A panellakások specialistája - Interjú Székely Krisztával, azaz Panelt - DODO | Designban Otthon

A panellakások specialistája - Interjú Székely Krisztával, azaz Paneltündérrel

Ugye, Neked is ismerős Paneltündér neve? Ha igen, akkor ebben az interjúban még közelebbről megismerheted, ha nem, akkor bemutatjuk a panelházak berendezésének specialistáját! Székely Kriszta kifejezetten kis lakások, panellakások enteriőrjét álmodja meg ügyfelei számára, hogy a lehető legszebb és legélhetőbb otthont teremtse meg számukra!

Kérünk, mutatkozz be! Mit érdemes tudni rólad?

Székely Kriszti vagyok, a Paneltündér. Kis lakások lakberendezésével, térkihasználásával foglalkozom. Mint sok más lakberendező, én sem ezzel kezdtem a pályafutásomat. Környezetgazdálkodást tanultam, majd felszín alatti vízrendezéssel, vízgazdálkodással, belvízvédelemmel foglalkoztam 9 éven át. Közben éreztem a késztetést az alkotásra, de nem találtam azt a területet, ami igazán nekem való. Sok minden érdekel: a bútorfestés, az ékszerkészítés, az építészet, a festés, a tánc, szóval minden jöhet, ami kreativitást igényel.

Mióta foglalkozol tervezéssel?

Ez érdekes kérdés, mert ha visszagondolok, tervezéssel már gyerekkoromban is foglalkoztam: tologattam a bútorokat, átrendeztem a szobámat, aztán a szüleimét is. De mégsem gondoltam soha, hogy én majd lakberendező leszek. Sokkal hamarabb készültem építésznek, mint lakberendezőnek, de végül meg sem próbáltam egyiket sem. Aztán 2005 februárjában egy síelés alkalmával megismerkedtem egy lakberendezővel, aki mesélt a munkáiról, az életéről, az ügyfelekről. Beleszerettem. Mármint a lakberendezésbe. :)

Ezután elvégeztem egy 2 éves képzést, majd 2007-ben kezemben volt a papír - mert tudjuk, az nélkülözhetetlen - és hivatalosan is lakberendező lettem. 2008-tól foglalkozom tervezéssel, ekkor készült az első honlapom, a berendezlek.hu és 2011-től kezdtem el blogolni a roomlybox.cafeblog.hu oldalon. Imádok írni, rengeteg szakmai és magánéleti bejegyzést írtam, többször választottak a hónap blogjának is a NLCafén. Aztán ez az idő is elmúlt, és amikor panelbe költöztem, rájöttem, hogy ezt sokkal nehezebb berendezni, mint egy családi házat. Ez 2018-ban volt, ekkor született meg a Paneltündér.

Fel tudod idézni a legelső tervezői munkádat? Mit tanultál belőle?

Hogyne, szuper érzés volt, amikor a honlapom alapján megtaláltak és segítséget kértek tőlem, mint lakberendezőtől. Nemcsak úgy ismerősként, hanem igazi szakemberként tekintettek rám, és várták a megváltást. Azt én is! Akkor még semmit nem tudtam vállalkozásról, költségekről, árazásról, teljesítésről. Én csak tervezni akartam. Olyat, ami nekem tetszik. Aztán rájöttem, hogy az senkit nem érdekel, hogy nekem mi tetszik, ha az ügyfél mást akar. Akkor még kézzel rajzoltam a látványokat is, sokkal lassabban haladtam, mint kellett volna. Mit tanultam belőle? Nos az első évem totál veszteséges volt, de gondolom, ezzel sem vagyok egyedül. És még volt jó pár év, amikor nem is terveztem, mert elegem lett abból, hogy minden időm és pénzem elmegy a könyvelőre, a hirdetésre, a honlapra, a személyes találkozókra, utazásokra.

Két dolgot tanultam meg mindjárt az elején: meg kell tanulni vállalkozónak lenni, vállalkozóként gondolkodni és vállalkozást építeni, illetve szeretni kell a projekteket. Én sok munkától féltem az elején: mit fognak szólni, mi lesz ha nem tetszik, hogyan állok ki a terveim mellett? És ez a félelem lebénított, ügyetlennek és szerencsétlennek éreztem magam miatta. A kivitelezőkkel sem találtam meg a hangot, mert kis nyuszinak éreztem magam, és azt is elhittem nekik, amiről tudtam, hogy hülyeség.

Szerinted mi a legnehezebb része a tervezői munkának?

Számomra a legnehezebb része a munkának mindig a kivitelezés. Ott nagyon sok ember munkáját kell összehangolni, kezelni a konfliktusokat, megoldani a problémákat, és meggyőzni a kivitelezőket, hogy mit szeretnék látni. Ez nekem sokáig nem ment. Bár sokat tanultam a kivitelezésről az első munkám óta, továbbra sem lett a szívügyem a kőművesekkel és villanyszerelőkkel való vitatkozás. Ettől függetlenül van pár kivitelező csapat, akikkel szeretek együtt dolgozni, és velük már könnyen megtaláljuk az összhangot a megoldásokat illetően.

Szerinted mi a legszebb része a tervezői munkának?

A legszebb része, amikor megkapom a visszajelzéseket az ügyfelektől, hogy elégedettek, hogy milyen jó megoldásokat találtunk, és mennyire szép lesz majd az otthonuk. Engem ezek a boldog ügyfelek éltetnek, és visznek tovább az úton, és erősítik bennem, hogy jó az, amit csinálok.

Mi a tervezői filozófiád/mottód?

A Paneltündér küldetése, hogy megmutassa, kis lakásban is lehet boldogan élni.

Honnan szerzed az inspirációt a munkáidhoz?

Nekem a leginkább a Pinterest segít az inspirálódásban. Tematikusan gyűjtöm az ötleteket, és mindig itt kezdek, ha moodbordot kell összeállítani.

Írd le röviden, milyen a munkamódszered!

Ez is nagyon sokat formálódott az évek alatt, hiszen velem együtt változott. Alapvetően online dolgozom. A megkeresések a Facebook vagy az Instagram oldalamról érkeznek leginkább. Mivel a panellakások nagyjából adott méretek között mozognak, nálam nem nm alapú az ár, hanem kategóriákra bontva, fix árak vannak, amik az alábbi lépések alapján egymásra épülnek.

1.lépés: online konzultáció
2.lépés: funkcionális térszervezés alaprajzon
3.lépés: moodbordok, hangulat meghatározás, látványtervezés
4.lépés: anyagok ajánlása beszerzési helyekkel
5.lépés: bútortervezés kiviteli tervekkel
6.lépés: kivitelezésben való részvétel

Szerinted mi lehet a Te legnagyobb hozzáadott értéked egy projekthez?

Az a sokévnyi tapasztalat, amit a helykihasználásban és az asztalosok mellett szereztem, és pontosan tudom, hogy kell megtervezni egy bútort a legkisebb sarokba is, hogy az használható legyen. Nálam nem csupán látványtervet kapnak, hanem egy valóban használható, élhető otthon lehetőségét.

Melyik a legemlékezetesebb munkád? Miért?

A legrosszabb emlék vagy a legjobb emlék érdekel? Mivel én nem magazinokba illő munkákat tervezek, hanem hétköznapi emberek meglévő bútoraival rendezem be a lakásokat, nem tudok magazin-megjelenéseket mutatni. De még ilyen volt - ilyen lett fotókat sem, mert az ügyfeleim általában igénylik a privát terük intimitásának megőrzését. Viszont a legemlékezetesebb munkáim mindig azok, amik után az ügyfelektől kapok fotókat az elkészült lakásról, és amiben hálájukat fejezik ki a türelmemért és a szakértelmemért, amivel megoldottam azokat a problémákat, amiket nekik nem sikerült.

Van kedvenc lakberendezési stílusod? Ha igen, melyik és miért?

Igen, az én kedvencem a kicsit rusztikus, kicsit modern, világos enteriőr némi vidám és karakteres színhatással. De a szívem csücske a sötétebb loft és az eklektika is. Ez valószínűleg azért van, mert Halak vagyok, és mint ilyen, kicsit a kettősség jellemez.

Hogyan pihensz, hogyan regenerálódsz egy-egy nehéz projekt után?

Mi az, hogy pihenni? :D Nem érek rá pihenni a projektek után, mert egyszerre 10-15 munkám is van folyamatban, és ezeket ütemezem az ügyfelek igényei szerint. Nincs olyan, amikor épp nincs mit csinálni. Illetve a nyári Balatonos hét, amit a húgommal és a családjával töltünk minden évben, akkor nem dolgozom (annyit).

Van olyan könyv/magazin/blog/portál/Youtube csatorna, amit jó szívvel ajánlanál a lakberendezés iránt érdeklődőknek?

Én inkább Facebook csoportokat ajánlanék, amik ugyan kicsit speciálisak, de ott nagyon sok hasznos tudást össze lehet szedni: pl. a Paneltündérek :) vagy ha szálláshelytulajdonos valaki, akkor Gyetvai Éva csoportja nagyon sokat tud segíteni. Portálok közül én a Lakbermagazin.hu oldalt szoktam ajánlani az ügyfeleimnek, ha ötleteket keresnek.

Számodra mik a legfontosabb szempontok, amikor ügyfeleidnek, vagy saját részre választasz bútort?

Amikor az ügyfeleimnek keresek bútort, nyilván az ő szempontjaikat tartom szem előtt, legyen az a költségkeret, a stílus, a szín vagy a tartósság. Mindig azt nézem, hogy azon belül, ami nekik fontos, melyik az a termék, ami legjobban illik a halmazba. Mondhatnám, hogy számomra fontosabb a környezettudatosság, tartósság, a handmade termékek, de ha az én ügyfélköröm nem ezt tekinti elsődlegesnek, akkor nem fogom rájuk erőltetni a háromszor olyan drága, de kétségkívül minőségi terméket. Persze igyekszem kicsit formálni őket, és hatni rájuk, de a döntés mindig az ügyfélnél van.

Mi lenne a tanácsod, ha valaki interneten tervez bútort venni?

A legfontosabb, hogy a neten tervezés mindig rejt kockázatokat. Legyen szó színárnyalatról, minőségről, tartósságról, méretpontosságról. Azt kell megnézni, hogy az adott gyártó/forgalmazó mennyire megbízható. Én javaslom ilyenkor a vevői visszajelzéseket megnézni!


Sárga-barna összeállítás maszkulin jegyekkel - Forrás: @Paneltündér Instagram

Hol találkoztál először a DODO-val?

Arra nem emlékszem, hogy az Instagram oldal vagy a honlap volt-e az első, de az biztos, hogy az anyagválogatásoknál, a moodbordok készítésénél napi szinten használom az oldalatokat, mert csodásak és élethűek a fotók, jók a termékleírások, szerepelnek a méretek, ami nekem nagyon fontos. A panelben minden centi számít! :)

Mi győzött meg arról, hogy tőlünk rendelj? Miért minket választottál?

Még nem rendeltem, mert én általában nem veszek részt a beszerzésben. Az ügyfeleimnek átadom a listát, amin a termék megnevezése, kódszáma, színe, ára és beszerzési helye is szerepel, és az már az ügyfélen múlik, hogy elmegy-e megvenni.

Elégedett vagy a DODO-val?

A marketinggel, az ügyfélszolgálattal és a partnerkapcsolattal maximálisan elégedett vagyok.

Tegyük fel, hogy nyertél egy pályázatot és te tervezheted meg a Hold első házának enteriőrjét! Leírnád, hogyan nézne ki?

Azt hiszem rengeteg színt használnék, sok zöld növényt és kék színt, mert ezt már megszoktuk a Földön. Sok-sok panoráma ablakot a Föld felé, és függőágyat, függőkertet, vízesést a lakáson belül.

Ha nem lenne semmilyen költség-, idő-, vagy egyéb erőforrásbeli limit, akkor milyen projekten dolgoznál a legszívesebben?

Látványkonyhákat terveznék a spanyol tengerparti szállodák éttermeibe… és persze ott is kellene lennem személyesen.

Mit tanácsolnál valakinek, aki most akar elindulni a tervezői pályán?

Ezt nagyon sok kezdő lakberendező kérdezi tőlem. Én azt hiszem, hogy a - saját tapasztalataim alapján - a legjobb gyakorlatot szerezni a kivitelezésben, legyen az villanyszerelés, gipszkartonozás, asztalosmunka vagy burkolás. Sok buktató van, amit az iskolában nem tanítanak meg, viszont az ember a saját kárán kénytelen. Érdemes ezt a lépés áthidalni és akár konyhastúdióban, akár fürdőszobaszalonban, tüzépen, tehát olyan helyen kezdeni az önálló tervezés mellett vagy előtt, ahol a kivitelezés napi szintű, és belelátnak a projektekbe, a problémákba.

Van olyan tervező, akit példaképnek tekintesz?

Kimondott példaképem nincs, de nagyon sok tervező munkáját szeretem.

Mit helyezel szívesebben előtérbe: az esztétikumot, vagy a funckionalitást? Volt már rá példa, hogy valamelyiket fel kellett áldoznod a másik oltárán?

Oh, hát panelben ezt nem nehéz megugrani. :) Itt folyton kompromisszumot kell hozni, legtöbbször a funkcionalitás javára. Főként azért, mert fix dolgokkal kell tervezni, és legtöbbször meglévő bútorokkal. Ilyen esetben nem lehet a dizájnt előtérbe helyezni. Bár szerintem amúgy sincs egy kis lakásban létjogosultsága valaminek, ami szép, de nem használható semmire. Aki élt már 40-50 nm-en, az tudja, hogy egy kis lakás tulajdonos ilyen luxust nem engedhet meg magának.

Van kedvenc lakberendezési tipped?

Persze! Dobj ki mindent, és vegyél újat! Nem, csak vicceltem. :) Nagyon ritkán mondom azt az ügyfeleimnek, hogy dobják ki valamelyik bútort. Igyekszem figyelembe venni azt, hogy az emberek általában ragaszkodnak, és érzelmileg kötődnek a megszokott bútoraikhoz. De amit mindig elmondok, és igyekszem erőltetni náluk, hogy a kevesebb néha több!

Mi a kedvenc részed a saját otthonodban?

A gardróbom. :) Imádom, hogy mindent is elnyel.

Kriszta elérhetőségei:

További tartalmak Krisztivel a DODO YouTube csatornáján:

Ha tetszett az interjú, osszátok meg velünk véleményeteket a különböző social felületeinken! :)

Keresés