A lakás világításának megtervezése elsőre nagyon egyszerű feladatnak tűnik, de azért jobb, ha tisztában vagy azzal, hogy ez nem csak a konnektorok, kapcsolók és lámpák megvásárlását jelenti, hanem jóval többről van szó.
Egy lakás ugyanis csak abban az esetben válik igazi otthonná, ha amellett, hogy kielégíti az alapvető igényeinket, még barátságos hangulatot is áraszt. Ennek egyik kulcsfontosságú feltétele, hogy a tér világítását jól tervezzük meg, mert a fények nem csak funkcionális szerepet töltenek be az otthonunkban, hanem szerves részét képezik a designnak is. Az alábbiakban szobáról szobára haladva leírjuk, hogy mit kell figyelembe venni! Tarts velünk te is!
Fények tervezése: mik az első lépések
Az optimális világítás megtervezése nem teljesen a villanyszerelő dolga, neked is van beleszólásod abba, hogy mi, hova kerüljön. Azaz elmondhatod az elképzeléseidet, ötleteidet, Ő pedig ezek figyelembevételével tervezi meg a világítási rendszert. Ez nagyon fontos feladat, hiszen az elkövetkező években ezek a fények fogják meghatározni, a lakásod hangulatát, és azt is, hogy miként tudod rendezni a bútoraidat.
Első lépésként kell egy olyan alaprajz a lakásról, amelyre méretarányosan lerajzolhatod a főbb bútorokat, az ajtók és ablakok nyílási irányát. Erre a rajzra felkerülhet a világítási terv is: az, hogy hány dugaljra lesz szükség, azok a falon hol helyezkedjenek el, melyik helyiségbe milyen és mennyi fényforrást akarsz, hol legyenek a villanykapcsolók.
A világítás hatásos eszköze a hangulatteremtésnek. Jelentősen módosíthat egy helyiség használhatóságán, a térérzeten, a nagyobbá varázsolhatja a teret, különleges tárgyakra irányítja a tekintetet, de lágyíthatja is az éles térhatárokat.
A fény lakberendezési tényező is - a természetes és mesterséges világítás akkora súllyal bír az otthonainkban, mint a bútorok vagy más berendezési tárgyak. A helyesen megválasztott világítás pozitív hatást gyakorol a közérzetünkre is.
Természetes fények
Egy lakóház építése során gondoskodni kell arról, hogy a lakók a lehető legnagyobb mennyiségben hozzájussanak a napfényhez, hiszen a becslések szerint életünk akár 90%-t is épületekben töltjük. A természetes fény vizuális, gazdasági és egészségi előnyökkel jár. A belső tér megfelelő megvilágításának megtervezésekor figyelembe kell venni a környezetet, az épület tájolását, anyagait, a helyiségek rendeltetését, az ablakok elrendezését és számát, a vizuális szempontokat.
A természetes fény növeli a beltér vonzerejét, mennyisége és minősége hatást gyakorol pszichés közérzetünkre, nagyobb komfortot biztosít a napi teendők elvégzésénél, javítja a közérzetet, mert stimulálja a szerotonin, azaz a boldogság-hormon termelődését.
A természetes fény előnyei
Fontos, hogy a természetes fényt a nappali órákban a megvilágítás elsődleges forrásaként hasznosítsuk. Ezzel egyrészt csökken az energiafogyasztás, másrészt javul a lakók életminősége.
További előnyök:
- fontos az emberi jólét és termelékenység szempontjából
- támogatja a cirkadián ritmust - biológiai óránkat a nap folyamán a fény és a sötétség kölcsönhatása szabályozza, ami számos egészségügyi előnnyel jár (egészségesebb életmód és jobb alvásminőség)
- jelentősen befolyásolhatja mentális egészségünket. A napfény hiány depressziós zavarokat okozhat.
- javítja az agyi teljesítményt
- hatással van az egyén tér- és forma érzékelésére
A természetes fény két különböző formában jelenhet meg: közvetlen és szórt formában.
A közvetlen fény akadálytalanul és szűretlenül jut át az ablakokon, ajtókon és mivel a belépési ponton a legintenzívebb fényt bocsátja ki okozhat olyan problémákat a közvetlenül a napfénynek kitett területeken, mint a túlzott fényesség, a káprázás és a hőkomfort.
A szórt fény a közvetlen fény szóródása, ami egyenletesebb fényeloszlást eredményez a térben. Mivel lágyabb, így szélesebb körben terjed, ezzel kiküszöböli a káprázást, csökkenti a hőérzetet, és megszünteti az árnyékokat.
Mesterséges fények
Mivel a természetes fény nem áll folyamatosan a rendelkezésünkre, így olyan mesterséges fényeket kell alkalmazni, amelyek biztosítják a tevékenységeinknek megfelelő világítást. Az otthoni világításnak négy alaptípusa van:
- az általános vagy háttérvilágítás - megadja az alaphangulatot, és leginkább hivatott pótolni a kinti, természetes fényviszonyokat
- a helyi vagy funkcionális világítás - elsődleges szerepe a munkaterület, - az étkezőasztal, íróasztal, konyhapult, olvasósarok,- közvetlen fénnyel való ellátása
- a hangsúlyfény, amivel érdekes tárgyak, képek, növények látványát emelhetjük ki
- a hangulatvilágítás, ami finomíthatja egy szoba hangulatát - lényegében dekorációs fény
Haladjunk helyiségről-helyiségre
Konyha, étkező
Talán mondanunk sem kell, hogy a konyhában rendkívül fontos a megfelelő világítás kialakítása. A konyha olyan nagyüzem, ahol a megfelelő általános világítás mellett a lehető legtöbb helyi, irányított fényt kell elhelyeznünk, például:
- ültethetünk spotlámpákat a konyha fölötti álmennyezetbe (akár állítható fényirányúakat is)
- a felső szekrények alá vonalizzót, neont és a kifejezetten erre a célra gyártott spotokat szerelhetünk.
Fontos, hogy a konnektorokból minél több van, annál jobb, hiszen számos háztartási gépet használunk ezen a területen. A konyhai fény lehet: általános világítás, főzési világítás, étkezési világítás és ezekhez kapcsolódóan hangulatvilágítás, ami dekorációs és design célzattal lesz létrehozva.
Az általános világításnak kellő fényt kell adnia a konyhában. Fő fényforrásként mennyezeti lámpára minden esetben szükség lehet, de akár az álmennyezeti spot lámpákkal is tervezhetünk.
A főzési világítás a munkapulton folytatott munkánkat könnyíti meg, úgy, hogy az közben nem vakít. A legjobb fényforrásokat az előkészítés, a feldolgozás, a főzés, és a mosogató területére kell elhelyezni. Az általános munkafeladatokhoz többnyire a felsőszekrények, vagy nyitott polcok alsó lapjára szerelik a világítóeszközöket (neoncső, vonalizzó, design tokozású halogének, LED lámpák, öntapadós jól elrejthető LED szalag).
Sok lakástulajdonos álma a természetes fényben úszó konyha, mert egy világos helyiség nem csak nagyobbnak tűnik, de sokkal barátságosabb is. A fény erőssége növelhető a különböző üvegfelületek „halmozásával”, például egy üvegfrontos konyha szekrénnyel, megtörve ezzel a többi bútor „monotonitását”. Jó szolgálatot tesznek világos falak, a tűzhely mögött található tükrös védőlemez, mert visszaverik a fényt. A padlóburkolat esetében a fényes, fehér járólap steril hatást kelt, viszont a csiszolt krémszínű vagy világosszürke kő visszaveri a fényt.
Az étkezőasztal fölé egy függeszték elhelyezése a legideálisabb, ami egyrészt kijelöli az asztal helyét, másrészt meghittebbé teszi a látványt. Lehetőség szerint válasszunk ernyős lámpákat, így elkerülhető, hogy a szemünkbe világítson valamelyik égő.
Fürdőszoba
Speciális helyzetet jelent a fürdőszobákban a tükör megvilágítása, amelyre feltétlenül szükség van, hiszen az általános fény jellemzően a mennyezetre került. A tükör megvilágítására számtalan lámpatest kapható, melyeket akár kombinálni is lehet. A változatos lámpatestek - neoncsövek, vonalizzók, spotok, halogének, LED-ek - kiegészülhetnek oldalsó segédfényekkel, vagy dekorációs fényekkel is.
A tükörajtós pipereszekrényekben, tükrös polcokban gyakran már gyárilag benne vannak a megfelelő világítóeszközök - tökéletes világítást biztosítva az arcápoláshoz, borotválkozáshoz.
Egyre szélesebb körben lesznek ismertek és használtak a kád peremébe, illetve a padlóba építhető, alacsony feszültségű, kis átmérőjű fényforrások. Lekapcsolt fővilágítás mellet különlegesen hangulatot adhatnak a lábazati, vagy a háttérfénnyel szerelt üvegcsempék is, amelyek dekorációs, hangulatteremtő funkciót töltenek be.
A fürdőszoba világításának tervezésekor vegyük figyelembe, hogy vizes helyiségről van szó, azaz fontos az érintésvédelem. A fürdőszobába szerelt dugaljak legynek IP44-védettségűek és fedeles kivitelűek.
Nappali
A nappali a lakás legösszetettebb funkciókat ellátó helyisége, így a világítási rendszerének kialakításakor összetett igényeknek kell megfelelnie. Célszerű, a nappaliban legalább ötféle fényforrásunk van, ezek lehetnek mennyezeti lámpák, álmennyezet spotok, a kanapé vagy a fotel mellé állólámpa, a kandalló párkányán és a komódon hangulatlámpák, amelyek otthonosságot, melegséget árasztanak.
Nagyon látványos az oldalfalon körbefutó párkányvilágítás, vagy a karnis mögé rejtett meleg színű fénycső. Használhatunk falikarokat is, melyek dekorálnak, és hangulatvilágítást szolgáltatnak. Ha lefelé világítanak, bensőségesebb lesz a hatás, ha pedig felfelé, akkor vetített szórt fényt adnak, ami lágyítja a formákat.
Egy téren belül lehetőleg azonos forma és stílusvilágban válasszunk világítástechnikai eszközöket, amelyek jól illeszkednek a berendezés egészének stílusához is. Kerüljük a jellegtelen, unalmas világítást, nyugodtan engedjük szabadjára a fantáziánkat és válasszunk a csupán csak praktikus lámpák helyett impozáns darabokat a nappaliba.
Hálószoba
A hálószoba a legnyugalmasabb, legkiegyensúlyozottabb világítási megoldásokat igényli, itt a személyreszabottság alapvető kritérium. Elsődleges funkciója az alvás, pihenés ami érthető módon másfajta világítást feltételez, mint például a nappalié.
Fontos az általános világítás, ami kiegészülhet egy-két stílusban hozzáillő falikarral. Legyen az összhatás barátságos, meleg, ezért itt árnyaltabb fényeket alkalmazzunk. A helyi világítás itt főként az ágy mellett/fölött elhelyezett olvasólámpákat jelenti, amelyeket úgy kell megválasztani, hogy fényük a legkevésbé se zavarja a másik személyt. Jó megoldás lehet a fényerőszabályzós kapcsoló használata, így mindig az alkalomhoz illő, megfelelő szintű világítás állítható be.
A hálószobában is fontos lehet a hangulatvilágítás kialakítása. A lágy, szórt fények létrehozására az indirekt világítás alkalmas, vagy azok a lámpatestek, amelyek takaró ernyővel rendelkeznek. Alkalmazhatunk rejtett-, vagy karnisvilágítást, esetleg gyengébb fényű falikart, asztali lámpát és állólámpát.
Világítási trükkök, tippek
- Az általános világításhoz érdemes több kisebb teljesítményű izzót használni – így kellemesebb, mint egyetlen erős fényforrás.
- Szélesebbnek hat a szoba, ha a mennyezeti lámpákat a falra irányítjuk, mert a felfelé világító lámpatestek fénye visszaverődik a fehér mennyezetről.
- Ha nagy a belmagasság akkor a mennyezeti spotok lehetnek ideálisak.
- A konyhában használt fénycsövek igaz, hogy takarékosak, de hideg lehet a fényük.
- Otthonosabb hangulatot teremtenek az alacsonyan elhelyezett lámpák egy magas helyiségben is.
- A sötét bútorok vagy festés több helyi megvilágítást igényel.
- A lámpaernyővel takart fényforrás barátságos, meleg hangulatot, míg a közvetlen erős fehér fény, hűvös, de tágas benyomást generál.
A lakásvilágítás megtervezése fontos feladat, hiszen meghatározza a mindennapok hangulatát. Légy körültekintő és alapos te is!