A DODO idén is Az Év Webshopja verseny zsűrijében - DODO | Designban Otthon

A DODO idén is Az Év Webshopja verseny zsűrijében

Idén ötödik alkalommal rendezték meg Az Év Webshopja versenyt, amely során a DODO már negyedik alkalommal lehetett a verseny egyik szponzora. :) A szeptember 17-i gála során 500 jelentkezőből került ki az első 3 helyezett, illetve a 3 különdíjas.

Az Év Webshopja megmérettetés egészen 2017-ig vezethető vissza, ugyanis ebben az évben tartották meg a Complexpress első, hazai webshopokról szóló eseményét, aminek célja az e-kereskedelmi cégek és tevékenységek népszerűsítése volt. Az Év Webshopja verseny azóta Magyarország legrangosabb, kizárólag e-shopoknak szóló rendezvénye lett. Ezt pedig mi bizonyítaná jobban, mint az, hogy egyszer sem neveztek még ennyien, mint 2021-ben! :)

2017-ben mi is részt vettünk a versenyen jelöltként, akkor a második helyezést értük el. Már maga a jelölés is óriási büszkeség volt, hiszen a DODO még nagyon friss és fiatal webshop volt. Ezután gyakorlatilag minden évben ott voltunk az eseményen, mint szponzor, eközben pedig volt, hogy a szakmai zsűrit is erősítettük. :)

Az Év Webshopja verseny nemcsak a nyertesek ajándékairól szól, hanem a kapcsolatépítésről, egy közös ügyről, ami miatt összegyűlik a hazai e-kereskedelem apraja-nagyja.

Nézzük hát, hogyan zajlott a díjátadó gála, aminek idén is a Spoon Rendezvényhajó adott helyet! :)

Az érkezés pillanata, amikor Rácz Péter, a verseny főszervezője és a Complexpress Logisztikai Kft. ügyvezetője fogadott minket. Mindig nagy öröm találkozni vele, hiszen gyakorlatilag ő álmodta meg ezt a rangos eseményt! :)

Itt már megkaptuk a welcome drinket, juhuu :D Miután mindenki megérkezett és köszöntötte egymást, a gála egy kis pezsivel indult, utána pedig ismertették a zsűri által értékelt és figyelembe vett szempontokat.

Természetesen Rácz Péter beszéde nyitotta meg az eseményt, amiben többek között megköszönte a szponzorok segítségét és a versenyzők részvételét. Péter most is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az esemény a versenyekről szóljon és munkájuk támogatásáról, ne róla vagy a cégéről. (Többek között ezért is kedveljük Pétert annyira...)

Ezután máris következett az eredményhirdetés! Itt már mindenki nagyon izgult! :D Az esemény házigazdája, Gundel-Takács Gábor hirdette ki a helyezetteket, illetve a különdíjasokat.

A várakozás izgatott pillanatai: itt már mindenki nagyon várta, hogy kihirdessék a díjazottakat...

És tádááám, ők lettek azok:

1. helyezett: Bubbaland.hu
2. helyezett: Játszótérland
3. helyezett: Mr. Alkohol

A különdíjasok pedig:

Webdesign különdíj: Bubbaland.hu
UX különdíj: Mix Your Nature
UI különdjí: Mix Your Nature

A kép bal oldalán a 3. helyezett, a Mr. Alkohol képviselői tartják a kezükben a DODO által biztosított nyereményt, a jobb oldalon pedig a 2. helyezett, a Játszótérland.

Éééééés, az este első helyezettje, a Bubbaland, akik nemcsak a dobogó legfelső fokát, hanem a Webdesign különdíjat is megkapták!

A naplemente látványa külön élményt jelent Budapesten, főleg ha azt a Duna közepéről nézhetjük. Nem elég, hogy ilyen felejthetetlen élményt szerezhettünk a versenyzőknek, de még a látvány is csillagos 5-ös!

Ha már ezért (is) gyűltünk össze, akkor semmiképp sem maradhat el egy kis e-kereskedelmi stratégiai eszmecsere a verseny 2. helyezettjének férfi tagjával. Mert hát jövőre csak meg kéne váltani a világot... :D

Az este méltó ünneplését és befejezését pedig egy hangulatos énekes és gitár szólóval koronázták meg, ami nagyon jól illett a helyhez, a légkörhöz és Budapest éjszakai fényeihez is.

A látvány pedig nemcsak kora este, hanem éjszaka is brutál szép a Spoon Rendezvényhajóról. Köszönjük az élményt! :)

A résztvevőknek és a nyerteseknek is még egyszer gratulálunk, hiszen aki részt vesz Az Év Webshopja versenyen, az tapasztalatokkal és élményekkel lesz gazdagabb, és megismerhet sok-sok érdekes és izgalmas személyiséget, akik ugyanazért az ügyért "harcolnak". Ezért is örülünk annyira, hogy mi is részese lehettünk... újra!

Még egyszer gratulálunk mindenkinek, szuperek vagytok! :)

Keresés