Hygge, a skandináv boldogság titka - DODO | Designban Otthon

Hygge, a skandináv boldogság titka

Hygge - egy világot bejárt trend, amivel neked is meg kell ismerkedni annak érdekében, hogy az életed kiegyensúlyozottabbá váljon. Ne vezessen tévútra, hogy sokak szerint a hygge szezonja télen van. Azonban az életmód, amit képvisel nemcsak a hidegebb napokon, a kandalló előtt ücsörögve folytatható, hanem egész évben követendő.

Hygge: egy kifejezés, ami gyorsan elterjedt a köztudatban

Ha érdekel a dekoráció és design, akkor te is több helyen találkoztál már a ‘hygge’ (ejtsd: hügge) szóval. Ez a dán kifejezés - ami gyakorlatilag semmilyen nyelvre sem fordítható le pontosan - 2016-ban tört be az Egyesült Királyságba, ahol annyira felkapott lett, hogy az év szava versenyben a “Brexit” után a második helyet érte el. 2017-ben már az Egyesült Államokban is sorra jelentek meg a vele kapcsolatos cikkek és szakkönyvek, a Pinteresten pedig az év egyik legtrendibb kifejezésének számított a dekorban.

Hygge: egy életfelfogás, amit követni kell(ene)

Vajon mi lehet az oka annak, hogy a boldogságkutatók által minden évben elkészített felmérés szerint évről-évre a dánok kerülnek ki nyertesen? Mitől más a skandináv életstílus, mint a miénk - mi az, ami hiányzik a mi életünkből vagy környezetünkből? Lehet, hogy a legfontosabb különbség a hygge, ami a kiegyensúlyozott dán életmód része?

Arra, hogy mit jelent pontosan a hygge, nekünk magyaroknak még megfelelő szavunk sincs. Ha mégis le szeretnénk írni, akkor több kifejezést is kellene használnunk: a hygge egy olyan pozitív életérzés, életfelfogás, amely alkalmas arra, hogy az életünkben boldogságot hozzon létre. Minden hygge-pillanat többnyire valamiféle kellemes közösségi élményhez kapcsolódik. Egyet jelent a barátságossággal, az otthonossággal, a meghittséggel, az örömmel, hogy együtt vagyunk, a komfortossággal és pillanatban történő jelenléttel.


SCANDINAVIA II antracitszürke kanapé 210cm

Mi is valójában a hygge?

A „hygge” életmód gyökerei Skandináviában találhatók. A dánok amellett, hogy nagyon figyelnek a környezetükre, az egészségükre, sokat mozognak, egészségesebben étkeznek, - az apró dolgoknak is képesek őszintén örülni. Szakértők szerint a hygge a dán nép életfilozófiája, a dánok kulturális identitásának meghatározó eleme, ami szinte a DNS-ükbe épült. Mára világszerte óriási divatnak örvend. Ha muszáj lenne röviden definiálni, nagyjából azt mondhatjuk:

“A hygge egy adott pillanat vagy érzés megélése.”

Ebben épp az a jó - és egyben a legnehezebb is -, hogy a hygge számtalan dolgot jelenthet, mindenkinek egy kicsit mást, attól függően, hogy kinek mit takar “kellemesen érezni” magát. Tuti recept nincs rá, de ötleteket, inspirációkat tudunk adni neked arra, hogy mitől lehetne még boldogabb az életed.

Tudatosan megállni és kilépni a stresszes hétköznapokból, megtalálni az élet kis dolgaiban is az örömöt, élvezni a számodra kedves emberekkel együtt eltöltött időt. Ezzel a nyugalommal és kiegyensúlyozottsággal fektetheted le te is a boldogságod alapjait.

Hogyan csempéssz minél több hyggét az életedbe?

A hygge a lakberendezésben is remekül érvényesülhet: egy rendezett, nem fényűző stílus, amelyre jellemző a funkcionalitás, a praktikus egyszerűség, valamint az ergonómia fontosságának hangsúlyozása. A tárgyak természetesek és díszítéstől mentesek, lényeges az időtállóság, amit a minőségi anyaghasználat biztosít a legjobban.

A skandináv lakberendezés nagy hangsúlyt fektet a hangulat meghittségére, a kényelemre, a melegség-meghittség érzésére, segítve ezzel neked abban, hogy ki tudj szakadni a stresszes, túl zajos környezetből, amiben élsz. Megteremti a pihenésre szolgáló személyes teret, olyan otthont nyújtva, amely megfizethetetlen nyugalmat biztosít a számodra.


SCANDINAVIA fehér konzolasztal 100cm

Mi az a hygge sarok?

Biztos neked is van az otthonodban olyan hely, ahol már alapból szívesebben tartózkodsz, mint máshol. Nos, ezt a helyet nyugodtan kinevezheted hygge saroknak, ami ezentúl “hivatalosan is” a hyggézés helyszínévé nővi ki magát. Ez lesz a nyugalom szigete. Ez lehet egy kanapé vagy egy kényelmes puha fotel a lakás egy olyan zugában, ahol csendben élvezheted a pillanat nyugalmát. Egy hely, ahol kizárhatod a külvilágot magad körül.

A hygge saroknak persze nemcsak a saját személyes helyed minősülhet, hanem azok a helyek is, ahol összegyűlik a család vagy a baráti társaság. Ebből a szempontból hygge életérzést sugall a konyha, ahol az asztal mellett ülve beszélgettek, esztek, vagy akár egy kávézó is, ahol munka után betértek egy sütire vagy italra.


SCANDINAVIA sötétszürke hintaszék

Milyen bútorokat válassz?

A dánok a mozgékonyságot nemcsak a sportolás terén szeretik, hanem az élet más szegmenseiben is. Emiatt gyorsabban alkalmazkodnak a változásokhoz, könnyebben váltanak lakó- vagy munkahelyet, de még a lakberendezés terén is preferálják a kötetlenség szabadságát.

Az otthonuk berendezésénél előnyben részesítik a jól variálható és/vagy többfunkciós praktikus bútorokat, a könnyen átrendezhető tereket. Ez nagyfokú kreativitást és változatosságot csempész a lakásba. A színhasználat terén érvényesül az északi tájak színvilága: a fehér, az ekrü, a szürke, a bézs, a halványkék vagy a fa világos tónusa. Kedveltek a barna és a szürke árnyalatai, a pasztellek, de a nagyméretű bútoroknál kerülik a sötétebb színeket, ahogy az élénk tónusokat is csak kontrasztként használják. Natúr színűek a fából készült bútorok, melyeket színes díszpárnákkal vagy textíliákkal dobnak fel.

A hygge formavilága újító, de mégis a hagyományokra épülő. Míg kezdetben a bútorokat a játékosság és az egyszerű vonalvezetésű, lekerekített - organikus - formák jellemezték, addig az újabb skandináv design bútorai ma már geometrikus formát öltöttek. A kezdeti játékosságot már csak a kiegészítők és a textilek tudatos összeválogatása adja. A nagy méretű L vagy U alakú ülőgarnitúrák helyett kisebb kanapét használnak, amihez színben és stílusban is különböző székeket, asztalokat, foteleket, társítanak.

A bútorkárpitok általában mind a színüket, mind az anyagukat tekintve természetesek, kézműves jellegűek, könnyen tisztíthatók, javarészt a pamut, a gyapjú és a lenvászon jelenik meg. A minták puritánok, visszafogottak, világos hátterűek.

Hogyan lesz skandináv a nappalid, a konyhád, a fürdőszobád?

A melegség, a biztonság és a kellemes hangulat megteremtéséhez hozzátartozik a kandalló, hiszen az igazi tűz látványa, melegsége nyomban megváltoztatja a nappali légkörét. A térrendezésben szerepet kap a társas együttlét fontossága, emiatt hangsúlyozzák a tágas, egybenyitott tereket: egy térben helyezik el a nappali-étkezőt, ill. a konyha-étkezőt.

Nézd meg a skandináv stílusról szóló videónkat:

A skandináv országokban világos színvilággal ellensúlyozzák a fényszegény környezetet: a falakat fehérre vagy világosra festik, díszítetlenül hagyják, vagy fával burkolják. A padlóburkolat a falakkal harmonizál - világos árnyalatú, vagy fehérre festett. Mivel az időtállóságra törekszenek, nem alkalmaznak évente kifutó trend színeket. Kerülik a szükségtelen tárgyakat és a túlzásba vitt díszítést, nem a fényűzésre törekednek, hanem a minőségi anyagok igényes megmunkálására.

A nappali központi eleme az üde színű, lábakon álló kanapé, amelyet egy-két fotellel, székkel, állólámpával és dohányzóasztallal tesznek teljessé. Az arany helyett sokkal Inkább az ezüst színű kiegészítők illenek a stílushoz.

A konyha jellegzetes skandináv hangulatát azoknak a fehérre festett fa elemekből készült bútorzatnak köszönheti, amely visszaverve a fényt növeli a teret.

Jól érvényesülnek az üvegajtós, belső világítással felszerelt szekrények is. A padlózat praktikus, könnyen tisztítható és szintén fényvisszaverő valódi fa vagy világos laminált burkolat. Jellegzetesek a sok fényt beengedő nagy ablakok, a világos terek.

A skandináv fürdőszobákban is az egyszerű vonalvezetésű berendezési tárgyak hódítanak, valamint a jól átgondoltan beszerzett kiegészítők, amelyeket soha nem visznek túlzásba: törülközők, piperecikkek tárolására szolgáló fonott kosarak, fából készült ládák és nagyméretű tükör játszák a központi szerepet.


Miért kellenek gyertyák?

A gyertyák és mécsesek használata a dánoknál mindennapos, hiszen fényükkel otthonosságot, hívogató melegséget, meghittséget sugároznak a legkisebb helyiségben is. Még több kellemes érzésről gondoskodhatnak a bolyhos takarók, a régi és az új vegyülése, a finom anyagok, a tárgyak, amelyek történeteket mesélnek el. Egy szép gyertya elegánsan elhelyezve az enteriőr tervezés szerves részét képezi, ahogy a megfelelő fényeffektek kiválasztása is egész évben fontos szerepet kap a hangulat megteremtésében. A fényfüzérek és LED szalagok ilyenkor is szerepet játszhatnak.

A meleg fényű, sárgás villanykörtékkel, asztali lámpákkal, illetve a rejtett, de erősebb megvilágítást nyújtó mennyezeti spotlámpákkal és a jól elhelyezett gyertyákkal varázslatos meghittséget hozhatsz létre.

WOODWICK Vanilla Bean nagy illatgyertya

Milyen anyagokat, textíliákat és színeket használj?

A dán lakberendezési stílusra jellemző a természetes anyagok ízléses vegyítése. Alkalmazni szokták a bőrt, a szőrmét, a rattant, de ami leginkább visszaadja a hygge életérzést, az a fa. Az otthonosság fokozható ezen anyagok keverésével: egy bőr kanapé, falábakkal vagy egy étkezőszék, ami szőrmével van borítva sajátos hangulatot áraszt.


EBONA szürke polyester takaró

Fontosak a barátságos és meleg, dekoratív textilek, a jól megválasztott szőnyegek és párnák, a puha plédek, amelyek otthonossá teszik a lakást. Egyszerűség, kifinomultság, természetesség teszi még barátságosabbá a teret, a felhasznált anyagok tapintása is meleg és megnyugtató. Nagyfokú kényelmet és a jóllét érzését kínálják a puha, süppedős gyapjú szőnyegek, a kényelmes szőrmék vagy az állati eredetű bőrök.

A hygge formálja a kedélyállapotot és a nézőpontot is. Elveti a rideg, természetellenes dolgokat, mellőzi a kevert, harsány színeket és úgy használja a sötétebb árnyalatokat, hogy közben semmit sem veszít a melegségéből.

Miként teremts nyugodt perceket?

Rohanó világunkban nincs is jobb annál, mint amikor elengedve a soha szűnni nem akaró elvárásokat és késztetéseket végre le tudsz ülni egy kicsit egy csésze meleg teát, kakaót vagy kávét szürcsölgetve.

Kellenek ezek a nyugodt percek ahhoz, hogy újra erőt gyűjts, hogy feltöltődj - olyan tárgyakkal, bútorokkal körülvéve magad, amelyeknek lelke van, amelyekhez emlékek kötődnek. Kell ez a derű és nyugalom, a meghittség, a puha takarók, az otthon édes illatai, az egyediség. Tovább fokozhatod a hatást egy kényelmes hintaszékkel is.

Hogyan csempészd be a természetet?

A skandináv életfilozófia része a természet szeretete, emiatt a lakberendezés terén is szeretik a fát és a természetes anyagokat. Az életterek kialakításakor arra törekszenek, hogy minden benti térbe jusson egy kis kint, és minden kinti élettérbe jusson egy kis beltéri komfort.

S rózsafa lerakóasztal 60cm

Gyakori megoldásként a teraszt és az erkélyt is úgy rendezik be, mintha az a nappali része lenne. Minél jobban sikerül összemosni a tereket, annál harmonikusabb lesz az összkép. Sajnos ez a lehetőség nem mindenhol adott - ilyenkor lehet jó ötlet egy frissen vágott fenyőág egy szép vázában, ami egyszerre biztosít különleges illatot és nyújt szép látványt. Ahogy a cserepes virágok is szerves részei lehetnek az otthonodnak.

Minél egyszerűbb, annál jobb?

Nem kell mindent túlbonyolítani, vagy túlgondolni. A megnyugváshoz épp arra van szükséged, hogy a túl sok ingert, ami ér, ki tudd zárni - ehhez pedig az is kellhet, hogy ne vegyen körül túl sok tárgy. Mindig úgy rendezd be a környezeted, hogy abban a legjobban érezd magad. Öltözz kényelmesen és élvezd a pillanatot: nincs kötelező érvényű teendő, nincsenek elvárások. Míg vannak, akik számára a hygge egy egyszemélyes élmény, mások pontosan ennek az ellenkezőjét szeretik: a nagy társaságot, ahol a családdal/barátokkal eltöltött idő hozza el a megelégedettséget.

Hygge a hétköznapokban: teremts meg te is a feltételeit

Ha otthonodat sikerül hygge hangulatban berendezi, azzal saját boldogság-szigetedet teremtheted meg, ahol a kikapcsolódás és jó közérzet mindig biztosítva van.

Miként valósíthatod ezt meg? Összefoglalásképpen pontokba szedtük:

  • Alakíts ki hyggesarkot - lehetőleg az ablakhoz közel, hogy a kinti világ szépségét élvezhesd!
  • Gyertyák, lámpások, fényfüzérek használatával gondoskodj a pihentető fényviszonyokról.
  • Használj természetes anyagokat, visszafogott színeket - ezek nyugtatólag hatnak a megtépázott idegrendszeredre.
  • Vedd körül magad a szeretteid fotóival, személyes tárgyaival - persze a túlzsúfoltság kerülendő.
  • Keltsd új életre a régi bútordarabokat - nem baj, ha nem lesz tökéletes, a lényeg, hogy örömet okozzon.
  • Ahol aludni szoktál, ott nincs helye semminek, ami megzavarhat ebben - száműzz minden kütyüt a közelből.
  • Építs be az életedbe minden olyan dolgot, amely szubjektív módon szolgálja a kényelmedet és boldogság érzetet nyújt.

Legyen a te életedben is minden hyggés - válassz tudatosan egy olyan életmódot, ami garantáltan elhozza a boldogságot neked is! A hygge, azaz a dán életérzés idehaza is működik!

Kapcsolódó tartalom a DODO blogján:

Keresés