Feketén-fehéren a lakberendezésben - DODO | Designban Otthon

Feketén-fehéren a lakberendezésben

A fekete és a fehér kontrasztja elsőre sokaknak talán túl élesnek tűnik ahhoz, hogy egy helyiségen belül alkalmazzák ezt a két színt. Az igazság azonban az, hogy kifejezetten jól mutatnak együtt, ha tudjuk, hogyan párosítsa őket és teremtse meg az egyensúlyt.

A fekete és a fehér kombinációja már évszázadok óta klasszikus párosítás. Nagyon izgalmas és elegáns tereket hozhatsz létre velük, erőteljes, határozott látványuk miatt azonban neked is határozottságra és merészségre lesz szükséged. De ne félj! Ha betartasz néhány egyszerű alapszabályt nem fogsz csalódni: az otthonod egy csapásra lehet klasszikusan elegáns, ultramodern minimalista, de akár fényűző glamour stílusú is lehet. Csak rajtad áll, milyen hatást érsz el! :)

A fekete és a fehér szín vagy nem?

Abban egyetérthetünk, hogy a fekete és a fehér pozícióját a színek között örök vita övezi, hiszen valójában nem is színek, a színkörön sem szerepelnek, sokkal inkább a fények, színek hiányaként jelennek meg, de tónusként is emlegetik őket.

A fekete-fehéret lehet stílusként kezelni?

A klasszikus ‘black and white’ stílus már régóta a lakberendezés egyik népszerű formája. Elegáns vagy éppen modern és minimalista megjelenést biztosíthatsz vele az otthonodnak - már ha elég bátor vagy ahhoz, hogy kipróbáld! :)

Amit a fehér színről tudni kell - röviden

Mi a fehér, ha nem szín?

Egy tárgy színét annak a fénynek a keveréke adja, amit a felület nem nyel el, hanem visszaver. Fehér annak a felületnek a színe, amely a fény teljes spektrumát változatlanul veri vissza. A fehér a szivárvány minden színét tartalmazza, ezek akkor tárulnak eléd, ha üveg prizmával felbontod a fénysugarat.

A fehér szimbolikája

A fehér a legtöbb jelentéssel felruházott “szín”, ami egyszerre szimbolizálja a tisztaságot, egészséget (kórházak) ártatlanságot, szüzességet (menyasszonyi ruha), békét (fehér zászló), új kezdetet, becsületességet, lelkiismeretességet. 

A fehér jelentősége a történelemben, a művészetben és a vallásban

A fehér végigkísérte az emberiség történelmét, évezredek óta segítségünkre van a gondolataink és az érzéseink kifejezésében. A fehér volt az egyik első szín, amelyet a művészetben használtak. A fehér szinte minden világvallás számára fontos szimbolikus szín - általában a tisztasággal való összefüggése miatt. 

A fehér megjelenése az építészetben, belsőépítészetben

A fehér már az ókortól kezdve számos országban a templomok és a kormányzati épületek színe volt (gondolj a Parthenon-ra vagy a Római Fórum épületeire, amelyek többnyire fehér márványból készültek). A fehér kő felhasználásának római hagyományát a reneszánsz felelevenítette: a templomokat belülről fehérre kellett vakolni, mivel a fehéret tartották az egyetlen megfelelő színnek a reflexióhoz és a meditációhoz.

Fehér a lakberendezésben

A fehér, bár semlegesnek számít a színek világában, a lakberendezésben mégis egyenrangú a “tarka” társaival, hiszen az otthonod színpalettája csak vele lehet teljes. Frissességet, tisztaságot, könnyedséget áraszt magából - kiváló alapszín bármilyen térben, nem tereli el a figyelmet a bútorokról és kiegészítőkről. Nem véletlenül választják annyian falak és bútorok esetén is.

A fehér szín minden stílusban jelen van, de meghatározó színként a polgári-, a vidéki-, a svéd- és a modern stílusban szerepel. A lakberendezésben nagyon gyakran használjuk abból a célból, hogy a tárgyakat kiemeljük vagy elkülönítsük, attól pedig nem kell tartani, hogy unalmas lesz, mert a tér formája, a fény-árnyék játékai és a színes kiegészítők megtörik a fehér egyhangúságát. A fehér bármilyen lakásba, helyiségbe alkalmas, valamennyi stílushoz passzol.

Amit a fekete színről tudni kell - röviden

A fekete valójában a színek és a fény teljes hiánya. A színelmélet a feketét sem tekinti színnek, hanem – a fehérrel és a szürke összes árnyalatával együtt – akromatikusnak, semleges színűnek tartja. A szemed feketének érzékeli azt a testet vagy felületet, amely egyáltalán nem, vagy környezetéhez képest csak nagyon gyengén veri vissza a látható fényt.

A fekete esetében beszélünk az "abszolút fekete" színről, amivel a hétköznapokban egyáltalán nem találkozunk, csak az ún. relatív feketével.


SCORPION fekete mangó tálalószekrény

A fekete szimbolikája

A feketének is van szimbolikus jelentése: a sötétség, az árnyék, a halál, a gyász színe. Kapcsolatba hozható a szomorúsággal, veszteséggel, lemondással, csalódással, tehát csupa negatív dologgal. Pozitív értelemben a fegyelmezettség, a függetlenség, az erő, a méltóság, a tekintély, a hatalom, a komolyság, a mértékletesség, a gazdagság, az elegancia, az ünnepélyesség és a luxus megtestesítője.

A fekete jelenléte a történelemben, művészetben, vallásban

A fekete volt az egyik első szín, amelyet a művészek használtak a neolit barlangrajzokon. Az ókori Egyiptomban és Görögországban az alvilág színeként használták, a Római Birodalomban a gyász színévé vált, és az évszázadok során gyakran társult a halállal, a gonosszal, a boszorkányokkal és a mágiával. A kora középkorban a feketét általában sötétséggel és gonoszsággal társították. Megjelent a politikai mozgalmak szimbólumaiban (anarchizmus - fekete zászló, Fekete hadsereg, fasizmus), ahogy nagy jelentőséggel bírt a vallásokban is.

A fekete megjelenése az építészetben, belsőépítészetben

A szín különleges eszköz az építészek kezében, hiszen nincs anyaga és mégis nagy hatással bír. A fekete jól mutat minden más árnyalattal, erőteljessége ellenére is semleges - ez pedig sokoldalúvá teszi. Többféle anyag, felület és textúra is található, amelyeket a feketével párosítva kiemelheted az otthonod szépségét és egyediségét.

Fekete a lakberendezésben

A fekete a kifinomultság és az elegancia színe. Ha sikerül okosan vegyíteni más színekkel, akkor kiválóan alkalmas arra, hogy bizonyos terekre vagy tárgyakra nagyobb hangsúlyt fektess. Megfelelően alkalmazva nem lesz nyomasztó a hatása, sokkal inkább karakteres, erős benyomást kelt, míg pl. arannyal variálva az időtlen luxus megtestesítője.

Feketén-fehéren a belsőépítészetben

A fekete-fehér mennyezet

A mennyezet méltatlanul az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott és kihasználatlan felülete a belsőépítészetnek. Holott, ha ötödik falként tekintenél rá, teljesen meg tudnád változtatni az otthonod hangulatát.

A mennyezeteket általában fehérre festik, mert visszatükrözve a fényt, világosabbnak és nagyobbnak tűnik a szoba, de egyúttal kissé rideggé is válhat. Viszont, ha feketére festenéd, akkor a szoba magassága alacsonyabbnak tűnne, viszont biztosan egyedivé tenné a teret. A szokatlan megjelenés egyszerre teremt titokzatos légkört és eleganciát. Ha pedig gerendás a szoba mennyezete, akkor a fekete és a fehér kombinációjával még jobban fokozható a hatás.

A fekete-fehér falak

A fehér falak népszerűsége töretlen, kellemes és otthonos hangulattal töltik meg a teret, de egy idő után unalmassá válhat, ezért fontos, hogy milyen kiegészítőket és bútorokat választunk hozzá.

A fekete falakkal azonban óvatosan kell bánni, de a megfelelő arányok betartásával merész és elegáns is lehet a végeredmény, amellett, hogy időtlen is. Viszont, ha a fekete környezet mellett döntesz, kiemelt szerepe lesz a berendezési tárgyaknak, illetve a helyiségek megvilágításának is. Mivel a fekete falak elnyelik a fényt, ügyelj arra, hogy a helyiség megvilágítása tökéletes legyen, a természetes fény mellett használj nagyobb teljesítményű csillárt, fali lámpákat vagy állólámpákat. Ezek amellett, hogy fényt biztosítanak, még ízléses berendezési tárgyak is egyben.

Fontos, hogy a szoba egységes összhatása érdekében a fekete színt legalább még egy nagyobb bútordarab esetében alkalmazd. Egy fekete dohányzóasztal, vagy könyvespolc szinte egybe olvasztja a teret.

A fekete-fehér padló

A fekete-fehér padló nagyon jól mutat a fürdőszobákban és a konyhákban. A fehér kerámia csempéket le lehet rakni fekete szegéllyel, de gyakori a klasszikus sakkminta, vagy a váltakozó fekete és fehér csempe különböző mintákkal történő kirakása - persze, modern változatban. A nappaliban, hálószobában a festett fekete padló az elterjedtebb, amit feldobhatsz fehér szegély sablonokkal. A megfelelő kontraszt miatt a nagy bútoroknak alkalmazkodniuk kell a padló színéhez - fehér padló esetén feketébe, fekete padló esetén fehérbe kell öltözniük.

A fekete-fehér ajtók, ablakok

Nagyobb, tágas helyiségekben célszerű az ajtókat és az ablakkereteket a padlóhoz igazítani. A fehér falak mellett a fekete ajtók határozott függőleges vonalai dinamizmust adnak a térnek, ráadásul erőt és védelmet sugallnak.

A sötét keretes ablakok az elegancia és a csillogás érzetét keltik, vonzzák a figyelmet, és modern megjelenést kölcsönöznek az otthonodnak. Lehet, hogy elsőre merész választásnak tűnnek, de időtállóak, és sokféle építészeti stílushoz illeszkednek.

Fekete-fehér bútorok

A fekete és a fehér szépsége soha nem megy ki a divatból. Előnyük, hogy gyakorlatilag bármilyen színnel kombinálhatóak - illetve egymással variálva is nagyon esztétikusak. A fekete és a fehér közötti erős kontraszt miatt a fekete háttér és a fehér bútorok tökéletesen kiegészítik egymást. Természetesen ez fordítva is igaz: a fehér háttérben a fekete bútorzat érvényesül a leghatározottabban.

A fekete bútorok fehér falakhoz való illesztése kedvező hatású a folyosókon, ahol a tipikusan kis hely nagyobbnak és világosabbnak tűnik majd. A bútorok egymáshoz képest is lehetnek kontrasztosak: a fehér ebédlőasztal mellett nagyon jól mutatnak a fekete székek, ahogy a fekete dohányzóasztal mellett a fehér kanapé.

Feketén-fehéren a lakberendezésben

Miért válasszak fekete-fehér otthont? A fekete és fehér a lakberendezés örök klasszikusai. Ez a monokróm lakberendezési elv egyszerre visszafogott, és elegáns miközben bátor és bevállalós is. A két szín kombinálásánál csak arra kell ügyelned, hogy ne ess túlzásokba, és lehetőleg ne egyenlő arányba használd őket. Célszerű, ha a fehér van túlsúlyban, és azt fűszerezed meg fekete, játékos és vidám kiegészítőkkel - így a lakásod nem lesz barátságtalan és komor.

A fekete-fehér párosítás az otthonod bármely pontján megjelenhet, kettejük keveréke egy igazán izgalmas világot teremt, ha sikerül megtalálnod a kellő egyensúlyt, letisztult tereket, elegáns és modern összhatást eredményez.

A fekete-fehér nappali

A nappali minden otthon kulcsfontosságú eleme. Az a hely, ahol a legtöbb időt töltöd, és ahol a legtöbb ember megfordul, ezért érdemes minél nagyobb hangsúlyt fektetni a kialakítására.

A fekete és fehér elemeket tartalmazó nappali, akkor tud igazán érvényesülni, ha fehér fallal és fekete bútorokkal rendezed be. A hatást tovább javíthatod fekete és fehér tárgyak, és kiegészítők elhelyezésével, vagy a fehér falon lévő egy-egy sötét mintával, vagy fekete keretes képekkel. Ha bátrabb vagy, akkor a falakat festheted feketére is, ahol a komorságot színes képekkel, fehér bútorokkal és szobanövényekkel ellensúlyozhatod.

A fekete-fehér hálószoba

A hálószoba akkor lesz megnyugtató, ha színszegény. A fekete hátterű hálószoba kifinomult ízlésről tanúskodik: hangulatos a fekete falaktól, elegáns a modern bútoroktól, a díszítés lehetőségei pedig végtelenek.

A klasszikus fehér falakkal rendelkező hálószoba is népszerű: a nagy belmagasság esetén a szobát harmonizálja a fekete plafon, de az ágy mögötti falat is lehet feketére festeni. A kontraszt oldható néhány színes képpel, ahogy a világos ágytakaró, a fehér bútorok és szövetek is a segítségedre lehetnek.

A fekete-fehér konyha

A konyha esetében a fekete-fehér stílus megvalósítása már nehezebb, hiszen a hozzá tartozó sokféle tárgy és berendezés (mikrosütő, gáztűzhely, robotgépek) könnyen megbonthatja a fekete-fehér színvilágot, hacsak nem tudatosan készülsz a beszerzés során erre a lakberendezési lehetőségre.

A fekete konyhabútorral, fehér étkezőasztallal és fekete székekkel felszerelt konyhák nagyon stílusosak és modernek, ahogy a hófehér konyhaszekrények sem mennek ki a divatból. Sokféle variációt alkalmazhatsz a burkolatok, a padlózat, az ablakok terén is, ahogy a konyhában használt tárgyak is variálhatók. (Facebook oldalunkon nagyon sok fekete konyha inspirációt osztottunk meg, érdemes szétnézned!)

A modern konyhák ma már gyakran nyitottak, azaz amerikai konyha jellegűek. A monokróm színvilág használatával biztosíthatod, hogy a konyha vizuálisan is kiemelkedjen a többi helyiség közül.

A fekete-fehér fürdőszoba

A fürdőszoba fekete és fehér színekkel való felruházása talán a legkönnyebb feladat, hiszen a legkevesebb tárgy és berendezés található benne. Ráadásul az ideillő bútorok legtöbbje alapjáraton is fehér, így ezeket a legegyszerűbben sötét csempével tudod feldobni. A hidegburkolatok terén óriási a választék, akár csempe, akár a padlólap tekintetében.

De a hagyományos fehér helyett ma már választhatsz különálló fekete fürdőkádat, vagy fekete zuhanykabint is, ahogy a tárolószekrények is elérhetőek fekete színben - lehetővé téve, hogy az ízlésed szerint alakítsd át a fürdőszobádat. Minél hangsúlyosabb a fehér a feketével szemben, annál modernebb lesz az összhatás, viszont, ha a fekete dominál, attól elegánsabb és dekadensebb lesz a helyiség.

A fekete-fehér iroda

Az irodád hangulata hatással van a közérzetedre, és ezáltal a munkádra is. Amíg egy ingerszegény környezet akár depresszióssá is tehet, addig a túl élénk vibráló közeg nyugtalanítani fog és elvonja a figyelmed. Így van ez a színekkel is: megfelelően kell megválasztanod őket ahhoz, hogy a legoptimálisabb hatást gyakorolhassák rád.

A fekete-fehér domináns használatát az irodai környezetben érdemes kerülni, hiszen, ha a fehér ridegsége, vagy a fekete komorsága uralkodik a térben, addig Te sem fogod a maximumot nyújtani a munkában. Meg kell találni itt is azt az egyensúlyt, ami harmonikussá teszi a munkaterületet.


CONNIE fehér íróasztal

Mire kell ügyelned a fekete-fehér lakberendezésnél?

Az egyensúly szerepe

Egyáltalán nem könnyű tervezni, ha a fekete és a fehér kombinációjáról van szó. Miért? Mert könnyen és gyorsan barátságtalanná vagy unalmassá válhat főként, ha nagy alapterületű, nyitott térről van szó. Ezért meg kell találnod az egyensúlyt azzal, hogy a fekete mélységét, és a fehér rideg világosságát lágyítod egy harmadik szín bevonásával vagy játékos kiegészítőkkel.

A helyiség mérete

A sötét és világos színek egymásra gyakorolt hatásának ismeretében bármely tér építészeti hiányosságait viszonylag könnyen korrigálhatod. Amikor a falak és a padló színeit kiválasztod, jó, ha tudod, hogy:

  • sötét színek kicsinyítenek, ezért tőlük a tér nyomottá válik
  • a világos színek tágítják a teret, aminek következtében a helyiség nagyobbnak, magasabbnak tűnik
  • a vörös tónust tartalmazó, meleg színek „közelebb hozzák” a falakat
  • az erős árnyalatok „rátelepszenek” az emberre
  • a kékes árnyalatok „távolságot” tartanak, ilyen színekkel a falak és a mennyezet „messzebb” kerül

És a minták is erősen befolyásolják a térérzetedet:

  • a falakon vízszintesen körbefutó csíkok alacsonyabbnak és szélesebbnek tüntetik fel a szobát
  • a hosszanti csíkok magasítják a teret
  • a markáns, vonalas mintázatú burkolattal korrigálható a rossz arányú helyiség
  • a keresztcsíkok szélesítik és rövidítik a helyiséget
  • a hosszanti padló csíkok nyújtják a szobát
  • az apróbb minták tágítják a teret a nagy minták (főként a vöröses színűek) kisebbítik a teret
  • a fekete falak optikailag összehúzzák a teret, sokkal kisebbnek érezzük azt, ezért használatuk csak nagy alapterületű és belmagasságú helyiségekben ajánlott
  • a fehér szín, segítségével tágabbnak, világosabbnak fogod érezni a helyiséget


SCANDINAVIA fehér tömörfa szék

Fekete-fehér kiegészítők

A fekete-fehér kiegészítők segítségével fel tudod dobni akár a nappalidat, akár a hálószobádat. Kellemes hangulatot varázsolhatsz a napjainkban egyre divatosabb fekete vázákkal, fekete mécses és gyertyatartókkal, de a fekete újságtartók is hozzájárulhatnak az otthonod harmóniájához. A fehér falon nagyon esztétikusan mutat egy fekete óra, vagy egy fekete keretben lévő kép vagy tükör. A kortárs belső terek a feketét és a fehéret elegáns fémekkel is ötvözik - igazi luxus benyomását keltve a szemlélődőben.

Hogyan dekorálj feketén-fehéren?

A feketére vagy a fehérre festett falak tökéletes háttérként szolgálnak a bekeretezett fényképeid számára (fehér falon fekete keretben fekete-fehér kép, fekete falon színes kép). A kevesebb több elvét alkalmazva a fekete-fehér otthonod dekorálásához használhatsz különböző díszfigurákat, szobrokat, üveg-, kerámia-, fém-, vagy padlóvázát, cserepes virágot, képeket, falmatricákat, 3D-s szokatlan fali díszeket, fali kendőket. A dekorpanelek, és a vászonképek is egyre elterjedtebbek.

Hogyan kelts életre egy fekete-fehér teret?

Ha attól tartasz, hogy a fekete-fehér egyhangúvá és élettelenné válik, akkor keltsd életre a teret! Hogyan? Csempéssz egy kis változatosságot bele: a különböző helyiségekbe válassz egy-egy kiegészítő színt a két alapszín mellé.

Milyen színekkel fűszerezheted meg az összhatást?

  • Az almazöld friss, tavaszi, vidám, teljesen feldobja az egész lakást.
  • A piros érzéki, intim hangulatot kölcsönöz a hálószobának.
  • A sárga dinamikussá, sugárzóvá, fiatalossá teszi az összképet.
  • A rózsaszín kifinomult, nőiesebb hangulatot teremt.
  • A kék fokozza az eleganciát, és nyugalmat sugároz.

Fekete-fehér minták, anyagok

Egy enteriőr stílusát nem csak a benne elhelyezett bútorok határozzák meg, hanem a textíliák, anyagok, minták is. Amikor fekete-, fehér-, vagy fekete-fehér mintás bútorszöveteket, takarókat, függönyöket, sötétítőt, szőnyegeket, párnákat, asztalterítőket vásárolsz mindig gondolj arra, hogy azok minden szempontból jól illeszkedjenek a környezetükbe.

Miért érdemes feketén-fehéren berendezni a lakásodat?

Mire eddig a kérdésig eljutottál, bízunk abban, hogy Te magad is tudod a választ: a fekete és a fehér örökké divatban maradnak, így nem kell félned attól, hogy az így berendezett lakásod divatjamúlttá válna. A fekete és a fehér bármilyen stílushoz jól alkalmazható, eleganciát sugall, modernséget és letisztultságot áraszt, kivételesen egyedivé téve az otthonodat. Mivel mindenhez és mindenkihez passzol, nem lehet nagyot hibázni vele!

Légy bátor! Rendezd be Te is a lakásodat feketén-fehéren! Ha pedig további inspirációra van szükséged, nézz szét Lakberendezési blogunkon, ahol stílusokra, a színek használatára, a különböző alapanyagokra vonatkozó tartalmat találsz inspirációkkal, ötletekkel együtt! Ha pedig a színekbe és a különböző színszabályokba ásnád bele magad, olvasd el a 6 színszabályról szóló cikkünket!

Keresés