2019. szeptember. 16.

A nappali a lakás központja: ez az a hely, ahol összegyűlhet a család, ahol fogadják a vendégeinket, ahol arányaiban a legtöbb időt töltjük az otthonunkban. Éppen ezért természetesen erre a helyiségre fordítjuk a legnagyobb figyelmet akkor, amikor lakberendezésről van szó.

A legtöbb ember lelkesen kezd neki a nappali berendezésének: úgy vélik, hogy izgalmas kaland lesz, ami igaz is, de arra sokan nem számítanak, hogy mennyire nehéz. Hiszen hatalmas a kínálat bútorok tekintetében, és nem könnyű eldönteni, hogy mik azok, amik igazán passzolnak egymáshoz és jól kiegészítik egymást. A DODO HOME kínálatában számos olyan különleges terméket találsz, amellyel stílusos külsőt varázsolhatsz nappalid számára!

3 apró trükk hogy jobb élmény legyen körbenézni a nappalidban

Mindemellett persze az is fontos, hogy a nappali tükrözze a stílusodat, hogy igazán magadénak érezhesd, hiszen ettől lesz a lakásodból otthon. Nézzünk is néhány ötletet, hogy mivel érhetünk el kiváló eredményt.

Egy feltűnő bútordarab

Sokan követik el azt a hibát a nappali berendezése során, hogy a tökéletes harmóniára törekszenek. Ez azért hiba, mert így kissé unalmassá, egyhangúvá, egysíkúvá válik a nappali. Ha minden bútor ugyanannak a színnek különböző árnyalataiban pompázik, egymáshoz tökéletesen passzolnak, akkor semmi nem lesz, ami megragadja a tekintetet, és ami jellegzetesebbé teszi a helyiséget.

3 apró trükk hogy jobb élmény legyen körbenézni a nappalidban

Erre kiváló megoldás, ha beszerzel egy élénk színű bútort, ami felhívja magára a figyelmet, és ami köré gyakorlatilag felépül a nappali többi része. Ez lehet egy piros színű kanapé egy szürkés színvilágú nappaliban, vagy egy feltűnő türkiz fotel, esetleg egy citromsárga puff. Lényeg, hogy erre irányuljon a figyelem, és a nappali többi része valóban maradjon visszafogottabb!

Ne legyen minden szem előtt!

Ahhoz, hogy egy helyiségben jól érezzük magunkat, nagyon fontos a rendezettség. A szemnek hosszútávon egyszerűen fárasztó, ha egy helyiség teli van zsúfolva, illetve rendetlen. Nagyon sokszor lehet találkozni például azzal, hogy az újságok ki vannak dobálva a dohányzóasztalra, párnák hevernek itt-ott, a polcok teli vannak apró emléktárgyakkal.

3 apró trükk hogy jobb élmény legyen körbenézni a nappalidban

Érthető, hogy a nappalit elsősorban használni szeretnéd, és nem egy lakberendező magazin címlapjára pályázol vele, de Te is jobban fogod érezni magad a saját nappalidban, ha egy kicsit rendezettebb képet mutat. Például vegyél olyan dohányzóasztalt, aminek az alja polcos, hogy az újságokat, könyveket be tudd oda pakolni! Próbálj egy kicsit rendezettebb összképet elérni, és sokkal jobb lesz végignézni a nappalidon!

Tegyél képeket a falra!

Nincs nagyobb lakberendezési bűn, mint az, ha nagy üres falfelületeket hagysz. Egyszerűen elveszik a helyiség hangulatát, még akkor is, ha egyébként jól van berendezve. Éppen ezért célszerű a falakat feldíszíteni, például képekkel, fotókkal. Ha nem vagy éppen a festmények szerelmese, nagyon dekoratív és érdekes formájú polcokat is tehetsz a faladra, ezeknek esztétikai szerepük is van a funkció mellett.

3 apró trükk hogy jobb élmény legyen körbenézni a nappalidban

Egyébként a képek mellett manapság elképesztően divatosak az egyedi falburkolatok. Hogyha nemcsak klasszikus és mindenki által ismert képekben gondolkozol, akkor olvasd el ezt a cikkünket, amiben rengeteg további ötletet és lehetőséget adunk Neked, amivel olyan egyedivé varázsolhatod a lakásodat, amit még Airbnb lakástulajdonosok is megirigyelnének.

Az igazán stílusos, ugyanakkor kellőképpen ízléses nappalihoz tehát egyszerre alkalmazd a feltűnés és a visszafogottság elvét! Legyen feltűnő elem, de ne legyen minden ilyen! Legyen meg a koncepciód, és igyekezz figyelni a rendezettségre is! Rengeteg ötletet és konkrét berendezési tárgyat találsz honlapunkon, melyhez kattints ide!






Hasonló cikkek: Lakberendezés Blog

Mit gondoltak a munkavállalók az irodájukról 2019-ben?
Mit gondoltak a munkavállalók az irodájukról 2019-ben?

2020. január. 20.

Utálod az irodád? Nem vagy egyedül! A munkavállalók közel fele elégedetlen! Ezen változtatni viszont közel sem annyira drága, mint elsőre gondolnánk, derült ki a DODO HOME 2019-es Nagy Irodabútor Felméréséből.

Tovább olvasok →

Téli dekoráció – nem csak karácsonyra
Téli dekoráció – nem csak karácsonyra

2020. január. 13.

Karácsony után téged is megkörnyékezett a melankólia, hogy le kell szedni az ünnepi díszeket? Talán picit el is szomorít a csupasz otthonod látványa? Bár a karácsonyi időszaknak vége, ez nem jelenti azt, hogy a tavasz beköszöntéig unalmas, szürke, borongós hangulatú lakásban kellene eltöltened a hátralévő hideg hónapokat. Elárulunk pár remek ötletet, amelyek méltó utódjai lehetnek a csillogó díszeknek!

Tovább olvasok →

Fontos információk
Fontos Információk

Hogyan zajlik a vásárlás a DODO HOME-nál?

Írtunk egy részletes útmutatót az online bútorvásárlás minden trükkjéről és buktatójáról, amit itt tudsz elolvasni.

1. Megrendelés elküldése

Nézz szét, és válogass kedvedre! Válassz kategóriát a fenti menüben, majd használd a szűrőt, hogy megtaláld, amit keresel. A menüben, a kosár mellett található nagyítóval kereshetsz is a termékek között.

Ha kiválasztottad kedvenceidet, akkor helyezd őket a kosárba, add meg adataidat és küldd el megrendelésedet. A webshopunk a kosárba rakott termékek összsúlya alapján automatikusan kiválasztja neked az elérhető szállítási módokat.

A megrendelésed beérkezéséről küldünk egy automatikus visszaigazoló levelet. A megrendelés és a visszaigazoló email ajánlatkérésnek minősül.

2. Várható szállítási idő

Feldolgozzuk a megrendelésedet és egyeztetünk beszállítóinkkal a várható szállítási időről. Termékeinket minden esetben külföldi beszállítóktól és gyártóktól, megrendelésre hozzuk, így a várható szállítási idő általában 2-6 hét.

A raktáron lévő termékeinket viszont 1-3 munkanap alatt kézhez veheted, SOS kiszállítással pedig akár már a rendelés napján megkaphatod!

A megrendelésedet hétfőtől-péntekig 9-16 óra között személyesen is átveheted raktárunknál

3. Fizetés és számlázás

Ezután felhívunk telefonon és megbeszéljük a részleteket. Tájékoztatunk a várható szállítási időről, pontosítjuk a számlázási adatokat és a fizetési feltételeket. Amikor mindent megbeszéltünk, emailben visszaigazoljuk a megrendelésedet és a megbeszélt szállítási időt.

Ha 50.000 Ft felett rendeltél, akkor a vételárat bankkártyával vagy banki átutalással tudod kifizetni. Erről az összegről e-számlát állítunk ki, melyet az email címedre elküldünk. Ezután írásban visszaigazoljuk a megrendelésed.

4. Házhozszállítás

Mi megszervezzük a bútorod biztonságos hazaszállítását, melyet logisztikai központunkban helyezünk el. Ezután a termékek mérete, súlya alapján saját autóflottánkkal, futárszolgálattal vagy szállítmányozóval juttatjuk el hozzád, amelyről emailben és sms-ben is értesít a kiszállítást végző cég.

Amennyiben az utánvétes fizetési módot választottad (max. 50.000 Ft-ig), akkor a csomag átvételekor készpénzzel és bankkártyával is fizethetsz a futárnál.

500.000 Ft feletti megrendelés esetén az alap kiszállítás mindig ingyenes!

5. Boldogság

Amikor kibontod a csomagot elámulsz, hogy tényleg minden pontosan olyan jól néz ki, mint a képeken. Elégedetten hátradőlsz a kanapédon és gyönyörködsz az újjávarázsolt otthonodban. :)

Rendelés után

Még vársz a termékre? Vagy van egy szabad estéd otthon? Kuckózz be az új kanapédra és nézz szét a DODO Lakberendezés Blogon, ahol megtanítunk a lakberendezés alapszabályaira és elhozzuk neked a legújabb trendeket és stílusokat!

A vásárlás befejeztével szeretnénk, ha megosztanád velünk a véleményed! A Facebook oldalunkon vagy emailben is szívesen várjuk visszajelzésedet! A véleményírók között időnként sorsolásokat rendezünk, ahol értékes nyereményeket nyerhetsz!

Kattints ide, és iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy élvezhesd a zártkörű kedvezményeinket! Az akciókon túl érdekes cikkekkel is találkozhatsz a lakberendezés és a design világából.

Nem vagy elégedett a rendeléseddel?

Ha valamiért mégsem tetszene, amit rendeltél, akkor se aggódj! Termékeinkre 15 napos elállási jogot biztosítunk az Általános Szerződési Feltételeinkben foglaltak szerint. Az elállási jog magánszemély vásárlóink esetén érvényesíthető, azaz csak szakmai vagy gazdasági tevékenységen kívül eső célból szerződést kötő természetes személyekre vonatkozik.

Fizetési módok

Hogyan tudok fizetni?

Webáruházunkban az 50.000 Ft alatti megrendelésedet bankkártyával, banki átutalással, Bitcoinnal vagy utánvéttel fizetheted ki.

Az 50.000 Ft-ot meghaladó rendelések esetén a bankkártyás fizetés, a Bitcoin és a banki átutalás választható. Ilyenkor a vételárat előre, a rendelés megerősítésekor szükséges kifizetni. Erről elektronikus számlát állítunk ki, melyet a rendelésnél megadott email címedre elküldünk.

Utánvétel

Az utánvételes fizetési módot csak 50.000 Ft alatti megrendeléseknél választhatod. Ebben az esetben csak a kiszállításkor, a futárnál kell fizetned készpénzzel vagy bankkártyával. A számlát a kiszállítást megelőzően, elektronikus úton kapod meg a rendelésnél megadott email címedre.

Bankkártyás fizetés (OTP Simple)

Válaszd a legegyszerűbb és leggyorsabb bankkártyás fizetést az OTP Simple rendszern keresztül. Bankkártya adataidat biztonságosan megadhatod az OTP Bank fizetési felületén. Adataidat nem kapjuk meg és nem tároljuk, csak egy visszaigazolást kapunk a fizetés sikerességéről. A vásárlásról elektronikus számlát állítunk ki, melyet a rendelésnél megadott email címedre elküldünk.

OTP Simple, Visa, MasterCard, Amex

Banki átutalás

Átutalással a rendelés megerősítése és a szállítási határidők visszaigazolása után tudsz fizetni. Elektronikus számlát állítunk ki, melyet a rendelésnél megadott email címedre elküldünk.

Az átutaláshoz szükséges adatok

Kedvezményezett neve: DODO HOME Kft.
Bankszámlaszám: 12010240-01682398-00100000
Bank: Raiffeisen Bank Zrt.
Deviza: Forint
Közlemény: DODO_XXXX (rendelés száma pl. DODO_1054)

Bitcoin

Weboldalunkon Bitcoinnal is fizethetsz a BitPay rendszerét használva. A BitPay automatikusan átszámolja a Forintban kiírt árakat Bitcoinra az aktuális árfolyamon. Ezután egyszerűen fizethetsz a Bitcoin pénztárcád segítségével. A Bitpay rendszer részletes, angol nyelvű videós útmutatóját itt éred el.

Házhozszállítás

Mikor és hogyan kapom meg a rendelésemet?

Szállítási idő

A termékeinket külföldi kereskedőktől és gyártóktól, megrendelésre hozzuk Magyarországra. A várható szállítási időt a termék aloldalán láthatod.

A szállítási idő raktáron lévő termékeinknél alapból 1-3 munkanap, Villámgyors kiszállítással pedig akár aznap este átveheted a terméket. A rendelésre érkező termékeknél általában 2-6 hét. Ez elsősorban a partnerünknél elérhető készlettől, másodsorban pedig attól függ, hogy mikor érkezik a következő szállítmányunk.

Amennyiben a termék aloldalán nem látsz várható szállítási időt, akkor kérlek, lépj kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal! Ilyenkor általában készlethiány van partnerünknél és hosszabb szállítási idő várható.

Miután megérkezett a magyarországi raktárunkba a megrendelésed, megvizsgáljuk, hogy a nem történt-e sérülés a szállítás során. Amennyiben minden rendben, akkor megszervezzük a csomagod kiszállítását.

Személyes átvételi lehetőség

A rendelésed során megjelölhetsz személyes átvételt is, amely minden esetben ingyenes. Ilyenkor raktáron lévő termékeinket akár a rendelés napján átveheted. A rendelésre érkező termékeinket ügyfélszolgálatunk visszaigazolja, miután beérkezett raktárunkba.

Cím: 1117 Budapest, Hunyadi János út 162 (A épület)

Mutasd a Google térképen

Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig 9-16 óráig (csak munkanapokon)

Házhozszállítás és szállítási díjak

Pest megyében futárszolgálatokkal és saját DODO autóflottánkkal végezzük a kiszállítást. A Villámgyors csomagokat a Cityexpress, a kisebb csomagokat a GLS futárszolgálat, a nehezebb csomagokat a Gebrüder Weiss vagy a Butortrans szállítja ki. Az utánvétes csomagokat az átvételkor tudod kifizetni.

A kiszállításról a futárszolgálat SMS és/vagy email értesítést küld a kiszállítást megelőzően. A kiszállítás pontos időpontját ezután lehet egyeztetni velük.

A webshopunk a kosárba rakott termékek összesített súlya alapján felajánlja neked az elérhető szállítási módokat és kiírja a pontos szállítási költséget. A nagyobb súlyú megrendelések esetén választhatod, hogy a csomagodat emeletre vagy a rendeltetési helyére szállítsa a futár. Ilyenkor ketten mennek a teherautóval és a csomagot a rendeltetési helyére viszik, amennyiben az könnyen megközelíthető. Szállítási díjaink az alábbiak: 

Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten belül

Elérhető: Csak Budapesten belül, raktáron lévő termékek esetén, munkanap H-P 13:00-ig leadott megrendelésekre

A raktáron lévő termékeket akár a rendelés napján átveheted! Ha a termék oldalán látod a Villámgyors kiszállítás lehetőséget, akkor a hétköznap, munkanapon 13 óráig leadott megrendelésed még aznap este kézhez veheted. A szolgáltatás jelenleg csak Budapest belterületén belül érhető el.

Rendelés összsúlya

Kiszállítási mód

Szállítási díj

0 - 10 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 2.990 Ft
10 - 20 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 3.990 Ft
20 - 30 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 4.490 Ft
30 - 40 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 5.990 Ft
40 - 60 kg Villámgyors aznapi kiszállítás Budapesten (Kapuig / Bejárati ajtóig) 8.990 Ft

Kiszállítás futárszolgálattal

Elérhető: Országosan

Kiszállítás az ország legmegbízhatóbb futárszolgálataival és teherfuvarozóival. A kisebb csomagot a GLS futárszolgálat viszi ki 1-3 munkanap alatt, míg a nagyobb bútorokat a Gebrüder Weiss profi fuvarozói viszik akár a nappalidig.

Rendelés összsúlya

Kiszállítási mód

Szállítási díj

0 - 5 kg GLS futárszolgálattal (Kapuig / Bejárati ajtóig) 1.190 Ft
5 - 10 kg GLS futárszolgálattal (Kapuig / Bejárati ajtóig) 1.690 Ft
10 - 40 kg GLS futárszolgálattal (Kapuig / Bejárati ajtóig) 2.490 Ft
40 - 200 kg Gebrüder Weiss teherfuvar (Lakásba szállítás) 6.990 Ft
200 kg felett Gebrüder Weiss teherfuvar (Lakásba szállítás) 9.990 Ft

Órapontos VIP kiszállítás

Elérhető: Országosan, eltérő árazással

Összeszerelésre lenne szükséged? Vagy nem akarsz órákat a lakásban várakozni? Akkor válaszd a DODO HOME saját autóflottás VIP kiszállítását időgaranciával! Az időpontot te jelölöd ki, mi pedig a +/- 30 perc pontossággal érkezünk, hogy az idődet a leghatékonyabban tölthesd. Ha szeretnéd, a bútoraidat szakszerűen összeszereljük és a csomagolóanyagot is elszállítjuk!

Szállítási hely

Szólgáltatások

Szállítási díj

Pest megyében Órapontos VIP kiszállítás 14.900 Ft
Pest megyében Órapontos VIP kiszállítás + összeszerelés + csomagolóanyag elszállítás 24.900 Ft
Pest megyén kívül, országosan Órapontos VIP kiszállítás 24.900 Ft
Pest megyén kívül, országosan Órapontos VIP kiszállítás + összeszerelés + csomagolóanyag elszállítás 34.900 Ft

500.000 Ft feletti megrendelés esetén a futárszolgálattal történő kiszállítás mindig ingyenes!

Jelenleg csak Magyarország területén belüli kiszállítást tudunk vállalni. Amennyiben máshová szeretnél rendelni, akkor lépj velünk kapcsolatba itt.

 

Kérdésed van? Lépj velünk kapcsolatba!

A részletes üzletszabályzatot az Általános Szerződési Feltételeinkben találhatod meg.