd fehérre a falakat és a plafont - ez tágítja a teret!
  • Szerelj fel néhány falpanelt!
  • Ha dekoratív dobozokat és polcokat szerelsz fel a falakra, nemcsak stílusossá teszed velük a teret, de mélységet is adsz neki.
  • A padlóhoz válassz egy vízszintes csíkokkal ellátott lábtörlőt!
  • Ha festményekkel, képekkel díszíted a falakat, ne „terheld túl” a teret, hanem csak az előszoba egyik oldalára akaszd őket.
  • Alkalmazz tükröket vagy 3D-s dekoratív fali matricákat, hogy nagyobb tér illúzióját keltsd.
Ha az előszobád hosszú és széles

Egy szélesebb előszoba esetében is alkalmazhatod a fenti tippeket, de itt már az előszoba bútor elhelyezése szempontjából szó szerint is több tered van:

  • Itt a remek alkalom, hogy kialakíts magadnak egy dolgozósarkot.
  • Ha szeretsz olvasni itt lesz helye egy mini könyvtárnak is.
  • Jól mutathatnak a különböző ülőpadok, kanapék, az olyan egyedi kialakítású előszoba bútorok, amelyek multifunkcionálisak.

Ha az előszobád négyzet alakú

Egy négyzet alakú előszoba könnyedén átveheti akár egy másik szoba funkcióját is. Létrehozhatsz benne egy kényelmes beszélgető-, olvasó, vagy dolgozó sarkot. Mivel nagy a falfelület, így a falipolcok elhelyezése sem fog problémát jelenteni. Persze azért arra ügyelj, hogy a helyiség továbbra se legyen túlzsúfolva!

Ha az előszobád nagyon kicsi

Egy egészen kis méretű előszoba esztétikus berendezése sokszor lehetetlennek tűnik, de ne add fel egykönnyen. Itt valóban csak a legfontosabb előszoba bútorok férnek el, és tényleg csak a mindennap használt kabátok és cipők kaphatnak helyet.

Itt is központi szerepet kapnak majd a falra szerelhető polcok, a keskeny előszobafal, az összecsukható székek, vagy a tárolóként is szerepet kapó ülőalkalmatosságok. Mindig világos színeket, élénk, fényes tárgyakat használj, és ügyelj a jó megvilágításra.

Ha az előszobád nagyon nagy

Egy nagy előszoba berendezése is okozhat fejtörést, hiszen igazi kihívás a nagy teret úgy belakni, hogy az esztétikus és funkcionális is legyen. Előnye, hogy könnyebb elhelyezni akár több előszoba bútort is a cipők, kabátok, kulcsok tárolására, nem kell világos színekkel játszanod annak érdekében, hogy egy nagyobb tér illúzióját keltsd.


A BICYCLE fehér konzolasztal tökéletes nagyobb méretű előszobákba is.

Akkor fogsz szembesülni a nagyobb előszoba hátrányával, amikor személyesebbé, egyedivé próbálod tenni a teret, hiszen a belépővel tudatnod kell, hogy ez a helyiség inkább egy külső és belső tereket összekötő rész, nem pedig egy nappali.

4. Gondoskodj a világítás hatékonyságáról is!

A világítás kérdését is át kell gondolnod. Ha nincs természetes fény (ami gyakran előfordul a kisebb előszoba esetén), akkor gondoskodnod kell napközben is a mesterséges megvilágításról. A megfelelő fényforrás kiválasztásával látványos eredményeket érhetsz el. Érdemes hanyagolni a sok helyet foglaló állólámpákat, de egy fali vagy mennyezeti lámpával optimális fényt biztosíthatsz az előszobának, egy-egy szép darab akár dekorációs elemnek is tökéletes.


BUBBLE króm függőlámpa

Az előszobai tükrök is rendkívül hasznosak lehetnek, amelyek nemcsak készülődés közben segíthetnek, hanem optikailag tágítják is a teret. Visszaverik a fényt, és világosabbá teszik a helyiséget. Legyen szó fali vagy álló tükörről, esetleg a beépített tükörrel rendelkező szekrényekről valamennyi hozzájárul az előszoba hangulatának emeléséhez.

5. Bánj mesterien a színekkel és anyagokkal!

Míg egy kis méretű előszobában a legjobb színválasztásnak a fehér bizonyul a falak és a plafon tekintetében, addig egy nagyobb térben több lehetőséged nyílik arra, hogy kombinálni tudd az árnyalatokat.

Mivel a legtöbb előszoba nem kap természetes fényt, túl sötétnek tűnik, de egy tudatosan megválasztott falszínnel elkerülheted ezt.

  • Barátságos és hívogató érzetet keltenek a meleg tónusú krémszínek vagy a finom pasztellek, a világos árnyalatok pedig köztudomású, hogy tágítják a teret. Ha mindezt világos bútorokkal - mondjuk egy fehér előszobafal elhelyezésével kombinálod - harmonikus, szellős megjelenést adhatsz az előszobának.
  • Jól mutatnak együtt a gyöngy- és sötétszürke falak, a fehér bútorok és a halvány rózsaszín dekorációk. Nagyon szép látványt nyújtanak az olíva zöld falak, a fehér asztalos munkák és sötét árnyalatú fabútorok.
  • A mintákról sem kell lemondanod - a nagyméretű minták kellő arányban (kisebb felületeken alkalmazva) izgalmassá teszik az előszobát, de vigyázz, mert össze is nyomhatják a nagyon szűk tereket.
  • Gyakori megoldás, ha csak egy falat vagy falrészt emelnek ki egy merész színnel, vagy mintával, így a végeredmény látványos, de mégsem túlzó.

A textilek (függönyök, szőnyegek, stb.) kiválasztására is figyelj oda. A szőnyeg természetes melegséget áraszt, hangsúlyt ad az apró térnek, a téli időszakban felfogja a hideget. Ha a falak világosak, akkor a padlón bátran használhatsz sötét szőnyeget is, erre mégiscsak kellemesebb lesz kilépni a cipődből, mint a hideg kőre. Arra azonban vigyázni kell, hogy a szőnyeget is könnyű legyen tisztítani.

6. Ne feledkezz meg a dekorációról sem!

Ha egy kellemes előszobát szeretnél, akkor a praktikum mellett fontos tényező a stílusos megjelenés is, amit a szűk előszoba esetén a legkönnyebben a falak dekorálásával érheted el. Csoportokba rendezett képek a falon, vagy ízléses falmatricák pillanatok alatt megszépítik a helyiséget. Itt is érvényesül azonban a ‘kevesebb több’ elve. Barátságos hangulatot teremthetsz néhány kisebb növénnyel vagy a virágvázában elhelyezett vágott virággal.

7. Válassz lakberendezési stílust és kövesd az alapelveket!

Azt, hogy az előszoba berendezésekor milyen lakberendezési stílust választasz nagymértékben függ a lakás többi szobájának a stílusától. Blogunkon megtalálod az összes népszerű lakberendezési stílus leírását, amelyek által kiválaszthatod a hozzád legközelebb álló irányt!

+1 tipp Szelektálj rendszeresen!

Az előszobában csak azokat a dolgokat tárold, amelyek nap, mint nap kellenek. Minden mást pakolj át máshova - feliratozott dobozokba, ruhásszekrénybe, gardróbba. Szelektálj is közben, hiszen sok olyan használati tárgy vagy ruhadarab van, aminek már semmi hasznát nem tudod venni és csak feleslegesen foglalják az értékes helyeket.

Kicsi az előszobád, esetleg rendetlen vagy jellegtelen? Akkor gondolj az eddig felsorolt tippjeinkre és alakítsd át! Engedd szabadjára a kreativitásod és rendezd be olyan módon, hogy az mindenkit jó érzéssel töltsön el majd akkor, amikor átlépi a küszöbödet.

További kapcsolódó tartalom a DODO YouTube csatornájáról:

Keresés