2020. július. 06.

Itt az idő, hogy meglépd az évek óta halogatott kertrendezést, és beszerezz néhány új, az idei trendeknek megfelelő kerti bútor szettet. Ez az év sok újdonságot, kényelmet és luxust tartogat magában a kerti bútorok tekintetében is. A fő szempont azonban mégis az, hogy minél közelebb legyen a kint a benthez. Azaz, sokkal nagyobb figyelmet fordít az idei trend arra, hogy a kültéri bútoraid passzoljanak a benti berendezéshez, és fordítva.

Az utóbbi néhány évben komolyan átalakult a kerti bútorok kínálata, mely új stílusokat és hangulatot hozott magával. Nézzük milyen szempontok alapján érdemes újra gondolnod a kültéri berendezést, hogy ideális időtöltést biztosítson a melegebb nyári hónapokra!

Ne félj a színektől!

Ha kerti bútor, akkor fekete, szürke, és bézs – valószínűleg nehezen lépsz túl te is ezeken a színeken, és lássuk be ez nem is meglepő, hiszen a korábbi évek kültéri bútor kínálata nem bővelkedett más színekben. Így főként a kiegészítő textilek és virágkaspók színeivel tudtad feldobni a berendezést. Azonban idén ez megváltozik! Ezen a nyáron már vásárolhatsz színes foteleket és asztalokat is a kertedbe. Persze nem kell a régi színtelen bútorokat sem kidobni, hiszen a „semmilyen” árnyalatoknak az az egyik előnye, hogy minden valódi szín passzol hozzájuk, így bátran vásárolj a kedvenc színedben pompázó új szettet, remekül meglesznek a régivel együtt. Igazán különlegessé alakíthatod a kertedet néhány mustársárga, zöld vagy borvörös bútordarabbal.

A kint az új bent

Legtöbbünknél a nappali szerepét a nyári hónapokban átveszi a kert vagy a terasz. Miért ne lehetne a szeretett nappalid hangulatát kint is megteremteni, igazán kényelmes és stílusos kanapén süttetni a hasad vagy olvasni a kedvenc könyved? A hagyományos kerti bútorok idén háttérbe szorulnak, és átveszik a helyüket a természetes hatású, fantasztikusan kényelmes és divatos nyári bútordarabok. Szerezz be egy új kerti bútor szettet a kedvenc stílusodban, dobd fel kültéri párnákkal, takarókkal, és szőnyegekkel. Az esti hangulat érdekében pedig akassz ki mini lampionokat és kültéri fényeket. A fények játékával tökéletes miliőt alakíthatsz ki egy kellemes nyár esti borozgatáshoz, vagy a családi együttléthez.

Egy darabka természet a kertedbe

Vidd ki a bent növényeit – azaz vidd tovább a kinti nappali érzetét! Bátran ültesd el a kerti dísz-, vagy fűszernövényeidet csinos cserepekbe, vagy helyezd őket egységes, dekoratív kaspóba, és tedd a tér középpontjába, vagy tedd különlegessé velük a kert különböző pontjait. Alakíts ki helyet a kerti asztalon, vagy erkély, terasz esetén rögzítsd őket a falra. Építs pozsgás növényekből mini sziklakertet, amit ne a kerti földbe helyezz, sokkal kellemesebb hatást kelt és erőteljesebb stílussal bír, ha egy agyag cserépben teszed a kültéri enteriőr fókuszába. Legyen a növényzet is a berendezés része, ne félj belakni az ódon diófa környékét sem, hiszen kiváló és igazán egyedi napernyőként szolgál az öreg fa az erős napsütötte napokon. Válassz természetes hatású bútorszettet, vagy dobd fel a környezet báját néhány modern bútordarabbal.

Anyag kavalkád

A kerti bútorok kiválasztása során igen fontos szempont az alapanyag, hiszen ezeknek a daraboknak ellent kell állniuk az időjárás viszontagságainak. Az utóbbi években népszerűvé vált újrahasznosított műanyagokból készült kerti bútorokat vásárolni, ami jó választás, hiszen ezek szinte minden kibírnak. Ellenállnak az esőnek, a napsütésnek, és jól tisztíthatóak. Egyedül a téli fagyokkal állnak hadilábon, így nem érdemes a mínuszok alatt elől hagyni, inkább tedd be a garázsba vagy a kerti tárolóba, így sértetlenül tudod következő nyáron is használni. Újrahasznosított műanyagból kiváló rattan hatású kerti bútorok készíthetőek, melyek nem csak időtállóak, de kifejezetten stílusosak is. Ha úgynevezett műrattan kerti szettet vásárolsz éveken keresztül nem lesz gondod a kerti bútoraiddal.

Emellett népszerűek a HPL lemezzel fedett asztalok, melyek szintén meglehetősen ellenállóak, és tartósak. De az alumínium bútorok is sok mindent kibírnak és megfelelő környezetben igazán hangulatosak lehetnek. Viszont, ha a klasszikus fa bútorzat híve vagy, akkor se csüggedj! Van választék bőven, csupán arra figyelj, hogy megfelelően kezelt fából készült bútort vásárolj, és ügyelj a karbantartására. Kiemelten tartósak az akácfából vagy teakfából készült darabok. A fa önmagában különleges stílust teremt, akár kint, akár bent alkalmazzuk, nem igényel más anyag bevonását, de ha mégis ötvözni szeretnéd, akkor az alumínium lesz a jó megoldás, hiszen fényes hatása tompít a valódi fa komolyságán, ugyanakkor nem rozsdásodik és nem kopik.

A funkcionalitás kint is fontos

Kisebb erkélyek esetében szinte kötelező, de nagyobb területű kerteknél is hasznos, ha többfunkciós bútorokban gondolkodsz. Válassz tárolóval ellátott kinti kanapét, ahová eldughatod a párnákat és a plédeket, ha eső közeleg, vagy éppen nincsen rájuk szükség. De hasznos lehet egy puffnak vagy asztalkának álcázott hűtőláda beszerzése is, ami a grillezések alatt hidegen tartja az italokat. Nem igényel áramot, csupán néhány jégakkura lesz szükséged, hogy a nyári forróságban se melegedjen fel a hűsítő italod a szabadban. Illetve a klasszikus fekvő napággyá alakítható székek is helyet kapnak az idei megváltozott trendek ellenére, csupán a színkínálat változik.






Hasonló cikkek: Lakberendezés Blog

A legtutibb sztárházak, avagy hogyan rendezi be otthonát egy hollywoodi celeb?
A legtutibb sztárházak, avagy hogyan rendezi be otthonát egy hollywoodi celeb?

2020. október. 20.

Gyönyörű luxusvillák, hatalmas birtokok és nyaralók, mindennel felszerelt modern, belvárosi lakások – ilyen otthonokban élnek a leghíresebb sztárok, akik a kényelem és a minőség megteremtését egyáltalán nem bízzák a véletlenre!

Tovább olvasok →

Bencze Máté, a mindig vidám fodrász és YouTubber
Bencze Máté, a mindig vidám fodrász és YouTubber

2020. október. 13.

Bencze Máté egy nagyon üde és pozitív kisugárzású személy, akiből első látásra árad, hogy mennyire élvezi a munkáját, ami valójában a hobbija is, emellett pedig YouTube csatornája is van. Tőlünk választott magának kanapét az első saját fodrászatába, ennek kapcsán ismerkedtünk meg vele.

Tovább olvasok →

Fontos információk
Fontos Információk

Hogyan zajlik a vásárlás a DODO HOME-nál?

Írtunk egy részletes útmutatót az online bútorvásárlás minden trükkjéről és buktatójáról, amit 

1. Megrendelés elküldése

Nézz szét, és válogass kedvedre! Válassz kategóriát a fenti menüben, majd használd a szűrőt, hogy megtaláld, amit keresel. A menüben, a kosár mellett található nagyítóval kereshetsz is a termékek között.

Ha kiválasztottad kedvenceidet, akkor helyezd őket a kosárba, add meg adataidat és küldd el megrendelésedet. A webshopunk a kosárba rakott termékek összsúlya alapján automatikusan kiválasztja neked az elérhető szállítási módokat.

A megrendelésed beérkezéséről küldünk egy automatikus visszaigazoló levelet. A megrendelés és a visszaigazoló email ajánlatkérésnek minősül.

2. Várható szállítási idő

A raktáron lévő termékeinket viszont 1-3 munkanap alatt kézhez veheted, SOS kiszállítással pedig akár már a rendelés napján megkaphatod!

Termékeinket sok esetben külföldi beszállítóktól és gyártóktól, megrendelésre hozzuk. Ilyenkor a várható szállítási idő általában 2-4 hét. Készlethiányps, gyártás alatt lévő termékek esetén ez több is lehet. Minden esetben, amikor feldolgozzuk a megrendelésedet egyeztetünk beszállítóinkkal a várható szállítási időről. Erről (és az esetleges változásokról) folyamatosan tájékoztatunk téged! 

A megrendelésedet hétfőtől-péntekig 9-16 óra között személyesen is átveheted raktárunknál

3. Fizetés és számlázás

Ezután felhívunk telefonon és megbeszéljük a részleteket. Tájékoztatunk a várható szállítási időről, pontosítjuk a számlázási adatokat és a fizetési feltételeket. Amikor mindent megbeszéltünk, emailben visszaigazoljuk a megrendelésedet és a megbeszélt szállítási időt.

Ha 50.000 Ft felett rendeltél, akkor a vételárat bankkártyával vagy banki átutalással tudod kifizetni. Erről az összegről e-számlát állítunk ki, melyet az email címedre elküldünk. Ezután írásban visszaigazoljuk a megrendelésed.

4. Házhozszállítás

Mi megszervezzük a bútorod biztonságos hazaszállítását, melyet logisztikai központunkban helyezünk el. Ezután a termékek mérete, súlya alapján saját autóflottánkkal, futárszolgálattal vagy szállítmányozóval juttatjuk el hozzád, amelyről emailben és sms-ben is értesít a kiszállítást végző cég.

Amennyiben az utánvétes fizetési módot választottad (max. 50.000 Ft-ig), akkor a csomag átvételekor készpénzzel és bankkártyával is fizethetsz a futárnál.

500.000 Ft feletti megrendelés esetén az alap kiszállítás mindig ingyenes!

5. Boldogság

Amikor kibontod a csomagot elámulsz, hogy tényleg minden pontosan olyan jól néz ki, mint a képeken. Elégedetten hátradőlsz a kanapédon és gyönyörködsz az újjávarázsolt otthonodban. :)

Rendelés után

Még vársz a termékre? Vagy van egy szabad estéd otthon? Kuckózz be az új kanapédra és nézz szét a DODO Lakberendezés Blogon, ahol megtanítunk a lakberendezés alapszabályaira és elhozzuk neked a legújabb trendeket és stílusokat!

A vásárlás befejeztével szeretnénk, ha megosztanád velünk a véleményed! A Facebook oldalunkon vagy emailben is szívesen várjuk visszajelzésedet! A véleményírók között időnként sorsolásokat rendezünk, ahol értékes nyereményeket nyerhetsz!

Kattints ide, és iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy élvezhesd a zártkörű kedvezményeinket! Az akciókon túl érdekes cikkekkel is találkozhatsz a lakberendezés és a design világából.

Nem vagy elégedett a rendeléseddel?

Ha valamiért mégsem tetszene, amit rendeltél, akkor se aggódj! Termékeinkre 15 napos elállási jogot biztosítunk az Általános Szerződési Feltételeinkben foglaltak szerint. Az elállási jog magánszemély vásárlóink esetén érvényesíthető, azaz csak szakmai vagy gazdasági tevékenységen kívül eső célból szerződést kötő természetes személyekre vonatkozik.

Fizetési módok

Hogyan tudok fizetni?

Webáruházunkban az 50.000 Ft alatti megrendelésedet bankkártyával, banki átutalással, vagy utánvéttel fizetheted ki.

Az 50.000 Ft-ot meghaladó rendelések esetén a bankkártyás fizetés és a banki átutalás választható. Ilyenkor a vételárat előre, a rendelés megerősítésekor szükséges kifizetni. Erről elektronikus számlát állítunk ki, melyet a rendelésnél megadott email címedre elküldünk.

Bisnode A minősítés

Bisnode "A" minősítéssel rendelkező, kiemelten megbízható vállalkozás!

Utánvétel

Az utánvételes fizetési módot csak 50.000 Ft alatti megrendeléseknél választhatod. Ebben az esetben csak a kiszállításkor, a futárnál kell fizetned készpénzzel vagy bankkártyával. A számlát a kiszállítást megelőzően, elektronikus úton kapod meg a rendelésnél megadott email címedre.

Bankkártyás fizetés (Barion)

Válaszd a legegyszerűbb és leggyorsabb bankkártyás fizetést a Barion rendszerén keresztül. Bankkártya adataidat biztonságosan megadhatod a Barion fizetési felületén és akár Barion tárcáddal is fizethetsz. Adataidat nem kapjuk meg és nem tároljuk, csak egy visszaigazolást kapunk a fizetés sikerességéről. A vásárlásról elektronikus számlát állítunk ki, melyet a rendelésnél megadott email címedre elküldünk.

Barion, Visa, MasterCard, Amex

Banki átutalás

Átutalással a rendelés megerősítése és a szállítási határidők visszaigazolása után tudsz fizetni. Elektronikus számlát állítunk ki a Billingo rendszerével, melyet a rendelésnél megadott email címedre elküldünk.

TIPP: Olvasd le a Billingo-s számlánkon szereplő QR kódot a bankod telefonos applikációjával, majd hagyd jóvá az átutalást! Így az adatok begépelése nélkül, biztosan a jó számlára utalhatsz!

Az átutaláshoz szükséges adatok

Kedvezményezett neve: DODO HOME Kft.
Bankszámlaszám: 12010240-01682398-00100000
Bank: Raiffeisen Bank Zrt.
Deviza: Forint
Közlemény: DODOXXXX (rendelés száma pl. DODO1234)

Házhozszállítás

Mikor és hogyan kapom meg a rendelésemet?

Szállítási idő

A termékeinket külföldi kereskedőktől és gyártóktól, megrendelésre hozzuk Magyarországra. A várható szállítási időt a termék aloldalán láthatod.

A szállítási idő raktáron lévő termékeinknél alapból 1-3 munkanap, Villámgyors kiszállítással pedig akár aznap este átveheted a terméket. A rendelésre érkező termékeknél általában 2-6 hét. Ez elsősorban a partnerünknél elérhető készlettől, másodsorban pedig attól függ, hogy mikor érkezik a következő szállítmányunk.

Amennyiben a termék aloldalán nem látsz várható szállítási időt, akkor kérlek, lépj kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal! Ilyenkor általában készlethiány van partnerünknél és hosszabb szállítási idő várható.

Miután megérkezett a magyarországi raktárunkba a megrendelésed, megvizsgáljuk, hogy a nem történt-e sérülés a szállítás során. Amennyiben minden rendben, akkor megszervezzük a csomagod kiszállítását.

Személyes átvételi lehetőség - Jelenleg szünetel

A rendelésed során megjelölhetsz személyes átvételt is, amely minden esetben ingyenes. Ilyenkor raktáron lévő termékeinket akár a rendelés napján átveheted. A rendelésre érkező termékeinket ügyfélszolgálatunk visszaigazolja, miután beérkezett raktárunkba.

Cím: 1116 Budapest, Fonyód utca 2.
(az Albertfalvi Cérnázó területén)

Mutasd a Google térképen

Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig 9-16 óráig (csak munkanapokon)

Házhozszállítás és szállítási díjak

Pest megyében futárszolgálatokkal és saját DODO autóflottánkkal végezzük a kiszállítást. A Villámgyors csomagokat a Cityexpress, a kisebb csomagokat a GLS futárszolgálat, a nehezebb csomagokat a Gebrüder Weiss vagy a Butortrans szállítja ki. Az utánvétes csomagokat az átvételkor tudod kifizetni.

A kiszállításról a futárszolgálat SMS és/vagy email értesítést küld a kiszállítást megelőzően. A kiszállítás pontos időpontját ezután lehet egyeztetni velük.

A webshopunk a kosárba rakott termékek összesített súlya alapján felajánlja neked az elérhető szállítási módokat és kiírja a pontos szállítási költséget. A nagyobb súlyú megrendelések esetén választhatod, hogy a csomagodat emeletre vagy a rendeltetési helyére szállítsa a futár. Ilyenkor ketten mennek a teherautóval és a csomagot a rendeltetési helyére viszik, amennyiben az könnyen megközelíthető. Szállítási díjaink az alábbiak: 

Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten belül

Elérhető: Csak Budapesten belül, raktáron lévő termékek esetén, munkanap H-P 13:00-ig leadott megrendelésekre

A raktáron lévő termékeket akár a rendelés napján átveheted! Ha a termék oldalán látod a Villámgyors kiszállítás lehetőséget, akkor a hétköznap, munkanapon 13 óráig leadott megrendelésed még aznap este kézhez veheted. A szolgáltatás jelenleg csak Budapest belterületén belül érhető el.

Rendelés összsúlya

Kiszállítási mód

Szállítási díj

0 - 10 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 2.990 Ft
10 - 20 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 3.990 Ft
20 - 30 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 4.490 Ft
30 - 40 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 5.990 Ft
40 - 60 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 8.990 Ft

Kiszállítás futárszolgálattal

Elérhető: Országosan

Kiszállítás az ország legmegbízhatóbb futárszolgálataival és teherfuvarozóival. A kisebb csomagot a GLS futárszolgálat viszi ki 1-3 munkanap alatt, míg a nagyobb bútorokat a Gebrüder Weiss profi fuvarozói viszik akár a nappalidig.

Rendelés összsúlya

Kiszállítási mód

Szállítási díj

0 - 5 kg GLS futárszolgálattal (Kapuig / Bejárati ajtóig) 1.190 Ft
5 - 10 kg GLS futárszolgálattal (Kapuig / Bejárati ajtóig) 1.690 Ft
10 - 40 kg GLS futárszolgálattal (Kapuig / Bejárati ajtóig) 2.490 Ft
40 - 200 kg Gebrüder Weiss teherfuvar (Lakásba szállítás) 6.990 Ft
200 kg felett Gebrüder Weiss teherfuvar (Lakásba szállítás) 9.990 Ft

Órapontos VIP kiszállítás

Elérhető: Országosan, eltérő árazással

Összeszerelésre lenne szükséged? Vagy nem akarsz órákat a lakásban várakozni? Akkor válaszd a DODO HOME saját autóflottás vagy Prémium partnereivel végzett VIP kiszállítását időgaranciával! Az időpont egyeztetést követően garantáljuk, hogy +/- 30 perc pontossággal érkezünk, hogy az idődet a leghatékonyabban tölthesd. Ha szeretnéd, a bútoraidat szakszerűen összeszereljük és a csomagolóanyagot is elszállítjuk!

Szállítási hely

Szólgáltatások

Szállítási díj

Pest megyében Órapontos VIP kiszállítás 14.900 Ft
Pest megyében Órapontos VIP kiszállítás + összeszerelés + csomagolóanyag elszállítás 24.900 Ft
Pest megyén kívül, országosan Órapontos VIP kiszállítás 29.900 Ft
Pest megyén kívül, országosan Órapontos VIP kiszállítás + összeszerelés + csomagolóanyag elszállítás 39.900 Ft

500.000 Ft feletti megrendelés esetén a futárszolgálattal történő kiszállítás mindig ingyenes!

Jelenleg csak Magyarország területén belüli kiszállítást tudunk vállalni. Amennyiben máshová szeretnél rendelni, akkor lépj velünk kapcsolatba itt.

 

Kérdésed van? Lépj velünk kapcsolatba!

A részletes üzletszabályzatot az Általános Szerződési Feltételeinkben találhatod meg.