Jön az év legcsodálatosabb időszaka, ami mindannyiunk számára fontos üzenetet hordoz. A komorabb tél eleji szürkeségben alig várjuk, hogy fényekkel, illatokkal, érzésekkel teljenek meg a rideg mindennapok – ellátogassunk a karácsonyi vásárokban és a sorok között sétálva rátaláljunk azokra a dolgokra, amelyekkel meglephetjük a szeretteinket (persze ez csak akkor ér igazán valamit, ha az ajándék kiválasztása nem csak kínos kötelesség, hanem valóban személyre szabottan történik). A hangulat, a ránk törő emlékek, érzések, melegség leírhatatlanok…
Az ünnepre való készülődés azonban nem merül ki ennyiben, hiszen az otthonaink feldíszítésével, dekorálásával is megteremthetjük a karácsony varázsát. Akkor is, ha nagy családunk van, akkor is, ha egyedül élünk, akkor is, ha a gyerekek már csak látogatóba érkeznek hozzánk. A díszítés lehet minimalista vagy klasszikus, modern vagy vintage - a lényeg ugyanaz: a készülődés, a megszokottól eltérő ünnepi környezet mindenkire pozitív hatással lesz.
Kezdjük el időben az ünnepre való felkészülést!
A december és az adventi szezon kezdete egyet jelent az ünnepi dekorálás kezdetével is. Van, aki úgy véli, hogy nem érdemes ilyen hosszú idővel karácsony előtt elkezdeni a készülődést, viszont egy tanulmány eredményei arra utalnak, hogy bizonyíthatóan nyugodtabbak és boldogabbak leszünk, ha karácsony előtt pár héttel már elkezdjük a dekorálást és felkészülést az ünnepre.
Steve McKeown pszichológus szerint sokkal boldogabbak azok az emberek, akik korábban feldíszítik a karácsonyfát és az otthonukat. A szakértő ezt azzal magyarázta, hogy a stresszel és szorongással terhelt világunkban az ünnepi készülődés jó alkalom arra, hogy megjelenjen a gyermekkor nosztalgiája, ami mindig megnyugtatja az elmét, és energiával tölti fel az érintettet. Sokan pontosan ezek miatt a boldog pillanatok miatt kezdik el már nagyon korán az ünnepi dekorálást. Ha rajongsz a karácsonyért, semmi okod arra, hogy visszafogd magad - kezdj hozzá te is időben!
Milyen előnyei vannak a korai karácsonyi dekorálásnak?
Egy fárasztó nap után ki kell zökkenni a munkahely okozta felfokozott lelkiállapotból, le kell(ene) lassulni, el kell(ene) engedni a negatív gondolatokat és olyan benyomásokat kell(ene) szerezni, amelyek boldogsággal töltenek el. Erre pont jól jöhet az ünnepi készülődés, ami számos előnyt tartogat:
- segít az ellazulásban, ha bekapcsolhatjuk a kedvenc karácsonyi zenénket.
- a karácsonyi dekorációk a szellemileg kevésbé megterhelő, nyugodtabb időkbe vezetnek vissza bennünket - abba az időbe, amikor még nem voltak ennyire frusztráltak, túlterheltek
- a csillogó fényfüzérek, a kellemes illatok és a létrehozott hangulat visszarepít bennünket a gyermekkori emlékekhez, nosztalgikus hangulatot ad
- sokkal előbb és tovább élvezhetjük a nosztalgia pozitív hatásait
- a dekorálással töltött idő a magány ellenszere is lehet és azok számára is segítséget jelenthet, akik elvesztették egy hozzájuk közel álló családtagjukat, barátjukat. A megoldásra kerülő feladatok felidézik a közösen töltött időt, ami a szeretett személy hiánya miatt fájdalmas, de egyben segít a gyász feldolgozásában.
- egy jóval pozitívabb képet alakíthatunk ki magunkról
- nem az utolsó percben kell kapkodni, a tömegben közelharcot vívni másokkal, hanem lesz időnk és módunk arra, hogy mindent a terveink szerint alakítsunk ki - így az ünnep időszaka a pihenésről, a kikapcsolódásról, a meghitt családi pillanatokról és a feltöltődésről szólhat.
Mire érdemes figyelni a díszítés során?
A karácsonyi dekorálásnak is vannak olyan íratlan szabályai, amelyeket érdemes betartani annak érdekében, hogy kimaxolhasd a benne rejlő lehetőségeket. Ilyenek:
- Tartsuk be a fokozatosság elvét - ne egy nap alatt akarjunk mindent megcsinálni, hanem lépésenként tegyünk mindig valami újat a lakásunk megjelenéséhez.
- Használjunk természetes anyagokat a díszítésnél - ez egyaránt vonatkozik a textíliákra, a takarókra, függönyre, fenyődíszekre.
- ne csak a piros és zöld díszeket alkalmazzuk, kísérletezzünk különböző színkombinációkkal is annak érdekében, hogy megtaláljuk, ami a legjobban illik az otthonunkhoz. Ha csak a piros és a zöld van jelen, akkor könnyen unalmassá válhat az egész, amit célszerű áron elkerülni.
- maradjunk hűek a személyes stílusunkhoz - ne féljünk a kedvenc színeinket és stílusunkat belevinni az ünnepi dekorációba, mert csak így érezhetjük jól magunkat. Csak arra kell figyelnünk, hogy ne keverjük a különböző stílusokat, egységes legyen a megjelenés a karácsonyi dekorációban. Miért? Mert, ha túl sok különböző stílusú díszt használunk akkor az otthonunk könnyen zsúfoltnak és kaotikusnak tűnhet. Az egységes dekor kellemes hangulatot tud varázsolni a lakásunk összes pontján.
- bánjunk csínján a gyertyákkal is, ne rakjunk túl sokat egymás mellé, mert az tűzveszélyes lehet, főként, ha gyúlékonyabb dolgok közelében helyezzük el őket. Ehelyett alkalmazhatunk veszélytelen elemes gyertyákat, vagy egy-két illatgyertyát, amelyeket mindig felügyelet mellett gyújtunk meg.
- Ne vigyük túlzásba az ünnepi díszeket - a túlzsúfoltság helyett inkább válasszunk néhány különleges darabot, amit szeretünk-
Növények, mint élő dekorációs elemek
Vannak olyan szobanövények, amelyek garantáltan ünnepi hangulatot teremtenek az otthonunkba az adventi időszakban is, különleges színeikkel és formáikkal járulva hozzá az összhatáshoz. Az adventi időszak így tökéletes alkalom arra, hogy szobanövényekkel díszítsünk. Miközben hatékonyan hozzájárulnak az ünnepi hangulathoz, a zöld színükkel, a színes virágaikkal és a frissességükkel nyugalmat árasztanak.
Mikulásvirág: az ünnepek elmaradhatatlan növénye
A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) piros, rózsaszín vagy fehér színével az ünnepi időszak egyik legnépszerűbb növénye. A virágai tulajdonképpen olyan módosult levelek, amelyek nagyon sokáig megőrzik a színüket, így kiválóan illeszkednek az adventi dekorációba.
Bár szereti a világos helyet, de a közvetlen napsütést már nem annyira. 15-22 °C között érzi jól magát, és az is lényeges, hogy mindig enyhén nedves legyen a talaja, de soha ne álljon vízben, mert nagyon érzékeny a túlöntözésre. Védeni kell a huzattól, mert a gyors hőmérsékletváltozások sajnos károsíthatják.
Karácsonyi kaktusz
A karácsonyi kaktusz (Schlumbergera truncata) csüngő virágai a rózsaszíntől a pirosig többféle színben is pompázhatnak, az ünnepek környékén különleges hangulatot árasztva. Nagyon kedveli a kellőképpen világos, de a közvetlen napfénytől mégis védett helyet. Fontos, hogy a növényt a virágzása előtt és alatt rendszeresen öntözzük, de semmiképpen ne álljon pangó vízben.
Az elvirágzást követően csökkenteni kell az öntözést és hűvösebb helyet kell keresnünk a számára, hogy a következő évben is bőségesen virágozhasson majd. Fontos tudnunk, hogy a karácsonyi kaktusz nem preferálja, ha túl gyakran áthelyezik, a környezetváltozás hatására ledobhatja a virágait. Ezért az a legtanácsosabb, ha a növényt a virágzáskor állandó helyen tartjuk, akkor zavartalanul tud fejlődni.
Amarillisz
Az amarillisz (Hippeastrum) hatalmas virágai valódi látványosságot jelentenek: a megjelenő piros, fehér vagy rózsaszín virágok a karácsony közeledtét jelzik és bármelyik szobát ünnepi hangulatúvá varázsolják.
Szereti a napos helyet, de vigyáznunk kell, hogy ne kapjon túlságosan erős napfényt. A talaját tartsuk enyhén nedvesen, de arra ügyeljünk, hogy a hagyma ne álljon vízben. Az elvirágzás után mindenképpen pihentetni célszerű a növényt annak érdekében, hogy a következő évben újra virágba borulhasson. Az amarillisz hagymáit évente célszerű átültetni, mert a friss talajba helyezve, jut kellő tápanyaghoz.
Ciklámen
A ciklámen (Cyclamen persicum) élénk színű virágaival, - amelyek a fehértől a rózsaszínen át a liláig terjednek, - mesebeli hangulatot teremtenek az adventi időszakban.
Kedveli a kevésbé meleg, világosabb helyeket, de őt se tegyük ki közvetlenül a napfényre. Az öntözésnél ügyeljünk arra, hogy talajt alulról öntözzük, ezzel ugyanis eredményesen elkerülhetjük a gumó rothadását. Fontos a számára a megfelelő páratartalom, emiatt érdemes a növény közelében rendszeresen párásítani. A ciklámennek is elvirágzás után pihenő időre van szüksége, a levelek ilyenkor elszáradhatnak - ebben az időszakban kevesebbet kell öntözni, majd ha az új levelek kezdenek megjelenni, újra intenzívebb locsolásra lesz szüksége.
További dekorációs lehetőségek
Hogy mi a 2024-es trend? A merész színkombinációk és anyagok használata, amely a hagyományos elemeket ötvözi a modern, játékos árnyalatokkal. Olyan pasztell tónusok is szerepet kapnak benne, mint amilyen a lágy rózsaszín, a világoskék vagy a levendula, amelyek friss hatást biztosítanak a belső térnek, és jól kombinálhatók egyéb dekorációkkal.
A textúrák terén a természetes anyagok dominálnak - elsősorban az üveg és a fa, mintegy hozzájárulva a karácsonyi hangulat melegségéhez. Ezzel vizuálisan érdekes kontrasztokat lehet létrehozni és mélységet lehet adni a belső térnek.
A karácsonyi asztal díszítésének megtervezéséről sem feledkezhetünk meg: a klasszikus piros asztalterítő helyett válasszunk egy természetes színű terítőt vagy egy szép asztali futót, amelyek alapként szolgálhatnak az étkészlethez és az evőeszközökhöz.
Karácsonyi dekoráció a nappaliba
Mondanunk sem kell, hogy a nappali meghatározó eleme a karácsonyfa lesz, amit minél szokatlanabb díszekkel öltöztetsz fel, annál egyedibbé tehetsz. Az idei évben felkerülhetnek rá a zöldség-, az állat-, az ital- és az étel formájú díszek, amelyek szakítva a megszokásokkal valóban különleges megjelenést biztosítanak majad. A díszek elkészítése és a fa feldíszítése közös családi program is lehet, ami alkalmat teremt az együtt átélt élmények gyarapítására.
Természetesen a nappali többi részének a díszítése is ugyanilyen fontos: a fényfüzérek, a karácsonyi terítők és takarók, az ablakban elhelyezett világító csillag, az adventi koszorú, az illatgyertyák mind-mind szerves részei lehetnek a dekorációnak.
Nem neked valók a színes karácsonyi díszek? Akkor válassz minimalista darabokat!
Akkor a kevesebb több elve itt is érvényesülhet: színek terén a bézs, valamint a krémszín semleges tónusai, a barna és a téglavörös árnyalatai kevésbé feltűnőek, mégis jól mutatnak. Kerülhetjük a műanyag már-már giccses díszeket, a túl merész csillogást és a túl vad színeket! Válasszunk fa, szalma, szövet, papír vagy üvegdíszeket - ezek soha nem mennek ki a divatból.
A szoba ünnepi hangulatát tovább emelhetjük néhány hangulatos fénydekorációval, amelyeket elhelyezhetünk az ablakban, az ablakpárkányon, de akár az asztalon, a komódon és az étkezőasztalon is.
Hogyan díszítsük a külteret karácsonykor?
Szívmelengető érzés a havas utcán sétálva a környező házak világító díszeiben gyönyörködni. Ha csatlakozni szeretnénk mi is ehhez a hagyományhoz, és karácsonyi díszekkel szeretnénk feldíszíteni a külteret, számtalan lehetőség áll a rendelkezésünkre. Feldíszíthetjük a bejárati ajtót, a kertünk fáit, a teraszunkat és a kerítést is.
Nem hagyhatjuk ki a feldíszített karácsonyi ládákat az ablakokban, a fára akasztott fényeket, a rénszarvas vagy hóember formájú dekorációt a kertben, az adventi koszorút az ajtón, a bejáratnál gallyakkal teli vázákat és a lámpásokat.
Jön az év legcsodálatosabb időszaka, ami mindannyiunk számára a szeretet üzenetét hordozza. A komorabb tél eleji szürkeségbe töltődjünk fel mindannyian fényekkel, illatokkal, érzésekkel, hogy még szebbé és harmonikusabbá tegyük azt, amit életnek hívnak.